A korzón az érdeklődők tizennégy virágkocsit tekinthettek meg a nemzeti ünnepen (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A Szent Korona-hőlégballon magasba emelkedése jelezte pénteken Debrecen belvárosában, hogy megkezdődtek a Szent István-napi és a virágkarneváli programok a hajdú-bihari megyeszékhelyen. A hagyományos karneváli felvonulás helyett idén is korzón tekinthetik meg az érdeklődők a virágkocsikat pénteken a Nagyerdei Stadion északi kapujánál, a Nagyerdei körúton, szombaton és vasárnap pedig a belvárosban: a Kossuth téren és a Piac utcán – jelezte Bódor Edit főszervező az MTI-nek.
Hozzátette: az idén tizennégy virágkompozíció készült el, köztük a karneválok állandó szereplői, a Szent Koronát és a koronázási ékszereket bemutató kompozíció, valamint a Debrecen címerét megjelenítő kocsi.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kompozíciója a Debreceni Virágkarneválon (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A virágkocsikat több százezer száraz- és élővirággal díszítették. A hollandiai Zundert városából több mint 300 ezer különböző színű dália érkezett Debrecenbe, amit frissen, az utolsó órákban helyeztek el a virágkocsikon. Az elmúlt napokban egyébként több mint 180 diák, önkéntes segédkezett a kocsik felöltöztetésében.
A Magyar Posta kompozíciója (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A virágkocsik témája Debrecen meghatározó nagyvállalatainak, partnereinek küldetését, munkásságát, a város életéhez való kapcsolódását mutatja be. Az önkormányzat kocsijának a középpontjában például a víz áll, utalva arra, hogy a hamarosan kezdődő Civaqua-program keretében a Tisza vizét vezetik be a városba, míg a Debreceni Egyetem kompozíciója a tudás fáját ábrázolja.
A Vadászati és Természeti Világkiállítás kompozíciója (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A virágkocsik mellett számos más karneváli programmal is várják az érdeklődőket: virágdíszbe öltözött veterán kerékpárok, kaktuszkiállítás, kortárs festők kiállítása, a gyerekeknek szervezett népszerű Galiba fesztivál a nagyerdei állatkertben és számos művészeti csoport bemutatkozása teszi teljessé az idei debreceni virágkarnevált.
Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.
Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.
Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.
Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.
Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.
A legfontosabb: a hölgyeket köszöntjük.
A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.
Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.