Érdekes - 2022. december 24., Szombat
#karácsony #ünnep #hagyomány

Szent karácsony eljött, Jézus Krisztus születését ünnepeljük

Szent karácsony eljött, Jézus Krisztus születését ünnepeljük

(Illusztráció: Pexels)

A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház január 7-én tartja. A kereszténységnek a húsvét mellett ez a második legnagyobb, gyakorlatilag legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe – áll az MTVA Sajtóadatbankjának anyagában.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által az 5. században kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.

A magyar karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a “két karácsony” kifejezés is: a “nagykarácsony” december 25., karácsony napja, a “kiskarácsony” pedig újév napja, január 1-je.

Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték.

A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, de a Julián-naptár késése miatt ez a Gergely-naptár szerint január 7-re esik.) A korban népszerű Mithrász-kultuszban is a téli napforduló idején ünnepelték a Napisten születésnapját, a sötétség feletti győzelmét, ami alkalmat teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való megtöltésére.

Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év.

A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdődik, amelyen régen virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise mindezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad.

Jászol és karácsonyfa

Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel.

A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területről terjedt el, a magyar karácsonyfák ma már elmaradhatatlan dísze, a szaloncukor csak a 19. század elején jelent meg hazánkban. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.

(Forrás: ridikul.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. április 22., Kedd

Ma van a Föld Napja

Mit tehetsz te a bolygóért és azon belül Zaláért?


2025. április 18., Péntek

A legmegrendítőbb nap

A parasztember hite egyszerű és mély volt.


2025. április 15., Kedd

Ezt mindenképp tudnod kell a sonkákról és a pácsókról

Érdemes jól átgondolni a húsvéti bevásárlást.


2025. április 13., Vasárnap

Tízéves Kéthely húsvéti parkja

Május 5-ig látogatható a park, amely napközben és esténként is nyitva áll minden érdeklődő előtt. 


2025. április 11., Péntek

Új pontyrekord a Balatonon!

Bakos Asztrik 28,8 kilós halat fogott.


Savanyú Jóska, a rettenthetetlen betyár a betegség helyett a halált választotta

Magyarország utolsó betyárja Zalában is fosztogatott, itt is fogták el.


2025. április 07., Hétfő

Zala titokzatos fürdőhelye

A tóból kilépő 33-35 °C-os gyógyvíz egy 10-12 méter széles, 13 kilométer hosszú csatornán át éri el a Zala folyót.


2025. április 04., Péntek

Hétvégi programok Dél-Zalában

Borverseny és úti beszámoló is szerepel a kínálatban.


2025. március 30., Vasárnap

Vérfagyasztó csobbanás a Balatonban

A víz hőmérséklete alig haladta meg a 10 fokot, ám ez sem szegte kedvét annak a tíz bátor fürdőzőnek, akik vállalták az extrém élményt.


2025. március 28., Péntek

2025. március 26., Szerda

Heves zápor és jégeső lepte meg a keszthelyieket

A március végi időjárás ismét bebizonyította, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni a tavasz: több térségben is váratlanul, heves záporokkal és jégesővel csaptak le a viharok.

+