Érdekes - 2021. március 12., Péntek

Éjszakai varázslat

Éjszakai varázslat

(A kép forrása: Travel & Leisure)

A legtöbbünk fejében az a kép él a beporzásról, amikor egy napsütötte, színes réten szállnak a méhek egyik virágról a másikra. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park viszont most az éjszaka során aktív beporzókat mutatta be – ezek az élőlények kifejezetten az esti órákban dolgoznak.

A beporzás, vagy idegen szóval pollináció a virágos növények szaporodásának az a része, amikor a virágpor a magkezdeményre, zárvatermő növények esetében a bibére kerül. Ez alapvetően háromféleképpen történhet meg: a dísztelen virágokat sokszor a szél, a víz alatt virágzó növényeket maga a víz porozza be, a színpompás virágokat pedig kis állatok, jellemzően rovarok.

A nappal szorgoskodó méhek és pillangók mellett az éjszakai „műszak” dolgozóira ritkábban esik a figyelem, hiszen a szemünk elől rejtett módon az éj leple alatt végzik munkájukat, és színüket tekintve sem olyan káprázatosak.

Éghajlatunkon az esti beporzás munkakörét elsősorban az éjszakai lepkék töltik be, azonban vannak olyan trópusi vidékek, ahol a nektárral táplálkozó denevérek is segítik a munkálatokat.

Az éjszakai lepkékről viszont érdemes tudnunk, hogy nagyobb és összetettebb beporzási hálózattal rendelkeznek, mint nappali társaik és olyan növényeket is meglátogatnak, melyet a nappali „műszakosok” szinte soha.

Mi is segíthetjük az éjjeli beporzók munkáját, ha olyan növényeket is alkalmazunk kertünkben, melyek alkonyatkor kezdik meg virágzásukat. A holdfénykertek esti pompájában ráadásul gyönyörködhetünk is egy-egy későtavaszi, nyáresti séta alkalmával.

A holdfénykertekbe többféle szempont alapján válogathatunk növényeket, így például beszélhetünk olyanokról, amelyek ugyan nappal is virágoznak, viszont éjjelre sem zárják össze szirmaikat.

Vannak növények, amelyek kifejezetten az esti órákra időzítve bontanak bimbót,

és vannak olyanok is, amelyek ilyenkor erőteljesebb illatanyagok kibocsátásával segítenek a rovaroknak a táplálékforrás felkutatásában. Továbbá léteznek olyan növények is, melyek valamelyik részükkel jól érzékelhetően visszaverik a rájuk eső fényt, így az éjszakai környezetben szinte világítanak.

A legismertebb ilyen növények a lilaakác, a tubarózsa, az éjjeli jázmin, a holdvirág, a kerti pillangóvirág, a virágos som és a nyuszifül.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 04., Csütörtök

Programok a hétvégére

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. április 01., Hétfő

Szabad-e locsolni?

A locsolkodás, a locsolás, majd a piros tojás átadása után lakomával zárult és zárul napjainkban is.


2024. március 30., Szombat

Családi programok a Zalakarosi Fürdőn

Számos gyerekprogrammal készültek a tavaszi szünet idejére.


2024. március 27., Szerda

Húsvéti utazás az erdei kisvasúttal

A gyerekeket kincskeresés várja Csömödérben.


2024. március 26., Kedd

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

Az Ifjú Kócsagőr Program 2024-ben már 11. alkalommal nyújt lehetőséget a természet iránt elkötelezett diákoknak.


2024. március 23., Szombat

A világ legjobb strandjai közt a Balaton

A legjobb európai strand csak a 13. helyezést érte el, a „magyar tenger” a 60. lett


2024. március 21., Csütörtök

Különdíjas a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján

A legjobb tál különdíjával jutott tovább a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján.


Ma van az Erdők Nemzetközi Napja

Minden évben más tematika köré szerveződnek az Erdők Nemzetközi Napja programjai, 2024-ben ez az „erdők és az innováció”.


2024. március 19., Kedd

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

A gyűrűzése és Nagykanizsára érkezése között majdnem 5 hónap telt el, és légvonalban mérve 869 km távolságot tett meg.


2024. március 05., Kedd

Víz világnapi programok

A szervezők számos pályázatot is hirdetnek, ilyen többek között az óvodásoknak szóló 3D modellkészítő verseny.


2024. február 29., Csütörtök

A menhely szabályai

A Kiscsillag Református Óvoda apróságai tettek látogatást az állatmenhelyen.


Örömtáncot is lejtettek

Az idősek egészséges életmódjáról, sportolási lehetőségeiről is hallhattak előadást azok a nyugdíjasok, aki szerdán ellátogattak a HSMK-ba.

+