A fecskék Magyarországon védettek (Fotó: Csonka Péter/MME)
A madarak augusztus második felében már gyülekeznek, és mostanában indulnak el Afrikába, hogy ott töltsék a telet. A vonulás erőt próbáló feladat: bár a fecskék hosszú szárnya és erős mellizomzata idomult ehhez az életmódhoz, így is meg kell küzdeniük útjuk során az elemekkel, vagyis a klímaváltozás hatására megváltozó széljárással és az egyre szélesedő sivataggal.
Arról nem is beszélve, hogy túl kell élniük a ragadozókat, és az embereket, akik bizonyos orszálgokban vadásszák őket. A fecskék útközben csak ritkán szállnak le a földre és repülő rovarokkal táplálkoznak. Főleg nappal repülnek, de a Földközi-tenger és a Szahara fölött éjszaka is.
A fecskék Magyarországon védettek. Régebben szent madárként tisztelték őket, ma azonban sok helyen nem örülnek nekik, mert hangosak és „szemetelnek” – írja az MME a honlapján, kifejtve, hogy a háztáji állattartás visszaszorulása, az utak, az udvarok lebetonozása, a vegyszeres rovarirtás, illetve a klímaváltozás veszélyezteti őket. Segíteni úgy tudunk nekik, ha sárgyűjtő helyeket alakítunk ki, műfészkeket helyezünk ki, illetve ha védjük a pihenő- és táplálkozóhelyeiket. A Mentsük meg a fecskéket! Facebook-csoportban további sok hasznos infót, képet osztanak meg a fecskebarátok.
(Forrás: turistamagazin.hu)
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció?
A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól: 7 fokkal haladta meg az átlagot.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.