(Fotó: Facebook/Füredi fagyizó)
A Magyar Cukrász Ipartestület idén is megszervezte az Év Fagylaltja Versenyt, amelynek célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesítve és díszítve. Idén ismét meghirdették az „M – Mentes” kategóriát is, amelyben hozzáadottcukor, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylaltokkal nevezhettek a versenyzők.
– Az egyensúlyt és a kreativitást keresték az összevetőkben és a dekorációban – mondta Szűcs Árpád, a szakmai zsűri elnöke.
A szakmai szervezetek különdíját a mogyoró yuzu málna és a trópusi édenkert kapta meg. A céges mentes kategóriában a ribizlis mákfagylalt, a mentesben a szilvás fekete tea lett az első. A céges kategória legjobbja a szilvás mandula granolával.
A díjat, amelyet idén 25. alkalommal adtak át, Dobó Norbert vette át a balatonfüredi Füredi fagyizó képviseletében.
– Nagyon örülünk a rangos elismerésnek, nem gondoltam volna, hogy 2020 után ismét elnyerjük a díjat. A siker mögött rengeteg munka áll, és egy kitűnő csapatnak köszönhető – mondta Dobó Norbert, a balatonfüredi fagyizó tulajdonosa.
(Forrás: Like Balaton/VG)
Veszélyes helyzetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája a 7-es főút balatonfenyvesi szakaszán. A felvételen jól látszik, ahogy egy kisebb csapat szarvas a vasút mentén fut, majd váratlanul az úttestre tör, egyenesen az autók közé.
Nagy területen 20 Celsius-fok fölé emelkedett a levegő hőmérséklete.
A tojásfán és a tojásalagútban több mint 12 ezer hímes tojás kapott helyet.
A keresztény egyház virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor a tömeg olajfa, vagy pálmagallyakat terítve köszöntötte őt.
Az erdőjárás ez idő tájt fokozott óvatosságot igényel - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és vadgazdálkodója.
Három zalai városban is feltűnhetnek: Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen.
A vármegye számos településén tartanak megemlékezéseket az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról.
Nemzeti színekben kerülhet tölcsérbe a fagyi az ünnepi hétvégén.
Az érintett települések között szerepel többek között Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Balatongyörök, Pacsa, Letenye, Lenti, Zalaszentgrót és számos kisebb zalai község is. A lista több mint száz települést tartalmaz, a teljes felso
2000 és 2010 között a magyarországi fészkelőfecske-állomány 62 százaléka eltűnt.