A mézeskalács falu előzetes bejelentkezéssel ingyenesen látogatható, és egyszerre legfeljebb kilencen lehetnek benn a kiállításon (A kép forrása: Facebook)
Minden évben elkészítik a baranyai település mézeskalácsmását, és ezt a járványhelyzet sem akadályozhatta meg. Habjánecz Tibor polgármester a Facebook-oldalán tette közzé az idei képet a mesébe illő, kivilágított mézeskalácsfaluról.
A kedves szokás Geresdlakon még 2008-ból ered, azóta pedig minden évben bővül egy kicsit a miniatűr falu, vagy egy-egy épülettel, vagy valamilyen más jellegzetességgel. Tavaly például magát a polgármestert is megformázták, 2020-ban pedig az új focicsapat kapott helyet a mézeskalácsfaluban.
A Baranya megyei falu másik fő attrakciója, a gőzgombócfesztivál ebben az évben elmaradt, a karácsonyi hagyománnyal azonban nem akartak szakítani. A koronavírus-járvány miatt ebben az évben persze mindent kicsit máshogyan kellett csinálni. Sokan otthon készítették el a házukat formázó mézeskalácsot, és egyszerre csak néhányan dolgoztak a helyszínen a falu összerakásán. Szerencsére nem kellett mindent elölről kezdeni, ugyanis a tavaly elkészült mézeskalácsok többsége épségben megmaradt, és csak a sérülteket készítették újra.
(Forrás: turistamagazin.hu)
Már egy kézi binokulárral is megfigyelhetőek lesznek a holdtengerek bazaltláva sziluettjei vagy akár a legnagyobb sugársávos kráterek világító, körbe sugárzó sávja.
A kormányfő édesanyja a beszélgetés elején elmondta: minden évben részt vesz a Békemeneten, és akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.
Gazdag, sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket.
Október 15-e a kézmosás világnapja.
Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet.
Ezen a hétvégén sem unatkozunk.
A rendezvényszervezők hadat űztek az unalom ellen.
A Pacsirták dalai angol nyelven is megjelentek.
Új korszak kezdődik az ikonikus épület életében.
Ha még nem tudja, mit csináljon a hétvégén, adunk néhány ötletet.