(Fotó: Az Év Kutyabarát helye hivatalos)
A Kutyabarát.hu csapata online felületein 2012 óta, a nyomtatott formában is elérhető Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Az év kutyabarát helye kampány.
– Az utóbbi évek eseményei tagadhatatlanul nagy terhet róttak a turizmusban és vendéglátásban dolgozókra. Sajnos már a két évvel ezelőtti járványügyi korlátozások miatti bevételkiesés és egyéb nehézségek miatt több kutyabarát partnerünk is bezárásra kényszerült. Ezt idén tetézte az energiaár-robbanás okozta gazdasági válság – kezdte gondolatait Sziládi-Kovács Tibor, az Év Kutyabarát Helye kampány projektvezetője.
Emiatt is kellemes meglepetés volt, hogy az Év kutyabarát helye kampányban való részvételi szándék idén is megmaradt, sőt több új kutyabarát szálláshelyet vagy vendéglátóhelyet ismerhettek meg a kutyabarátok az idei kampánynak köszönhetően.
– Nagy örömünkre szolgált az is, hogy az idei kampányban is kiemelt jelentkezés volt tapasztalható a kutyabarát munkahelyek részéről – tette hozzá a projektvezető.
A kilencedik alkalommal megrendezésre került kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden év októberében kiemelt figyelmet fordítsunk a kutyabarátságra, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítésére.
Ebben az összes hazai szereplőt megszólítják, aktivitásra buzdítják, bevonják a kutyatartó, állatszerető embereket is.
A díjátadó esemény rendhagyó módon idén nem Budapesten, hanem vidéken, Keszthelyen került megrendezésre, az ősszel megnyílt Klassz Kultbisztróban, a régió meghatározó kulturális közösségi helyén.
– Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is – három, ilyen embert próbáló évet követően – még mindig töretlen az érdeklődés és jelentkezés az Év Kutyabarát Helye kampányra. A kezdetekkor még az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyabarátságra, bevonjuk a kutyabarát szolgáltatásokat annak érdekében, hogy együtt népszerűsítsük a kutyabarát filozófiát. Idén is bebizonyosodott, hogy a kampány azóta már túlnőtt önmagán.
A kutyabarát turizmus fejlődésének, a kutyabarát szolgáltatások mennyiségi és minőségi növekedésének köszönhetően egyre többen szeretnék megmutatni, hogy kutyabarátok.
A mi küldetésünk ebben pedig az, hogy folyamatos segítséget, kommunikációs lehetőséget biztosítsunk ezeknek a helyeknek, szereplőknek, hiszen ezzel közösen, hatékonyan járulhatunk hozzá a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez is – folytatta Sziládi-Kovács Tibor.
Az Év Kutyabarát Helyei 2022-ben
Cukrászda kategória
Közönségdíj – Márton Cukrászda (Balatonlelle)
Kutyabarát.hu különdíj – Naspolya Nassolda (Budapest)
Kávézó kategória
Közönségdíj – Fadrusz Söröző (Budapest)
Kutyabarát.hu különdíj – Vasmacska Kávézoo (Budapest)
Étterem kategória
Közönségdíj – Komédiás Étterem (Győr)
Kutyabarát.hu különdíj – Hari Kebab (Budapest)
Kutyabarát Balaton különdíj – Zománc Bisztrócska (Vászoly)
Kutyabarát Balaton különdíj – Hableány Étterem (Badacsony)
Infopont Magazin különdíj – MADHOUSE (Budapest)
Elanco különdíj: Marischka (Budapest)
Panzió/vendégház kategória
Közönségdíj – Margaréta Garden & Spa (Eger)
Kutyabarát.hu különdíj – Tavirózsa Kemping és Panzió (Délegyháza)
Szálloda kategória
Közönségdíj – Club Dobogómajor ***superior (Cserszegtomaj)
Kutyabarát.hu különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort (Harkány)
Kutyabarát Balaton különdíj – Bonvital Wellness & Gastro Hotel****superior (Hévíz)
Nestlé – Purina ProPlan különdíj: Caramell Premium Resort Superior (Bükfürdő)
Munkahely kategória
Közönségdíj – ROLESZT Kft. németADÓ-Tündérei (Baj)
Kutyabarát.hu különdíj – Asia Center Bevásárlóközpont Üzemeltetési Iroda
(Forrás: Like Balaton)
Május 29-én Kapu Tibor személyében újabb magyar űrhajós indul a világűrbe.
A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti.
A médiaszereplőkből álló zsűri felkészítésében a nagykanizsai származású Piskor Fanni borszakértő is kulcsszerepet kapott.
Prémium anyagok, hatalmas erkélyek és korszerű gépészet teszik vonzóvá a SZABADICS első saját ingatlanfejlesztését.
Május 3-a (szombat) volt az év eddigi legmelegebb napja.
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a pártoló tagsággal együtt ma már több mint harminc tűzoltó tagot számláló Nagykanizsai Tűzoltók Motoros Baráti Köre.
A magyarok elsöprő többsége (84 százalék) jó emlékeket táplál a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfővel kapcsolatban.
Rekordösszegű bírságot szabott ki a magyar rendőrség gyorshajtásért 2024-ben.
Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?
A parasztember hite egyszerű és mély volt.
Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.
Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt.