(Fotó: Magyar Természetjáró Szövetség)
A tavaly rekord résztvevőt számláló rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét október 8-án.
A Kéktúrázás napján indított 143 vezetett túrára szeptember 1-jétől lehet ingyenesen regisztrálni, a közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen október 8-án, szombaton.
A három kéktúrát – az idén 70. születésnapját ünneplő Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát – egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó.
A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát.
2022-ben a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül.
Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.
A szervező MTSZ október 8-án 2580 km-en, 143 szakaszon 250 felkészült szakaszfelelőssel vár minden kéktúrázni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt.Az ősz legnagyobbnak ígérkező közösségi túranapján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a kekturazasnapja.hu honlapon lehet pár kattintással megtenni. Érdemes mielőbb regisztrálni, mert a helyek száma korlátozott.
(Forrás: turizmus.com)
Május 29-én Kapu Tibor személyében újabb magyar űrhajós indul a világűrbe.
A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti.
A médiaszereplőkből álló zsűri felkészítésében a nagykanizsai származású Piskor Fanni borszakértő is kulcsszerepet kapott.
Prémium anyagok, hatalmas erkélyek és korszerű gépészet teszik vonzóvá a SZABADICS első saját ingatlanfejlesztését.
Május 3-a (szombat) volt az év eddigi legmelegebb napja.
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a pártoló tagsággal együtt ma már több mint harminc tűzoltó tagot számláló Nagykanizsai Tűzoltók Motoros Baráti Köre.
A magyarok elsöprő többsége (84 százalék) jó emlékeket táplál a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfővel kapcsolatban.
Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.
Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?
A parasztember hite egyszerű és mély volt.
Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.
Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt.