Szombaton Nagykanizsa díjnyertes borait is megkóstolhatják a Förhénci-hegyre kilátogatók (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Nyitott pincék
Szombaton a Förhénc-hegyen Nyitott pincék program lesz. Megkóstolhatják a látogatók Nagykanizsa díjnyertes borait a Templom kertben, valamint a részt vevő pincészetek kínálatát. Emellett 14 órától zenés program várja az érdeklődőket, fellép a Nagykanizsai Fúvószenekar kisegyüttese, a Les Pommes De Terres, majd Kefir koncert lesz, végül a Zalagyöngye Táncegyüttes lép színpadra. Este a Zero zenekar zenél.
Esti vonatozás
Szombaton a Múzeumok éjszakája programhoz kapcsolódva esti vonatozásra várja az érdeklődőket a Zalaerdő Zrt. a Csömödéri Állami Erdei Kisvasúttal. A dízelmozdonyos járat 19.45-kor indul Lentiből a Zajda-Doboskert megállóhelyre, ahova 20.15-kor érkezik meg és negyed óra múlva indul vissza. Az esti vonatozás során megfigyelhető az erdő élővilága. E napon Lentiben a kisvasút állomáson található „Göcsej kincsei, az erdő és a fa” címet viselő erdészeti, fűrészipari, vasúttörténeti, valamint vadászati állandó kiállítás 19-től 21.30-ig tekinthető meg.
(A kép forrása: Facebook)
Bakancsos túra
Bázakerettyéről, a Déryné Művelődési Háztól indul szombaton az Olajos körút nevű teljesítménytúra, amit a geológus Papp Simon emlékére szervez meg évről évre az Olajipari Természetbarát Egyesület. Az idei programban három különböző hosszúságú táv vár a résztvevőkre. Nevezni a helyszínen lehet. Az indulási időpont 7 órától 11 óráig folyamatos, a zárás 19 órakor lesz.
Antal-napi búcsú
Letenyén, az egyedutai kápolnánál vasárnap tartják a hagyományos Antal-napi búcsút. 16 órakor a városrészben található kápolnánál szentmise, azt követően a Mura Térsége Tűzoltózenekar ünnepi koncertje várja az érdeklődőket.
Koncertek, zenés partik
Nagykanizsán, a Cserebogár Bár teraszán szombaton 20 órától a Les Pommes de Terres mutatja be jazz programját. A Plakátház Kultúrkocsmában szombaton 16 órától a német Landegaard, valamint Numbred, Vestrange és Dave Talkless gondoskodik a zenéről. Zalalövőn, a városközpontban felállított partisátorban szombaton 22 órától a Fáraó bulizenekar játszik.
Már egy kézi binokulárral is megfigyelhetőek lesznek a holdtengerek bazaltláva sziluettjei vagy akár a legnagyobb sugársávos kráterek világító, körbe sugárzó sávja.
A kormányfő édesanyja a beszélgetés elején elmondta: minden évben részt vesz a Békemeneten, és akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.
Gazdag, sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket.
Október 15-e a kézmosás világnapja.
Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet.
Ezen a hétvégén sem unatkozunk.
A rendezvényszervezők hadat űztek az unalom ellen.
A Pacsirták dalai angol nyelven is megjelentek.
Új korszak kezdődik az ikonikus épület életében.
Ha még nem tudja, mit csináljon a hétvégén, adunk néhány ötletet.