(Fotók: MTI/Varga György)
Tavasz elején Pécs egyik nevezetes látnivalójának számítanak a Havihegyi kápolna előtt álló virágzó mandulafák, amelyek egyike két éve megnyerte az Európai Év Fája szavazást.
Budapesten még csak bimbósak a mandulafák, de Pécsen már tele vannak virággal. A Havas Boldogasszony-templom előtt álló legidősebb mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a pécsieket és a városba látogatókat. 2019-ben különösen nagy örömet okozott, nemcsak a pécsieknek, de az egész országnak, hisz a fa megnyerte az Európai Év Fája szavazást.
Pécsen különösen nagy becsben tartják a mandulákat, Janus Pannonius 1466-ban, Egy dunántúli mandulafáról írt verse óta a pedig a mandulavirágzás az örök megújulás és a műveltség szimbóluma is a baranyai megyeszékhelyen.
A fehér sziklákon álló kis kápolna a város központjából is látszik, de aki a mandulafákat közelről szeretné látni, annak fel kell mennie Pécs egyik leghangulatosabb városrészébe, a Tettyére. De megéri, hisz nemcsak a virágzó mandulafák gyönyörűek, de az innen elénk táruló panoráma is, ráadásul érdekes látnivalókból is akad bőven errefelé.
(Forrás: Turista Magazin)
A pünkösdi hosszú hétvége rengeteg érdekes programot kínál. Mutatjuk!
Mintha csak most gördült volna ki a gyártószalagról, pedig már több mint 70 éves.
Fán lógó méhrajt kellett begyűjteni Nagyrécsén.
A 24. VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet nyert a KRÓNIKA, a 2021-es hordós érlelésű chardonnay.
Pénteken és szombaton feltárulnak az espressók, cappuccinók és moccacinók rejtelmei Zalakaroson.
Látványos kísérletekből ezúttal sem volt hiány.
A résztvevők meséken, játékokon keresztül ismerhetik meg a városi parkok élővilágát.
A varjúszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen kicsinyeiket óvják.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.
Idén is megszervezte tavaszi hadjáratát a Károlyi István Gyermekközpont.