(Fotók: Hortobágyi Nemzeti Park)
A Hortobágy egyik turisztikai attrakciójához, a daruvonuláshoz kapcsolódik a Daruporta szépítő verseny, amelynek elismeréseit, hagyományosan, a Dömötör napi behajtási ünnepen adják át. A háromtagú zsűri olyan utca- és portadíszeket díjaztak, amelyeknek legjobb az eredetisége, kreativitása, esztétikai minősége, a tárgyak összhangja, valamint a kihelyezés kivitelezésének minősége, illetve amelyek az őszi hortobágyi hangulatot legjobban kifejezik szem előtt tartva a természetességet, utalnak a daru jelenlétére és ügyelnek a környezet állapotára is.
Galériánkban mutatjuk a díjazottakat!
(Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.