Egy ünnep útja a betakarítástól az ijesztgetésig

Világító töklámpák a Töklámpás fesztiválon a budapesti Hősök terén 2016. október 29-én (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

A nálunk is egyre népszerűbbé váló Halloween ünnepe az angolszász országokban már teljesen eltávolodott a vallástól és egyfajta világi mókává változott. A horrorjelmezekbe bújt, csokikéregető gyermekcsapatok evolúciós gyökerei azonban messze nyúlnak, egészen a Samhain-nak nevezett ősi kelta ünnepig, amelyet a katolikus egyház a konfliktusok elkerülése érdekében megtartott, de bölcsen átalakított.

Az ókori kelták hatalmas területen, Közép- és Nyugat-Európában hoztak létre kisebb nagyobb államalakulatokat. Ez az indoeurópai népcsoport egy igen sajátos nyelvi és anyagi kultúrával rendelkezett, amely a római hódítás után is részben fennmaradt, mint a franciaországi Bretagne, az angliai Cornwall, a Man-sziget, Skócia, Wales és Írország területén.

A kelta világmagyarázat a fény és a sötétség kettősségére épült. Az előbbi a világ és az élet pozitív, míg a sötétség annak negatív oldalát és értékeit képviselte. A kelta újév az őszi betakarítások befejeztével kezdődött és a következő év őszi szüreteinek végéig tartott. A kelták két fontos ünnepet tartottak: a Beltane-t, amelyet április 30-án és május 1-jén ünnepeltek, valamint az október 31-én és november 1-jén megtartott Samhain-t.

Az előbbin az év „napos” felének eljövetelét köszöntötték, az utóbbi a sötétség és a természetfeletti lények ünnepe volt. Samhain idején a szellemek megtréfálták a halandókat, akik az ünnep ideje alatt rendelkeztek azzal a képességgel, hogy a földöntúli világ lényeit megpillanthassák. A határok elmosódtak, az élők keveredtek a holtakkal.

A kelták úgy vélték, hogy a Samhain kezdetére az összes betakarítható terményt be kell gyűjteni, máskülönben a lábon maradt termést a rakoncátlan szellemek és az ördög az esztendő sötét felének első napján tönkreteszik. A halandók ilyenkor a leszüretelt javakból terményáldozatokat mutattak be az isteneknek és a szellemeknek, hogy kiengeszteljék őket.

A pápa adoptálta a kelta hagyományokat

A kereszténység európai elterjedésével a pogány lélekben mélyen rögzült népszokások nem tűntek el parancsszóra. A Samhain fontosságával a katolikus egyház vezetői is tökéletesen tisztában voltak. I. Gergely pápa, aki Kr.u. 590 és 604 között ült Szent Péter trónján, ezért arra utasította a Brit-szigetekre készülő misszionárius papjait, hogy küldetésük során az ottani pogány vallási szokások átalakításával, és ne azok eltörlésével foglalatoskodjanak.

Gergely pápa úgy vélte, hogy így eredményesebben lehet Krisztus tanítását elfogadtatni a hitetlen tömegekkel. A pogány templomokat sok esetben nem rombolták le, hanem keresztényekké alakították át őket. A pogány szent helyekhez hasonlóan a Samhain is átalakult, egy olyan keresztény ünnepé vált, amely számos régi népszokást magába olvasztott.

A kelták úgy hitték, hogy Samhain idején számtalan különféle ártó szellem látogatja meg földi világukat. A korai keresztény egyház ezért „bevetette” a szentjeit, akik a hit szerint szintén természetfeletti, csodatevő erővel bírtak, és összevegyítette őket a régi kelta szellemekkel. Az egyház Kr. u. 800-ban hivatalosan is elismerte a megreformált Samhain-t, és a mindenszentek ünnepévé, avagy az üdvözült lelkek emléknapjává nyilvánította november 1-jét.

Jack Santino amerikai folklórkutató szerint a Samhain-hoz tartozó régi hitvilágot azonban nem tudta teljes egészében kitörölni a katolikus szentek tiszteletére létrehozott ünnep, mivel az utazó, holt lelkek hiedelme rendkívül erősen kötődött az emberi pszichéhez. A fúzió ettől függetlenül létrejött, így a Samhain előestéje, október 31-e All Hallows Day Evening lett, amely később Halloweenre rövidült, és elkövetkezett az az időszak is, amikor a Samhain természetfölötti szimbolizmusát és rituáléit a keresztények lidércjelmezes mókává alakították át.

A töklámpás és a csokikéregetés eredete

A keltáktól átvett egyik ilyen szokás a töklámpás készítése volt, amely korábban vallásos jelentőséggel bírt. A „jack-o-lantern”-nek nevezett népi hagyomány nevét egy Jack of the Lantern nevű, iszákos ír kovácsról kapta, aki a legenda szerint egy nap csúnyán összekapott az ördöggel. Frederick Suppe az Indiana állambeli Ball State Egyetem kelta történelemmel foglalkozó történésze szerint az emberek azért készítettek töklámpást, mert abban reménykedtek, hogy a kivájt zöldség belsejébe helyezett gyertya lángjában rejlő varázserő segít megvédeni a betakarított terményt, így az egészen a tavaszi újjáéledésig elegendő élelmiszert szolgáltat nekik az esztendő sötét felében.

A tökből és tarlórépából kivájt lámpások feladata később némiképp megváltozott. Írországban és Skóciában a fénylő zöldségek már „Stingy Jack” elriasztására szolgáltak, aki arra volt kárhoztatva, hogy a halandók között bóklásszon, mivel az ördög nem engedte be őt a pokolba.

A „csokit vagy csalunk” népszokás a tökfaragáshoz hasonlóan egyfajta terményáldozatokhoz kapcsolódó, a szellemek kiengesztelésére szolgáló rítusból nőtt ki.

Miután a kereszténység gyökeret vert a kelták által lakott területeken, Halloween éjszakáján a falvak utcáit ellepték a nőtlen férfiak, akik házról házra járva ajándékokat gyűjtöttek a kóborló szellemek számára. Ez a mókázás egyfajta betakarítás utáni levezetés volt, amikor a kemény munkát a szórakozás váltotta fel. A „csokit vagy csalunk” díszletei, a bizarr és félelmetes kosztümök bölcsője pedig Skócia volt, ahol a nőtlen férfiak álruhában végezték az ajándékgyűjtést.

Évszázadokkal később az Egyesült Államokba érkező ír és skót bevándorlóknak köszönhetően a Halloween az Újvilágban is megjelent, ahol termékeny talajra lelt. 1894-ben a Christian Work című lap a Halloweent egy olyan éjszakának írta le, ahol a „szellemvilágból kiszabadult boszorkányok, ördögi lelkek, és lidércek vad tivornyát rendeznek.”

(Forrás: Múlt-kor)