(A kép forrása: hirado.hu)
Ketyeg az óra, a hónap utolsó vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás. Március 26-án hajnali kettőkor három órára tekerhetjük előre az analóg órák mutatóját, a digitálisak automatikusan átállnak.
Az Európai Unió döntése szerint 2024-ben minden országnak véglegesen át kell állnia a választott téli vagy nyári időszámításra, ezután több óraátállítás már nem lenne esedékes. A mostani akár az egyik utolsó átállítás is lehet, amit átélünk, az eltörlést pedig sokan várják, hiszen korábbi felmérések alapján a legtöbb magyar megszüntetné a kétféle időszámítást.
A nyári, illetve a téli időszámítás, és az ehhez kapcsolódó óraátállítás a természetes fény jobb kihasználása és a mesterséges fény előállításához felhasznált energiatakarékosság céljával született meg. Bár a nyári időszámítást alig egy évszázada alkalmazzuk, ötlete egészen a 18. század végére nyúlik vissza.
A két időszámítás közötti váltást ma már világszerte több mint hetven ország végzi el minden év márciusában és októberében.
Magyarországon 1980-ban vezették be újra az óraátállítást, akkor viszont még egy hónappal rövidebb volt a nyári időszámítás időszaka. Európában végül 1996-tól egységesítették a rendszert.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
(Forrás: hirado.hu)
A pünkösdi hosszú hétvége rengeteg érdekes programot kínál. Mutatjuk!
Mintha csak most gördült volna ki a gyártószalagról, pedig már több mint 70 éves.
Fán lógó méhrajt kellett begyűjteni Nagyrécsén.
A 24. VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet nyert a KRÓNIKA, a 2021-es hordós érlelésű chardonnay.
Pénteken és szombaton feltárulnak az espressók, cappuccinók és moccacinók rejtelmei Zalakaroson.
Látványos kísérletekből ezúttal sem volt hiány.
A résztvevők meséken, játékokon keresztül ismerhetik meg a városi parkok élővilágát.
A varjúszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen kicsinyeiket óvják.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.
Idén is megszervezte tavaszi hadjáratát a Károlyi István Gyermekközpont.