Érdekes - 2020. október 17., Szombat
#Mélykút #júdásfa #Ökotárs Alapítvány #év fája #verseny #online szavazás

A mélykúti júdásfa az év fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az év fája 2020-ban

Kisebb csoda, hogy ez a mediterrán növény a mélykúti templom északi, időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt (A kép forrása: evfaja.okotars.hu)

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után a mélykúti júdásfa nyerte el, 5091 szavazattal. A Hős Fa címet a Balatonszemes-Bagolyvári Promenád fasora, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a debreceni Déri téri kocsányos tölgy kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története, helyi jelentősége van.

Idén 38 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 10 döntőst. Ezekből a közönség a július 1. és október 1. közötti online szavazással választotta meg kedvencét.

A korábbi évekhez képest rekord mennyiségű, összesen 20 464 szavazat érkezett, és különösen a dobogós helyeken álló fák támogatottsága változott folyamatosan a szavazás hetei alatt. A mélykúti győztes végül a debreceni Déry tér tölgyfáját és a geszti Tisza-kastély platánjait utasította maga mögé.

202010161200_1016_ev_faja_3.jpg (1500×994)A mélykúti júdásfa 5091 szavazatot kapott az online szavazáson (A kép forrása: evfaja.okotars.hu)

Mit érdemes tudni a nyertes mélykúti júdásfáról?

A település 1750-ben került a Grassalkovich család tulajdonába, akik a templomdombon lévő kápolna helyébe szép templomot építtettek. Ekkor került Mélykútra a ma is megtalálható júdásfa, melyet valószínűsíthetően a vajdasági Szabadkáról a Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences-rendi szerzetesek hoztak magukkal, és ültették el az újonnan megépült templom északi oldalán az 1760-70-es években. A legenda szerint, mely a néphitből ered, a júdásfa virágai Krisztus Urunk vérét szimbolizálják, a lapos magvak pedig a júdáspénzre utalnak.

202010161200_1016_ev_faja_2.jpg (1131×722)A mélykúti fa lapos magvai a júdáspénzre utalnak (A kép forrása: evfaja.okotars.hu)

Kisebb csoda, hogy ez a mediterrán növény a templom északi, időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt, és mind a mai napig megvan. Érdekességként lehet még említeni, hogy a júdásfa a közel ötezer lelkes kisváros, Mélykút pontos mértani középpontján helyezkedik el. A templomdomb az általános iskola közelsége és a templom központisága miatt kedvelt pihenő és játszóhelye a település lakóinak. A júdásfára minden mélykúti lakos büszke, a település legszebb fájának tartják. Kedvelt találkozási pont kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tavaszi virágzását mindenki megcsodálja, a település egyik jelképévé vált az évtizedek során. Számtalan magonca sok Mélykútról elszármazott kertjében nő tovább, ezzel összekötve a múltat és a jelent, a mélykútiakat szerte az országban.

(Forrás: evfaja.okotars.hu)

 

Még érdekes lehet ...


2021. június 16., Szerda

Valóban véd a napszemüveged?

Fehérváriné Szerencse Szilvia optikus és optometrista tanácsai, hogyan védheted meg a szemed a legkörültekintőbben.


Újabb csoda történt az SMA-s Zentével

A hároméves kisfiúért az egész ország összefogott, most egy csodálatos hírt osztott meg az anyukája. 


2021. június 15., Kedd

Megvan az év balatoni fagyija

2021-ben egy balatonmáriafürdői fagyizó remeke nyerte el a kitüntető címet.


2021. június 14., Hétfő

Egészség- és környezettudatosabbá tette a vásárlókat a járványhelyzet

Az emberek tudatosan keresik az egészséges és környezetbarát termékeket vásárlásaik során, és többségük ezen a jövőben sem változtatna.


2021. június 13., Vasárnap

Kitartóak és jól kezelik a változásokat a magyarok

Az OTP Bank egy kutatásban mérte fel, vajon mi segíti, vagy éppen hátráltatja a magyarok kitartását.


Sirály jósolta meg az Eb nyitómeccsének eredményét

Egyértelműen az olasz válogatottra tippelt, és nem is tévedett.


2021. június 12., Szombat

Nem unatkoztak a halőrök

A haltelepítések ellenőrzése kiemelten fontos, mert halgazdálkodási vízterületeinket és azok őshonos halállományát manapság egyre több veszély fenyegeti.


2021. június 11., Péntek

Végre újra együtt szurkolhatunk!

Ünnepli a Zwack Unicum limitált szériás focipalackja.


2021. június 10., Csütörtök

Dolgok, amiket a Balatonról neveztek el

Egy sütemény, egy együttes és törpeautó is őrzi a Balaton nevét.


Túl a túlfogyasztás napján

Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna.


Ez aztán a felelőtlenség! Meggondolatlan manőver az M7-esen

A sofőr valószínűleg eltévesztette az irányt és nem a Budapest, hanem a Siófok felé vezető oldalra szeretett volna felhajtani. Szerencsére nem a főpályán gondolta meg magát, de így is balesetveszélyes szituációkat okozott.


2021. június 09., Szerda

Több millió maszk szennyezi az óceánokat

A koronavírus-járvány sok esetben pozitív hatással volt a környezetre, azonban ez az óceánokról nem mondható el.


18 év után újra csúszdázhatunk Balatonfenyvesen

Az Anakonda és a Kamikaze használata életkorhoz kötött.


Ezek a magyarok idei kedvenc úti céljai

A tavalyinál jóval több görög szigetre lehet majd repülővel eljutni, és visszakerülnek a kedvenc nyaralóhelyek palettájára az olasz és a spanyol városok is.


2021. június 08., Kedd

Megvan az idei Év Fája verseny 11 döntőse

Az idei versenyre 27 jelölés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a tizenegy döntős fát.


Betiltják a műfüvet?

A műanyagból készült gyepszőnyegek amellett, hogy kiszorítják a szén-dioxid megkötésében szerepet játszó növényeket a kertekből, a rovarok életterét is beszűkítik.


A pályakezdők számára a kellemes munkahelyi légkör a legfontosabb

A munkahely kiválasztásánál fontosabb szempont a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya is.


2021. június 07., Hétfő

Lehetséges a látás részleges helyreállítása

Egy új tudomány született, amely képes részlegesen helyreállítani a látást.

#Nagykanizsa

Tesztkonténer Kanizsán

Tesztkonténer Kanizsán

2020. november 20. - Kanizsa

Felismeri ezt a fiút?

Felismeri ezt a fiút?

2020. szeptember 23. - Kék hírek

Pozitív fejleményeket ígérnek

Pozitív fejleményeket ígérnek

2020. szeptember 08. - Kanizsa

Felismerik ezt a férfit?

Felismerik ezt a férfit?

2020. szeptember 02. - Kék hírek

Próbanépszámlálás kezdődik

Próbanépszámlálás kezdődik

2020. augusztus 31. - Murafölde

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

2020. augusztus 28. - Kanizsa

Vérünkben a segítség

Vérünkben a segítség

2020. július 06. - Kanizsa

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

2020. július 04. - Kanizsa

+