Érdekes - 2021. március 18., Csütörtök
#Perseverance #marsjáró #Mars #NASA #felvétel

Megérkezett az első hosszabb hangfelvétel a Perseverance marsjáróról

 Megérkezett az első hosszabb hangfelvétel a Perseverance marsjáróról

(A kép forrása: NASA/JPL-CALTECH)

február közepén a Mars felszínén landolt Perseverance 16 perces hangfelvételt küldött a vörös bolygón megtett, nagyjából 27 méter hosszú útjáról, amelyet néhány napja rögzített annak mikrofonja – írta szerda éjjel weboldalán az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA).

„Nagyon hangos, amikor a kerekeivel köveken halad” – fogalmazott Vandi Verma, a NASA egyik mérnöke, aki szerint ennek az az oka, hogy fémből készültek a marsjáró azon felületei, amelyeken gurul.

A hangfelvételt itt lehet meghallgatni.

A Perseverance a múlt héten próbálta ki lézerét először, és küldött hangfelvételeket a Földre. Az egytonnás, hatkerekű jármű több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázattal teli manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben – a NASA honlapján található 60 másodperces felvétel elején a marsi szellő hangja is hallható a rover mechanikus hangjai mellett. 

A mintegy 45 kilométer átmérőjű kráter területét két év alatt fogja megvizsgálni a rover. A tervek szerint egy teljes marsi évig, vagyis 687 földi napig dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

(Forrás: travelo.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. március 27., Szerda

Húsvéti utazás az erdei kisvasúttal

A gyerekeket kincskeresés várja Csömödérben.


2024. március 26., Kedd

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

Az Ifjú Kócsagőr Program 2024-ben már 11. alkalommal nyújt lehetőséget a természet iránt elkötelezett diákoknak.


2024. március 23., Szombat

A világ legjobb strandjai közt a Balaton

A legjobb európai strand csak a 13. helyezést érte el, a „magyar tenger” a 60. lett


2024. március 21., Csütörtök

Különdíjas a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján

A legjobb tál különdíjával jutott tovább a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján.


Ma van az Erdők Nemzetközi Napja

Minden évben más tematika köré szerveződnek az Erdők Nemzetközi Napja programjai, 2024-ben ez az „erdők és az innováció”.


2024. március 19., Kedd

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

A gyűrűzése és Nagykanizsára érkezése között majdnem 5 hónap telt el, és légvonalban mérve 869 km távolságot tett meg.


2024. március 05., Kedd

Víz világnapi programok

A szervezők számos pályázatot is hirdetnek, ilyen többek között az óvodásoknak szóló 3D modellkészítő verseny.


2024. február 29., Csütörtök

A menhely szabályai

A Kiscsillag Református Óvoda apróságai tettek látogatást az állatmenhelyen.


Örömtáncot is lejtettek

Az idősek egészséges életmódjáról, sportolási lehetőségeiről is hallhattak előadást azok a nyugdíjasok, aki szerdán ellátogattak a HSMK-ba.


2024. február 22., Csütörtök

Te tudod, hogy mekkora a vízlábnyomod?

A vízlábnyom-kalkulátor legfontosabb célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a pazarló életmódra.


Programok a hétvégére

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2024. február 21., Szerda

Kanizsai valóság

Lassan hegymászókötélre lesz szükség...


2024. február 19., Hétfő

Tudatosabb élet

A növény földje nem hulladéktároló.


Tisztelet a hősöknek

Kinyíltak az első virágok az emlékművek között.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+