Idén robbanásszerűen megnőtt azoknak a településeknek a száma, ahol december 24-ig, élő adventi naptárként minden este más és más család ablakában gyúlnak fel a kivilágított számok sziluettjei. Balatonőszödön 2015 óta minden évben megrendezik az élő karácsonyváró kalendáriumot. Mintegy 90 településen indult el az ő mintájukra ez a hagyomány. Nagykanizsa közelében egyebek mellett Zalakomárban, Szepetneken, Gelsén és Szentliszlón indult hasonló akció.
Volt olyan év, amikor Balatonőszödön 60-70 ember is összejött esténként az élő adventi naptár kedvéért. Kicsik és nagyok együtt indultak felfedezni, hogy melyik titkos helyszínen, vagyis melyik ingatlan ablakában találják meg az adott decemberi nap számát. Igazi, közösségformáló szerepe is volt ezeknek a hangulatos falusi sétáknak, hiszen a legtöbb háznál egy kis szeretetvendéglátás, forró tea vagy forralt bor fogadta a kutatócsapatot. Az egész dolog nagy titokban szerveződött, amiről csak a vendégváró ingatlan tulajdonosa és az esemény koordinátora tudott.
– Nem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz az egésznek. Tudtommal már 90 helyen hirdettek Magyarországon a miénkhez hasonló akciót, sőt határon túli magyar települések is csatlakoztak a hagyományhoz – mondta a likeBalaton.hu-nak Csehi Mónika főszervező.
Idén a koronavírus-járvány miatti szigorítások nem engedik a csoportos eseményt és nem lesz vendéglátás sem, de egyénileg bárki útra kelhet, hogy megtalálja a szépen kivilágított ablakot. – Balatonőszöd kis település. Általában egy órás sétával be lehet járni az utcákat, de segítségképpen minden reggel kihelyezünk egy térképet a polgármesteri hivatalnál lévő hirdetőtáblára. Itt, és a Facebook oldalunkon is bejelöljük, hogy a falu melyik részére induljanak a “kutatók” – emelte ki a főszervező, aki szerint vendéglátóként is nagyon jó érzés részt venni az akcióban.
A 24 napos kihíváson bárki részt vehet, a gyerekek közül sokan például rollerrel, görkorival vágnak neki az esti keresgélésnek. A főszervező szerint versenyezni nem szükséges, hiszen minden kivilágított ablak gyönyörű. Van, aki papírból vág ki Mikulást rénszarvassal, mások kifestik az ablakot, vagy fenyőfasziluett belsejében jelenítik meg a számot.
Nagykanizsa közelében egyebek mellett Zalakomárban, Szepetneken, Gelsén és Szentliszlón indult hasonló akció. Ezen a térképen látható, mely települések készülnek még ilyen különleges adventi kalendáriummal az ünnepre.
(Forrás: LikeBalaton)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.