Érdekes - 2021. április 10., Szombat
#Országos Mentőszolgálat #szolidaritás #feljelentés #mentők

Megszólalt a hamburgerezés miatt feljelentett mentőápoló

Megszólalt a hamburgerezés miatt feljelentett mentőápoló

(A kép forrása: Facebook/orszagosmentok)

A közösségi médiában rövid videóban jelentkezett az a mentőápoló, akit vasárnap egy ismeretlen „feljelentett”, amikor ebédet vásároltak szolgálati időben egy óbudai büfénél. Az ügy óriási visszhangot váltott ki és példátlan társadalmi összefogást váltott ki.

„Én vagyok az a mentőápoló, akit húsvétkor feljelentettek, mert megálltam egy bajtársammal hamburgerért. Az esetnek komoly következményei lettek. Szerencsésére nemcsak a mentők főigazgatója, hanem a társadalom nagy része is kiállt értem" – mondta Buvár Mariann az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

Elmondta, hogy az eset után számos büfés jelentkezett, hogy ingyen vagy kedvezményesen ebédelhetnek a mentősök náluk.

„Ígérem, ahogy eddig is, helyt állunk bajtársainkkal, és számíthattok ránk a jövőben is" –  zárta posztját a mentőápoló.

Az ügyben az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is megszólalt. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság.

Nem volt ilyen visszafogott a Talpra magyar műsorvezetője, aki  erős szavakkal bírálta a feljelentőt. „Hogy jut az embernek eszébe feljelenteni egy olyan embert, aki beállt ételért. Neki nem szabad? Azért mert ő beleült a mentőautóba? Őket kellene a legjobban tisztelni, és oda kellene menni és kifizetni a kajáját, nem pedig feljelenteni” – mondta Bikfalvi Tamás.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. március 16., Vasárnap

50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.


2025. március 08., Szombat

Óraátállítás március utolsó hétvégéjén

Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.


A takarítás 2025-ben már nem női feladat, hanem közös felelősség egy nőnapi felmérés szerint

Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.


2025. március 07., Péntek

A háború idején lefalazták, így sikerült megmenteni

A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.


2025. március 03., Hétfő

Rejtélyes koponya került elő Balatonmagyaródon

Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.


2025. február 28., Péntek

Ha farsang, akkor fánkfesztivál!

Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.


2025. február 23., Vasárnap

Nagyranőtt rágcsáló okoz egyre több problémát Dél-Zalában

Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.


2025. február 22., Szombat

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2025. február 18., Kedd

Hetvenöt éve pöfög a kisvasút a Balaton mellett +VIDEÓ

A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.


2025. február 15., Szombat

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2025. február 13., Csütörtök

Tudtál róla? Titkos katonai kutyatemetőt rejt a Keszthelyi-hegység

Egykor szolgálatot teljesítő, hűséges ebek nyugszanak az erdő mélyén

+