Illusztráció (A kép forrása: Pexels)
Hat óra vagy annál kevesebb éjszakai alvás 50-60 éves korban növelheti a demencia kockázatát egy brit tanulmány szerint, amelyben nyolcezer felnőttet követtek több mint 25 éven át.
A Nature Communications című folyóiratban közzétett kutatási eredmények kimutatták a demencia 20-40 százalékkal magasabb kockázatát azoknál, akik éjszaka hat órát vagy kevesebbet aludtak, szemben azokkal, akik hét órát.
A kutatásban 7959 brit egészségi állapotát követték 1985-től kezdve. A résztvevők fele maga jelentette az alvás hosszát, mintegy 3900 résztvevő órát is viselt éjszaka, amely megerősítette az alvás mennyiségét.
A Londoni University College és a francia egészségkutató intézet, az INSERM tanulmányának szerzői kiemelték, hogy bár az adatok egy hosszútávú megfigyelésen alapultak és
kimutatták a kapcsolatot az alvás és az öregkori demencia között, ok-okozati összefüggést nem bizonyítottak.
A kutatók azt is feltárták, hogy 30 százalékkal nagyobb a demencia kockázata azoknál, akik 50-70 éves koruk között rendszeresen kevesebbet alszanak, függetlenül szív- és érrendszeri, anyagcsere- és mentális problémáiktól, amelyek a demencia ismert tényezői.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint évente mintegy 10 millió új demenciás esetet – köztük Alzheimer-kórt – jegyeznek fel világszerte, és a széttöredezett alvás közös tünet.
Egyre több új kutatás feltételezi, hogy a demencia megjelenése előtti időszak alvási szokásai szintén hozzájárulnak a betegség kialakulásához.
Az alvási idő hossza a 65 évesek vagy annál idősebbek körében kapcsolatban áll a demenciával, de azt nem tudni, hogy ez a kapcsolat fennáll-e a fiatalabb korcsoportok esetében – közölték a kutatók.
Jövőbeli kutatásokkal megállapíthatják azt, hogy az alvási zavarok kiküszöbölésével megelőzhető-e a demencia – tették hozzá.
(Forrás: hirado.hu)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.