Érdekes - 2022. január 31., Hétfő
#telefonkönyv #NMHH #tudakozó #telefonszám

Senki nem kíváncsi már rá

Senki nem kíváncsi már rá

(A kép forrása: Wikipedia)

Idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetni. A hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a vaskos kiadványok iránti keresletet. A csökkenő fogyasztói igények miatt megszűnik a telefonkönyvek az egyetemes szolgáltatás jellege, azaz a szolgáltatóknak 2022-től már nem kötelező könyv vagy adathordozó formájában sem megjelentetni az előfizetők adatait – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Már CD-n sem kell senkinek a telefonkönyv

A hatóság piackutatása szerint 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett telefonkönyvek száma. Ennél is meredekebben zuhan az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma is, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenést jelent.

Az érdeklődés hiánya több okra is visszavezethető, azonban ezeknek van egy közös nevezője: az internet. Az online tudakozók mellett komoly konkurenciát jelentenek a netes keresők és a közösségi oldalak, amelyek megkönnyítik egy-egy személy vagy szolgáltatás megtalálását. Az okostelefonok és a mobilnet széles körű elterjedése tovább gyorsította ezt a folyamatot: ma már, ha fel akarunk hívni valakit, a telefonunkon is rákereshetünk több platformon is.

A három nagy távközlési szolgáltató mindegyike rendelkezik saját online tudakozó szolgáltatással, ahol név, cím vagy telefonszám alapján is kereshetünk.

A tudakozók megmaradnak

Az NMHH piackutatása szerint a 14 éven felüli lakosság mintegy 8 százaléka használta a kutatást megelőző 6 hónapban a telefonkönyv bármelyik formáját. Ez a viszonylag alacsony arány azonban így is 700 ezer főt jelent. Közülük sokan – feltehetően – internet-hozzáférés hiányában nyúltak a telefonkönyv után. Ezt a réteget azonban kárpótolhatja, hogy továbbra is tárcsázhatjuk az egyetemes tudakozót és a szolgáltatók által fenntartott, saját előfizetőikről szóló információs tudakozóvonalakat.

Az 11800 hívószámon elérhető egyetemes tudakozón név és cím alapján bármikor megtudhatjuk, hogy az adott személy vagy szervezet rendelkezik-e telefon-előfizetéssel, és mi a száma. Az egyetemes tudakozó mellett a Magyar Telekom a 11818, az Invitel a 11888 telefonszámon nyújt kereskedelmi alapú tudakozói szolgáltatást.

A tudakozók igénybevételéért a szolgáltatók hívásonkénti díjat számítanak fel, ami szolgáltatónként eltér. Az egyetemes tudakozó használata az NMHH vizsgálata szerint teljeskörűen helyettesíteni képes a telefonkönyveket.

A telefonkönyvek veszteséges kiadásának megszűnése valójában minden fogyasztónak jó hír. A papíralapú (és a CD formátumú) adatbázisok ugyanis hiába voltak ingyenesek, azok költségét végső soron a fogyasztók fizették meg a szolgáltatások díjaiban. Eközben pedig azok tényleges használata elenyésző volt, és évről évre meredeken csökkent. A nyomtatott telefonkönyv előállítása ellen ráadásul súlyos környezetvédelmi érvek is szólnak, hiszen a méretes kiadványokhoz nem kevés papír szükséges. A papírgyártás pedig víz- és energiaigényes folyamat. Egy vaskosabb telefonkönyv akár egy kilogrammot is nyomhat. Ennyi papír gyártásához 2–3 kg fa és 45–55 liter víz, 10–12 kWh energia és rengeteg vegyi anyag szükséges. A csökkenő tendenciákat figyelembe véve is évi 30–40 tonna fát 700–800 ezer liter vizet spórolunk meg a telefonkönyvgyártással felhagyva. A telefonkönyvek kivezetése tehát környezeti és gazdasági szempontból is pozitív lépés – közölte a NMHH.

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2024. április 04., Csütörtök

Programok a hétvégére

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. április 01., Hétfő

Szabad-e locsolni?

A locsolkodás, a locsolás, majd a piros tojás átadása után lakomával zárult és zárul napjainkban is.


2024. március 30., Szombat

Családi programok a Zalakarosi Fürdőn

Számos gyerekprogrammal készültek a tavaszi szünet idejére.


2024. március 27., Szerda

Húsvéti utazás az erdei kisvasúttal

A gyerekeket kincskeresés várja Csömödérben.


2024. március 26., Kedd

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

Az Ifjú Kócsagőr Program 2024-ben már 11. alkalommal nyújt lehetőséget a természet iránt elkötelezett diákoknak.


2024. március 23., Szombat

A világ legjobb strandjai közt a Balaton

A legjobb európai strand csak a 13. helyezést érte el, a „magyar tenger” a 60. lett


2024. március 21., Csütörtök

Különdíjas a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján

A legjobb tál különdíjával jutott tovább a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján.


Ma van az Erdők Nemzetközi Napja

Minden évben más tematika köré szerveződnek az Erdők Nemzetközi Napja programjai, 2024-ben ez az „erdők és az innováció”.


2024. március 19., Kedd

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

A gyűrűzése és Nagykanizsára érkezése között majdnem 5 hónap telt el, és légvonalban mérve 869 km távolságot tett meg.


2024. március 05., Kedd

Víz világnapi programok

A szervezők számos pályázatot is hirdetnek, ilyen többek között az óvodásoknak szóló 3D modellkészítő verseny.


2024. február 29., Csütörtök

A menhely szabályai

A Kiscsillag Református Óvoda apróságai tettek látogatást az állatmenhelyen.


Örömtáncot is lejtettek

Az idősek egészséges életmódjáról, sportolási lehetőségeiről is hallhattak előadást azok a nyugdíjasok, aki szerdán ellátogattak a HSMK-ba.

+