Egy-két praktikával akár egész évben élvezhetjük a kovászos uborka élményt (A kép forrása: mindmegette.hu)
Ha nyár, akkor kovászos uborka. Egyetértetek? Üdítő látvány, ahogy a teraszon sorakoznak egymás mellett a befőttes üvegek, hogy mihamarabb zamatos csemege készüljön az uborkából. Ma egy egyszerű, de finom kovászos uborka receptjét hoztunk el nektek, kiegészítve néhány maradékmentes tippel.
Az alábbi receptet könnyedén variálhatjátok a rendelkezésetekre álló ubi mennyiségétől függően. A kapor mennyiségét is ízlés szerint alakíthatjátok. Az egyetlen szabály amire érdemes figyelnünk, az a sóoldat töménysége.
Egyszerű, de nagyszerű: kovászos uborka
Hozzávalók:
Elkészítés:
Első lépésként készítsük el a sóoldatot. A megfelelő töménységet úgy érjük el, ha 1 liter vízre 45 gramm sót számolunk (körülbelül 3 evőkanál). Ez a lépés azért is fontos, mert különben egyenetlen lenne a só eloszlása, így nem mindegyik uborka lenne kellően ízes. A vizet nem szükséges felmelegíteni, felforralni, ha mégis így szeretnénk gyorsítani a só oldódását, és felmelegítjük, akkor se öntsük rá forrón az uborkára.
Ezt követően az uborkákat alaposan mossuk meg. Érdemes késsel behasítanunk, így a sóoldatot nagyobb felületen tudja felvenni az uborka. Egy 5 literes üveghez nagyjából 2-2,5 kg uborkát számoljunk.
A tiszta befőttes üveg aljára rakjunk egy marék megmosott kaprot, majd a bevágott uborkákat helyezzük szorosan függőlegesen egymás mellé, majd egymásra. Az uborkák tetejére, helyezzünk egy szelet kenyeret, ha van száraz, de nem penészes kenyerünk, használjuk azt fel nyugodtan! Öntsük fel az üveget a sóoldattal, úgy hogy a kenyeret is ellepje.
Tipp: Ha marad sóoldat, tegyük egy zárható üvegbe, és felhasználhatjuk a következő kovászos uborka készítéshez, vagy ízesíthetjük vele ételeinket.
A befőttes üveg tetejét takarjuk le egy tányérral. Ne zárjon szorosan, hogy a keletkező gázok ki tudjanak jutni az üvegből. Helyezzük meleg, de nem közvetlen napsütésnek kitett helyre! Ez azért fontos, mert a közvetlen napsütés hatására, az uborkák elpuhulhatnak, és úgy nem lesznek roppanósak. Az időjárástól függően 2-4 nap alatt elkészül a kovászos uborkánk. Amennyiben 30°C körüli a napközbeni hőmérséklet, már 2 nap érlelés után fogyasztható lesz. Hűvösebb, 20-25°C közötti hőmérséklet esetén 3-4 napig érdemes várnunk vele. Minden esetben kóstolással állapítsuk meg a megfelelőségét.
Ha úgy véljük, hogy elkészült, szedjük le a tetejéről a kenyeret, tegyük az uborkát egy másik edénybe és szűrjük rá a levet, amiben eddig volt. Hűtőszekrényben tárolva akár 1 hónapot is eláll minőségváltozás nélkül. De persze ki az, akinél kitart ennyi ideig? Nálunk nem!
Bónusz tipp: koviubi télen is?!?
Ha bőven termett az uborka, és szeretjük a kovászos uborkát, érdemes kipróbálni az alábbi trükköt.
A fenti recept alapján készítsük el a kovászos uborkát, ha kész, szűrjük le, és a levet forraljuk fel. Tegyünk a lébe akkora mennyiségű kapros savanyúsághoz való tartósítószert, amennyi a csomagoláson fel van tüntetve. Az uborkákat tegyük egy jól záródó, tiszta befőttesüvegbe, és forrón öntsük rá a felforralt levet. Ezt követően zárjuk le és az üveget fejre fordítva hagyjuk kihűlni. Ezzel a módszerrel egész évben élvezhetjük a kovászos uborka élményt.
(Forrás: maradeknelkul.hu)
Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.
Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.
Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.
Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.
Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.
A legfontosabb: a hölgyeket köszöntjük.
A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.
Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.