Érdekes - 2021. február 07., Vasárnap
#vidra #állatkert #névadás #szavazás

Amboro, Coari vagy Manú? Melyik legyen a kisvidra neve?

Amboro, Coari vagy Manú? Melyik legyen a kisvidra neve?

(A kép forrása: zoobudapest.com)

Csupa mókával, hancúrozással, birkózással, homokfürdőzéssel és vízben pancsolással telnek az októberben született óriásvidra kölykök mindennapjai: ez látható az állatkert legújabb kisfilmjében. Most pedig eljött annak is az ideje, hogy nevet keressenek nekik.

A Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett fajnak számító óriásvidráknál cseperedő két kölyökről már korábban is hírt adott az állatkert. A kicsik október 7-én születtek, de mivel az első hetekben a legteljesebb nyugalomra van szükségük, és még az állatkerti munkatársak közül is csak azok közelíthették meg férőhelyüket, akiknek ott feltétlenül dolguk volt, a látogatók akkoriban még nem láthatták őket. Mire a nagyközönségnek is megmutathatták volna a jövevényeket, a koronavírus világjárvány miatt újra be kellett zárniuk, így a vidrakölykök végül egy az interneten közzétett kisfilmben mutatkoztak be. A videót néhány nappal karácsony előtt osztották meg, afféle ünnepi cukiságként.

Azóta már kicsit több, mint egy hónap telt el, készítettek tehát egy újabb kisfilmet, hogy megmutassák mi a helyzet az óriásvidra család háza táján. És persze eljött az ideje annak is, hogy nevet keressenek az apróságoknak.

Mivel a lipcsei születésű anyuka, Cumana, és a madridi születésű apuka, Madidi neve is egy-egy földrajzi névre vezethető vissza (hiszen Cumaná egy venezuelai város, Madidi pedig az Amazonas-medence egyik Bolíviában található folyójának, illetve az itt található Nemzeti Parknak a neve eredetileg), úgy gondolták, a kicsiknek is ilyen típusú neveket érdemes keresni. Ráadásul ezek nőstény és hím állatoknak egyaránt adhatók, ami azért szerencsés, mert jelen pillanatban még nem tudják kétséget kizáróan megmondani, hogy a vidrakölykök milyen neműek.

A két állat közül az egyiknek az állatok gondozói választhattak nevet. Az állatkert ezzel is igyekezett elismerni az óriásvidrákkal foglalkozó munkatársak nélkülözhetetlen munkáját. Választásuk a Bahia névre esett: így nevezik Brazília egyik szövetségi államát is. A másik állat nevének kiválasztásához viszont a nagyközönség segítségét kérik. Február 9-ig, azaz jövő kedd éjfélig lehet szavazni az alábbi nevekre:

  • Amboro (eredetileg egy bolíviai nemzeti park neve)
  • Coari (eredetileg egy város neve Brazília Amazonas szövetségi államában)
  • Ibarra (eredetileg egy ecuadori város neve)
  • Javari (eredetileg az Amazonas-medence egyik folyójának a neve, amely Peru és Brazília határfolyója)
  • Manú (eredetileg egy perui folyó és az ott található nemzeti park neve)
  • Rewa (eredetileg egy folyó neve Guyanában)
  • Szavazni ide kattintva, az oldal alján lehet.

(Forrás: zoobudapest.com)

Még érdekes lehet ...


2026. április 09., Csütörtök

Hajszálon múlt a tragédia a 7-es úton +VIDEO

Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.


2026. április 05., Vasárnap

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.


2026. április 04., Szombat

Idén is várja látogatóit Kéthelyen a látványos húsvéti park

A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.


2026. március 29., Vasárnap

Virágvasárnap: hit és hagyomány

A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.


2026. március 22., Vasárnap

Élet születik – malacoznak a kocák

Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.


2026. március 15., Vasárnap

Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói

Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.


2026. március 12., Csütörtök

Programok, megemlékezések a nemzeti ünnepen

A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.


2026. március 08., Vasárnap

Nyitnak a fagyizók a Balatonnál

Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.


2026. március 02., Hétfő

Zárlat alatt szinte az egész vármegye

Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso


2026. március 01., Vasárnap

A klímaváltozás drámai hatása: kétmillió fecske hiányzik Magyarországról

2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.

+