Érdekes - 2021. június 06., Vasárnap
#Magawa #patkány #aknakereső #Kambodzsa

Nyugdíjba vonul Magawa

Nyugdíjba vonul Magawa

(A kép forrása: bbc.com)

Nyugdíjba vonul a világ talán leghíresebb patkánya. Magawa eddig hivatásos bombakeresőként dolgozott Kambodzsában, ahol 225 ezer négyzetméternyi terület aknamentesítésében segített. Ötéves karrierje alatt több mint 100 robbanótestet szagolt ki, ezzel a legeredményesebb aknakereső volt: tavaly még kitüntetést is kapott munkájáért. Kambodzsában még mindig több millió akna lehet a földben: emberek ezreit mentette meg jó szaglásával a kisállat – hangzott el az M1 Híradójában.

Öt éven át, minden reggel munkába állt a kambodzsai aknamezőkön Magawa, az afrikai óriáspatkány. Naponta nagyjából egy teniszpályányi területet vizsgált át, centiről centire. Félóra alatt végzett is a feladattal, amelyet a fémdetektoros keresők 3-4 nap alatt tudtak volna elvégezni.

Az afrikai tasakospatkány elég kicsi és könnyű ahhoz, hogy ne indítsa be az aknákat, ha elsétál fölöttük. A rágcsáló érzékeny orra a fémhulladékot figyelmen kívül hagyva, a robbanóanyag egyik kémiai összetevőjét ismeri fel, és kaparászással jelez a vele dolgozó embereknek.

Pályafutása alatt Magawa 71 gyalogsági taposóaknát és számos egyéb, fel nem robbant lövedéket szagolt ki az ősi Angkorvat térségében.

Kambodzsában becslések szerint még mindig legalább hat millió taposóaknát rejt a föld. A gyilkos robbanótestek az elmúlt évtizedekben több, mint 65 ezer ember halálát okozták.

Egy helyi gazda is háláját fejezte ki az aknamentesítést végző szervezetnek, hogy rettegés nélkül művelheti földjét.

Az idén hétéves Magawa 2016-ben lépett szolgálatba, és most Kambodzsa hőseként vonulhat nyugdíjba. Odaadó munkájával tavaly ősszel az egyik brit jótékonysági szervezet rangos kitüntetését is kiérdemelte.

„Nekünk nagyon fontos, hogy ezzel a kitüntetéssel az aknamentesítési program is szélesebb körű figyelmet kap. A taposóaknák még mindig számos embernek okoznak szenvedést, nemcsak Kambodzsában. Reméljük, hogy megfelelő támogatással tíz éven belül sikerül ezt a problémát megoldanunk” –  mondta az állatokat kiképző  szervezet alapítója, Christophe Cox.

A belgiumi székhelyű nonprofit társaság az 1990-es években indította el programját. A taposóaknák és a tuberkulózis felismerésére tanítják meg a rágcsálókat, amelyek egy éves kiképzés után kezdhetik meg a szolgálatot.

Az elmúlt években számos afrikai térségben bevetették őket, így jelentős szerepük volt abban is, hogy 2015-ben Mozambikot aknamentes övezetté nyilváníthatták.

Munkájukra még sokáig szükség lesz, hiszen a földben rejtőző robbanótestek még mindig több, mint 60 millió ember életét fenyegetik, a világ 59 országában.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. január 16., Péntek

Ma kezdődik a 23. Országos Sasszinkron

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.


2026. január 12., Hétfő

A mozdony füstje egyszer megcsap, és nem enged – egy nap a balatoni síneken +VIDEÓ

Felelősség, figyelem, fáradság – Domina Barnabásnak ez a három szó jut eszébe hivatásáról, a mozdonyvezetésről.


2026. január 11., Vasárnap

Jön a cidri!

Bár zord éjszaka előtt állunk, a 2003-ban január 12-én, Zabarban mért -31,9 fokot nem fogjuk megközelíteni.


Itt a fánkszezon!

Porcukorral, lekvárral, cukormázzal, eperkrémmel, bárhogy is, a fánk egy igazi szupersztár.


2026. január 07., Szerda

Amit januárban nem hagyhatsz ki: Hütte party Zalakaroson

Ha valaki egy igazán különleges, télies hangulatú bulira vágyik, ahol a zene, a látvány és a közösségi élmény találkozik, annak Zalakaroson a helye január 9–10-én.


2026. január 06., Kedd

121 kilós óriási kan lépett ki a sötétből – ilyen vad ritkán akad Zalában!

Az éjszaka nemcsak egy eredményes elejtéssel, hanem maradandó élménnyel is gazdagította a résztvevőket – olyan pillanatokkal, amelyekért sokan választják ezt az ősi, türelmet és alázatot igénylő tevékenységet.


2026. január 04., Vasárnap

Támad a tél!

Január második hetében olyan komoly téli hidegek lehetnek, amelyek a korlátozottan hidegtűrő növényekben komoly fagykárokat okozhatnak - hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Harcz Endre. 


2025. december 31., Szerda

Ezek voltak az év legextrémebb napjai

Az év során megtapasztalhattuk a kemény téli fagyokat, az orkánerejű szélvihart, a rekordközeli hőséget és a villámárvizeket okozó felhőszakadásokat is.


2025. december 25., Csütörtök

Karácsonyi mese a világűrből

A csillagok közül, az űrből érkezik karácsony este a mese, a 20:45-kor kezdődő Hetedhét kaland című műsorban.


2025. december 21., Vasárnap

Ma van a téli napforduló

Ez az év legrövidebb nappala.


2025. december 17., Szerda

Már ünnepi díszben az utak vándora is

Fényfüzérbe öltöztetett vontató a ködben – ünnepi üdvözlet a logisztika mindennapjaiból.

+