Érdekes - 2020. december 27., Vasárnap
#Fortepan #felvétel #múlt #fejtörő #fotó

Kitalálja, hol járunk?

Kitalálja, hol járunk?

Zsibongó, valahol az országban. A kerámiaburkolat esetleg a segítségünkre lehet, ahogy a néprajzi kiállítás is, amely talán épp annak a tájegységnek a művészetét mutatja be, ahol az iskola van (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A Fortepan oknyomozásra hívja látogatóit, hogy kiderüljön, hol készültek bizonyos fotók, illetve kik szerepelnek rajta. Mint írják, az oldalra kerülő fotókat először az adományozók segítségével igyekeznek azonosítani, ha ez nem vezet sikerre, akkor szorgalmas önkéntesek próbálják megfejteni a fényképek tartalmát a Fortepan megfejtések fórumon.

Gyakran járnak sikerrel olykor apró, elsőre jelentéktelennek tűnő részletekből kikövetkeztetve, hogy mikor és hol készült a felvétel, illetve kik láthatók rajta. Az összegyűjtött és ellenőrizhető információk alapján a Fortepan önkéntesei, Simon Gyula és Péter Gábor szerkesztik az oldalon a képek leírásait.

202012261826_1227_fortepan_2.jpg (1500×1023)A járda fölé nyúló cégér, valamint a kihajtott, díszes, modern vasrács a lányok mögött talán ismerős lehet valakinek (Fotó: Fortepan/Gábor Viktor)

Vannak azonban olyan esetek, amikor még a múlt legjobb ismerői is elakadnak. Éppen ezért válik lassan hagyománnyá, hogy év végén egy kis fejtörővel kedveskednek az olvasóknak és feltesznek néhány képet, aminek jó lenne beazonosítani a helyszínét vagy a szereplőit. Bíznak benne, hogy hasonlóan az elmúlt évekhez, most is záporozni fognak a helyes megfejtések. Bővebb információkat ezen az oldalon találnak, ahogyan a képek is itt nézhetők meg.

(Forrás: travelo.hu)

Még érdekes lehet ...





2026. augusztus 28., Péntek

Hamarosan hozzánk is érkezhet a kínai YouTube? - újabb videómegosztó platform a láthatáron

A Bilibili kétségkívül kihagyhatatlan ziccer azoknak, akik élnek-halnak az ázsiai popkultúráért.


2026. augusztus 27., Csütörtök

A zalaiak is megnézhetik, mennyi idő alatt érnek ki a mentők a térségben

A közölt mutató a hívó által ténylegesen érzékelt várakozási időt veszi alapul.



2026. augusztus 23., Vasárnap

Elsodródott Ruszin-Szendi és Kapitány a Dunán – a honvédség sietett a segítségükre

A csónak sodródni kezdett a Dunán, végül a honvédség emberei siettek a segítségükre.


2026. augusztus 22., Szombat

2026. augusztus 19., Szerda

8,74 kilós ponty akadt horogra a tótszerdahelyi kavicsbánya-tónál

A verseny a bejegyzés szerint még két hétvégén keresztül folytatódik.


2026. augusztus 18., Kedd

Több száz szélturbina csúfíthatja el a magyar tájat

A szélenergia fejetlen erőltetése tökéletes példája annak a problémának, ahol a józan észnek és a nemzeti érdekeknek kellene győzedelmeskedniük a káros zöld illúziók felett.


Élethű pillanat: kishalat zsákmányolt a kockás sikló a Balatonban

A természet kegyetlen, erről mesél Pázsi Péter fotósorozata, melyek közül most egy látványos képet mi is megmutatunk.

+