Nehéz idők járnak a Huaweire (A kép forrása: flickr.com)
A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez, jelentette be a minap a digitális fejlesztésért felelős brit minisztérium vezetője. Oliver Dowden a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte azt is, hogy a Huaweitől vásárolt, a brit 5G hálózatba már beépített eszközöket 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből.
A tárcavezető elmondta: a brit kormány a kínai céggel szemben foganatosított amerikai szankciók, valamint saját kiberbiztonsági szakértőinek felülvizsgált útmutatásai alapján döntött úgy, hogy a Huawei termékeit ki kell tiltani a brit 5G hálózatból. A 2024-ben esedékes következő nagy-britanniai parlamenti választásokig törvény teszi "visszafordíthatatlanul" kötelezővé a Huawei termékeinek teljes eltávolítását a brit 5G hálózatokból, és ezek a hálózatok 2027 végére "Huawei-mentesek lesznek".
Oliver Dowden kifejtette: az amerikai kereskedelmi minisztérium május 15-én új szankciókat léptetett érvénybe a Huawei ellen, és ez olyan érdemi jelentőségű mozzanat volt, amelyet a brit kormánynak figyelembe kellett vennie. Hozzátette: az Egyesült Államok nem most tett először kísérletet arra, hogy akadályozza a Huawei beszállítói részvételét az 5G hálózatok kiépítésében. Ez volt azonban az első olyan amerikai szankcióintézkedés, amely potenciálisan komolyan befolyásolhatja a Huawei képességét új berendezések nagy-britanniai értékesítésére. Szerinte ugyanis az amerikai intézkedés akadályozza a Huaweit az amerikai technológiával és szoftverrel készült termékek gyártásában és importjában.
A brit Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) az amerikai intézkedés hatására jelentősen átértékelte annak megítélését, hogy milyen biztonsági kockázatot jelent a Huawei jelenléte a brit 5G hálózatokban. Tekintettel arra a bizonytalanságra, amelyet mindez a Huawei beszállítói hálózatában teremt, az NCSC megítélése szerint Nagy-Britannia már nem lehet biztos abban, hogy a jövőben garantálni tudja az 5G hálózatokban használatos Huawei-berendezések biztonságát - mondta keddi alsóházi tájékoztatásában a miniszter.
Dowden közölte: a brit kormány nem könnyű szívvel hozta meg döntését a Huawei kitiltásáról, mivel számításai szerint a kínai cég termékeinek beépítését tiltó, illetve a már beépített Huawei-eszközök eltávolítását előíró intézkedések együttesen két-három évvel késleltetik a nagy-britanniai 5G hálózat teljes körű üzembe helyezését és akár kétmilliárd fonttal (785 milliárd forinttal) is növelhetik a fejlesztési költségeket.
A brit kormány már januárban elrendelte, hogy a kínai vállalat "magas kockázatú beszállítóként" a brit 5G program központi, biztonsági szempontból "érzékeny" elemeihez nem szállíthat berendezéseket, és a perifériális hozzáférési elemek kiépítéséhez szükséges eszközöknek is csak a 35 százalékát adhatja. London akkori intézkedése eltiltotta a Huaweit a brit 5G hálózat olyan elemeinek létrehozásától is, amelyek "érzékeny" földrajzi helyeken, például katonai támaszpontok vagy atomerőművek közelében lesznek.
A digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetőjének bejelentése ezeket az intézkedéseket szigorítja még tovább, a jövő évtől gyakorlatilag teljesen kitiltva a Huaweit a brit 5G hálózat fejlesztéséből.
Londonra az amerikai kormány az elmúlt hónapokban komoly nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy a Huawei egyáltalán ne vehessen részt a brit 5G hálózat létrehozásában. Az Egyesült Államok álláspontja szerint a vállalat nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel közvetlen kapcsolatban áll a pekingi kormánnyal, és termékeinek alkalmazása az újgenerációs hálózatokban lehetőséget teremthet Kínának kémkedésre vagy akár szabotázsra is.
Az amerikaiakkal és a britekkel ellentétben megengedőbbnek tűnnek a kérdésben a németek. A szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) vezetője szerint ugyanis nem kell eleve kizárni a Huaweit az 5G-mobilhálózatok németországi kiépítéséből. Jochen Homann hangsúlyozta, hogy olyan szabályozási rendszert dolgoztak ki, amelynek révén csak "megbízható" technológiát használhatnak az 5G-hálózatok üzemeltetői. Ezért nem szükséges előre kizárni a Huaweit az ilyen beruházások lehetséges beszállítói közül.
A korábbi német kormányzati állásfoglalások szerint is hiba lenne előre kitiltani bármely céget a fejlesztésekből, és a helyes eljárás az, ha valamennyi lehetséges résztvevővel szemben komoly biztonsági követelményeket támasztanak.
(Forrás: MTI)
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.
Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.
Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.
A legfontosabb: a hölgyeket köszöntjük.
A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.
Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Egykor szolgálatot teljesítő, hűséges ebek nyugszanak az erdő mélyén