Érdekes - 2022. november 01., Kedd
#erdőtűz #aszály #Európai Unió

Megdöbbentő adatokat közöl az EU jelentése az erdőtüzekről

Megdöbbentő adatokat közöl az EU jelentése az erdőtüzekről

(Illusztráció: Pixabay)

Tavaly több mint félmillió hektárnyi terület, mintegy 5500 négyzetkilométer vált lángok martalékává, s a leégett területek közül legkevesebb százezer hektár tartozott a fokozottan védett Natura 2000 védettség program alá - közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja a 2021-ben pusztító erdőtüzekről szóló éves jelentésében hétfőn.

A legtöbb pusztító erdő-, illetve bozóttüzet Olaszország, majd Portugália és Görögország jelentette
Az uniós bizottság közleménye szerint a tavalyi év 2017 után a második legrosszabb volt az EU területén leégett területek tekintetében azóta, hogy az Európai Unió 2006-ban ilyen típusú feljegyzéseket kezdett készíteni. Kiemelték, öt évvel ezelőtt több mint kétszer annyi terület égett le az Európai Unióban, mint tavaly. A 2017-es, eddigi legsúlyosabb tűzszezon óta mintegy 35 340 négyzetkilométeres területet égettek fel az erdő-, illetve bozóttüzek. A teljes leégett terület mintegy 35 százaléka, azaz több mint 11 600 négyzetkilométer a Natura 2000 környezetvédelmi programhoz tartozott.

A jelentés legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy

2021-ben az EU 27 tagállama közül 22-ben jelentettek tűzesetet természetes területen. A legtöbb, főként augusztusban pusztító erdő-, illetve bozóttüzet Olaszország, majd Portugália és Görögország jelentette.

Tavaly szintén Olaszországban égett le a Natura 2000 védettséget élvező területek legtöbbje, a program alá tartozó teljes terület közel egynegyede.

Az előzetes adatok szerint 2022 e tekintetben még rosszabb volt a tavalyinál
Megjegyezték: a feljegyzések azt mutatják, hogy az unió déli tagországaiban leégett területek száma és nagysága a 2020-ban jelentett területekhez képest megkétszereződött, illetve a régiót tekintve 1986 óta a 2021-es volt a második legrosszabb év a természetes területeken pusztító tüzeket illetően.

Közölték azt is, hogy tavaly a tagországok 11 alkalommal aktiválták az uniós polgári védelmi mechanizmust, mely tűzöltó repülőgépeket, helikoptereket és személyi segítséget biztosított az érintett államok számára.

Megjegyezték, noha a jelentés nem tér ki az idei erdő- és bozóttüzekre és az általuk felperzselt területek nagyságára, az előzetes adatok szerint 2022 e tekintetben még rosszabb volt a tavalyinál. Idén, az év első kilenc hónapjában 8600 négyzetkilométeres terület égett le Európában.

Tavaly Magyarországon 2413 hektár égett le
A jelentés Magyarországgal kapcsolatban azt közölte, hogy az illetékes hatóságok tavaly 1154 esetben jelentettek erdő-, illetve bozóttüzet, a leégett terület 2413 hektárt tett ki az országban. A jelentéstevők szerint úgy a tűzesetek száma, mint a legégett területek nagysága tíz éves viszonylatban átlagosnak mondható.

A leginkább tűzveszélyes időszak február vége és április közepe között volt, majd pedig júniusban és szeptemberben jelentették a legtöbb tűzesetet Magyarországon. A tavaszi tüzek többségét az ország északi területein, Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Heves megyében, Nógrád megyében, valamint Pest megyében jegyezték fel. A nyári tüzek leginkább az Alföldön pusztítottak.

A tüzek többsége tavaly az erdőkkel szomszédos mezőgazdasági területen keletkezett és onnan terjedt át az erdős területre.

Magyarországon a legégett területek átlagosan egy hektárt tettek ki, két tűzeset volt, melyek esetében több mint 50 hektár erdőterület vált a tűz martalékává.

Végezetül megjegyezték, a magyarországi erdőtüzek 99 százalékát ember okozta. A tüzeknek csak kis hányadát okozzák a gyújtogatók, a legtöbb erdőtűz gondatlanság, azaz helytelenül eloltott tábortüzek, tiltott mezőgazdasági égetésből, főként tarlóégetésből eredő tüzek, illetve eldobott cigarettacsikkek miatt keletkezett

- tették hozzá.

(Forrás: Agroinform)

Még érdekes lehet ...


2023. szeptember 27., Szerda

A Jövő Hősei - Élményprogram a letenyei diákoknak

A 30 fős diákcsapat a Planet Budapest 2023 nyertes pályázatának jóvoltából ifjúsági élményprogramon vett részt. 


2023. szeptember 25., Hétfő

Passzold vissza Tesó!

Az elhasználódott mobilkütyüket gyűjtik a kanizsai könyvtárban.


2023. szeptember 15., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. szeptember 14., Csütörtök

Erősödőben a családközpontú szemlélet a beteg gyerekek ellátásában

Idén 99 éves a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amely idei nagygyűlésén a családközpontúságra helyezi a hangsúlyt Keszthelyen, 2023. szeptember 15-17. között.


2023. szeptember 08., Péntek

Fesztiválok hétvégéje

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. szeptember 01., Péntek

Hétvégi programajánló

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2023. augusztus 26., Szombat

Télikabátra nincs szükség...

Az Alsótemplom előtti egyik padon úgy tűnik valaki sietősen tépte le magáról a meleg télikabátot, amit aztán ott is hagyott.


2023. augusztus 25., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. augusztus 18., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2023. augusztus 11., Péntek

Hétvégi programajánló

Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.

+