Érdekes - 2022. augusztus 13., Szombat
#csemegekukorica #mezőgazdaság

Továbbra is Európa élén a hazai csemegekukorica

Továbbra is Európa élén a hazai csemegekukorica

(Illusztráció: Unsplash)

Európában a legtöbb csemegekukorica Magyarországon terem. A szegmens versenyképességének megőrzése érdekében a jövőben már rövidtávon tovább kellene növelni az öntözött területek nagy-ságát és az MDMV vírusnak ellenálló fajták arányát, hangzott el a Syngenta hajdúszoboszlói szakmai rendezvényén.

Hajdú Róbert, a Syngenta nagymagvú zöldségféléinek menedzsere elmondta: az idei évben a tavalyihoz hasonló, mintegy 30-33 ezer hektáros területen vetettek csemegekukoricát a gazdák, ezzel hazánk to-vábbra is a legnagyobb csemegekukorica-termesztő Európában, megelőzve Franciaországot.

„Az idei szezonban a rendkívüli aszály súlyos hatással volt az egész kertészeti ágazatra, benne főként az öntözetlen csemegekukorica termesztésre. A régióban a korai öntözetlen állományok több mint egy-harmadát nem lehetett betakarítani, a fennmaradó területekre pedig sok esetben rendkívül alacsony, 2-7 tonnás hektáronkénti termésátlag jellemző. Ez komoly veszteség a gazdáknak és a feldolgozóknak egyaránt. Az öntözött területek termésátlagai is átlagosan 16-18 tonna/hektár szintet érnek majd el, de jelen időjárási körülmények között ez sikeres gazdálkodást jelent.  A drasztikusan emelkedő inputanyag és energiaárak komoly kihívásokat okoznak a termelőknek és a feldolgozóknak egyaránt. Az már most látható, hogy az ágazat profitabilitása ennek hatására némileg csökken. Pedig a csemegekukorica iránti kereslet folyamatosan növekszik. Ezt követve Magyarországon több feldolgozó üzem is új beruházá-sokba, kapacitásbővítésbe kezdett az elmúlt években”, ismertette Hajdú Róbert.

Hajdú Róbert szerint mind a termelők, mind pedig a feldolgozók törekedni fognak arra, hogy a jövőben a termesztési felületük minél nagyobb része öntözhető legyen, hiszen ez ma már rendkívül fontos a megfelelő termésbiztonság érdekében. A COVID-19 világjárvány és a Brexit hatására is látszik egyfajta átrendeződés az exportpiacokon, amit ezeken felül az ukrajnai háború is befolyásolt. Ennek ellenére a feldolgozók új piacok bevonásával sikeresen reagáltak a kialakult piaci változásokra, a magyar cseme-gekukorica továbbra is keresett nemcsak Európában, hanem világszinten.

A termelők számára nagy kihívást jelentett a MDMV vírus fokozott terjedése, amely főként 2020-ban éreztette negatív hatását, azokban az országrészekben is ahol addig minimálisan volt jelen. A szakértők szerint ezzel a jövőben számolni kell már minden vetésidőben és minden tájegységben. Egyre inkább a sikeres termesztés alapfeltétele lesz az MDMV rezisztencia, amely az ország délkeleti részén és a fő vetésidőben ma már szinte kötelező. A szélsőséges időjárási körülmények vagy termesztéstechnológiai hiányosságok legyengíthetik az állományokat és a rezisztencia nélküli hibrideknél komoly termésde-presszió léphet fel.

Óváry Ádám, a Syngenta csemegekukorica fejlesztőmérnöke elmondta: a vállalat portfóliójában jelen-leg 9 hibridet kínálnak a gazdálkodóknak. A GSS6924 fajta, a piacvezető GSS8529 hibridet váltja le. Ez a fajta megerősített MDMV rezisztenciával bír, alkalmazkodva a jelenlegi termesztési körülményekhez. Több mint ígéretes a TYSON hibrid, amelyet szintén magas szintű MDMV rezisztencia jellemez, továbbá jól alkalmazkodik a stresszesebb körülményekhez.

„A Syngenta sok energiát fektet abba, hogy a jövőbeni fajtasor minden fajtája hordozza az MDMV re-zisztenciát, legyen az akár korai, középérésű vagy kései tenyészidejű, normálédes vagy szuperédes fajta. Célunk a lehető legjobb adaptációs képességű fajtákkal megjelenni a piacon, alkalmazkodva ezzel az elvárásokhoz. Széleskörű és alapos munkát végzünk a szántóföldi kísérletezés terén már évtizedek óta, hogy a legjobb fajtákkal tudjuk megjelenni, és nem lesz ez másként a jövőben sem. A hosszú távú ered-ményes együttműködés reményében partnereinkkel közösen dolgozunk a piaci bevezetés előtt lévő fajtákkal, közösen tesztelünk, megosztjuk az információkat és dolgozunk a jövő fajtáin”, ismertette a szakember.

A Syngenta nagymagvú üzletágának célkitűzése, hogy megőrizze piacvezető helyét a feldolgozóipari csemegekukoricában nemcsak hazánkban, hanem Európában is. Emellett jelentős erőfeszítéseket tesz-nek, hogy a frisspiaci csemegekukoricában is meghatározóak legyenek a közeljövőben a kontinensen. A vállalat a zöldborsó kínálatát is folyamatosan megújítja és olyan fajtákkal lép a piacra, amelyek beteg-ség-rezisztenciában és minőségi paraméterekben egyedülállók, valamint zöldbabban is előrelépést vár-nak a jövőben. Mindezek mellett, célul tűzték ki a vevőkiszolgálás még magasabb színvonalra emelését.

(Forrás: Store Insider)

Még érdekes lehet ...


2022. szeptember 28., Szerda

Jön a Szaunázók Hétvégéje – Kanizsán is

A Magyar Fürdőszövetség 2022. október 1-jén és 2-án immáron ötödik alkalommal rendezi meg a Szaunázók Hétvégéjét.


Gyorsan leáldozhat a bankkártyáknak

Az itthon kibocsátott bankkártyák több mint 15 százalékát már regisztrálták mobiltárcás fizetésre, miközben rohamosan nő a mobilos vásárlási tranzakciók aránya is.


2022. szeptember 26., Hétfő

A fiúknak is kiemelten fontos a HPV elleni oltás

Hamarosan kezdődnek az idei oltások a tizenéveseknél, de még mindig sokan vannak, akik félelemből nem oltatják gyermekeiket.


2022. szeptember 25., Vasárnap

Bajba jutott állatok a kéményben

A hideg idő megérkeztével lassan a fűtési szezon is beindul, ám mielőtt begyújtod a kályhát, érdemes ellenőrizni a kémény átjárhatóságát.


Meglepő, de a világ legjobb pizzériái közül csak kevés van Olaszországban

Róma éppen csak befért holtversenyben az első helyre, de furcsa módon a top 10-ben helyet kapott Tokió és Koppenhága is.


2022. szeptember 24., Szombat

Október elején ismét lesz Európai Madármegfigyelő Napok verseny

Magyarországon több mint negyven helyszínen várják az érdeklődőket madarásztúrákra és madárgyűrűzésekre, és a programhelyszínek listája folyamatosan bővül.


2022. szeptember 22., Csütörtök

Javában tart a szilvaszezon

A tavaszi fagy és a nyári szárazság ellenére is közel átlagos a szilvatermés.


Szakmák, mesterségek világa

A Zala Megyei Kormányhivatal rajzpályázatot hirdetett a megyében tanuló felső tagozatos általános iskolás diákok részére.


2022. szeptember 21., Szerda

Rombolunk, ha kőtornyokat építünk a természetben

A Zemplén Fanatik Szabadidősport és Természetvédelmi Egyesület kampányt indított a kőtornyok ellen.


2022. szeptember 19., Hétfő

Egyre több a nutria Zalában

Az első példányokat 2016-ban észlelték Zala megyében, az elmúlt évek enyhe telei pedig hozzájárultak a faj terjedéséhez.


2022. szeptember 18., Vasárnap

Idén a tavalyinál sokkal több magyar nyaralt Horvátországban

A magyarok körében továbbra is kifejezetten népszerű nyaralási célpont Horvátország, idén ismét sokan választották úti céljuknak.


Őszi kirándulás kutyával

Mutatjuk, mire érdemes figyelni.


2022. szeptember 17., Szombat

Már közel 800 ezren szállítottak kerékpárt a vonatokon

Díjmentes a kerékpárszállítás a Mobilitási Hét keretén belül szeptember 17-22. között.


2022. szeptember 16., Péntek

Jöhet a vasárnapi boltzár?

Nyitottabbak lettek az áruházláncok a vasárnapi boltzár gondolatára.

+