Érdekes - 2021. december 01., Szerda
#koronavírus #járvány #omikron-variáns #COVID-19 #Pfizer

A Pfizer vezérigazgatója szerint a tablettájuk hatásos lesz a szupervariáns ellen

A Pfizer vezérigazgatója szerint a tablettájuk hatásos lesz a szupervariáns ellen

(A kép forrása: TRT World)

A Pfizer Covid-19 terápiás tablettája hatékonynak bizonyul az omikron nevű szupervariáns ellen – közölte Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.

Bourla CNBC Squawk Box című műsorában jó hírként közölte, hogy a kezelésüket úgy tervezeték, hogy szem előtt tartották azt a tényt, hogy a  legtöbb mutáció a vírus tüskefehérjékben vannak. „Tehát ez nagyon magas szintű bizalomra ad okot, hogy a kezelést nem érintheti, a szájüregi kezelésünket nem fogja befolyásolni ez a vírus” – tette hozzá. 

A Pfizer a hónap elején nyújtotta be kérelmét az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósághoz a Paxlovid-tabletta sürgősségi engedélyeztetésére. Egy 18 éves és idősebb emberekkel végzett klinikai vizsgálat során a Pfizer megállapította, hogy 

a tabletta 89 százalékkal csökkenti a kórházi kezelést és a halálozást, ha egy széles körben használt HIV-gyógyszerrel együtt veszik be a tünetek kezdetétől számított három napon belül.

A tabletta blokkol egy enzimet, amelyre a vírusnak szüksége van a replikációhoz. A ritonavir HIV-gyógyszerrel együtt alkalmazzák, amely lelassítja az emberi anyagcserét, hogy a Paxlovid hosszabb ideig aktív maradhasson a szervezetben, magasabb koncentrációban a vírus elleni küzdelem érdekében. 

 A Pfizer vezérigazgatója a CNBC-nek elmondta, hogy a cég most 80 millió kiszerelésű tabletta legyártásával számol, ami több, mint a pfizer eredeti 50 milliós tablettagyártási célja. 

Az amerikai kormány már 10 millió Paxlovid tablettát vásárolt egy 5 milliárd dolláros üzlet keretében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss tanulmánya szerint 

a variáns a mai napig egyetlen halálos áldozatot nem követelt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre bizonytalanság övezi, hogy az új vírusváltozat mennyire fertőző és milyen gyorsan terjedhet. 

Noha Bourla optimista a Paxlovid hatékonyságát illetően, azonban hozzátette, hogy 

az omikron ellen kifejlesztendő kétadagos Pfizer-vakcinára még várni kell.

Bourla elmondta, hogy a Pfizer már megkezdte a munkát, hogy szükség esetén új vakcinát gyártson. A cég elkészítette első DNS-sablonját, ami a fejlesztési folyamat kezdeti lépése.

(Forrás: vg.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. február 06., Csütörtök

Programok a hétvégére

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2025. január 22., Szerda

Szalonna nélkül, túrós csuszából készít csokoládét a kanizsai desszertséf

Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció?


2025. január 05., Vasárnap

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól: 7 fokkal haladta meg az átlagot.


2024. december 05., Csütörtök

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. december 01., Vasárnap

Kiválasztották az év szaloncukrait

A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.


Idén újra országjáró körútra indul a Fény Szili

A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.


2024. november 22., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. november 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. november 08., Péntek

Már a karácsonyra készülnek Zalakaroson

December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.


Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2024. október 26., Szombat

Programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. október 25., Péntek

A kullancsszezon ősszel nem ér véget, továbbra is fontos az odafigyelés

Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.

+