Érdekes - 2023. július 21., Péntek
#programajánló #falunap #Magdolna-napi búcsú #Magyarszerdahely #Nemespátró #Bacónak-hegy

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

A nemespátrói falunapon arcfestés is vár a gyerekekre (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)

Magdolna-napi búcsú 

Nagyrécsén az önkormányzat és a Bacónak-hegyért Alapítvány közös szervezésében vasárnap tartják a Magdolna-napi búcsút, amely 16 órakor a hegyi kápolnában ünnepi szentmisével kezdődik. Ezt követően Joób Emese és Csörsz Rumen István előadóművészek Szép kinyílt rózsa, gyenge viola című zenés műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, majd a bacónakhegyi közösségi háznál baráti találkozó és vigadalom zárja a napot.  

Falunapok 

Magyarszerdahelyen, a meseparknál szombaton 13.30-tól rendezik meg a falunapi programot. A polgármesteri köszöntőt kulturális műsor – benne többek között néptánc, népzenei, illetve mazsorett bemutatóval, gyermekeknek szóló kalózelőadással és Mutyi bohóc show-jával – követi, majd a Hevesi Színház művészei, valamint a Decsi Fivérek szórakoztatják a közönséget.   

202307211606_magyarszerdahely.jpg (679×960)

(A plakát forrása: Facebook)

Nemespátrón szintén szombaton tartják a falunapot. A program 15 órakor hivatalos megnyitóval és a polgármesteri köszöntővel kezdődik, majd játszóház, kulturális bemutatók sora és Lakics Balázs műsora vár az érdeklődőkre. Emellett játszóház, vásár és gasztro-élmények is várnak a résztvevőkre.  

Egerszegi Búcsú

Zalaegerszegen július 23-án vasárnap 10 órakor indul útjára az idei Egerszegi Búcsú a Falumúzeumban. Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület, a skanzen, a szomszédos olajipari múzeum partnerségével megvalósuló program megnyitóját 11 órakor tartják, majd a Pajtagalériában Németh János Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas keramikus, szobrász, a Nemzet Művésze ritkán látott alkotásaiból nyílik kiállítás, 12 órakor kezdődik a búcsúi mise a fatemplomban, a kulturális kínálatban számos együttes lép színpadra, köztük a Zalaapáti Harmonika Zenekar. A Lokálpatrióta-díj és emlékplakettek átadása 15.15-kor lesz, a gasztronómiai és vásári forgatag este hétig várja a látogatókat. 

 

Még érdekes lehet ...


2025. március 21., Péntek

Vajon mire készül Dolhai Attila Zalaszentbalázson?

Rejtélyes információt osztott meg követőivel közösségi oldalán.


Borminősítéstől a kaj horvát kultúráig – hétvégi programok Dél-Zalában

Letenyén vasárnap kisállatbemutatóra várják az érdeklődőket.


2025. március 20., Csütörtök

Újabb kanizsai siker a rangos gasztroversenyen!

Wilheim Dávid hozta el a különdíjat a Grand Prix Gelato Hungary fagylaltversenyről.


2025. március 16., Vasárnap

50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban

2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon.


2025. március 08., Szombat

Óraátállítás március utolsó hétvégéjén

Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk majd.


A takarítás 2025-ben már nem női feladat, hanem közös felelősség egy nőnapi felmérés szerint

Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.


2025. március 07., Péntek

A háború idején lefalazták, így sikerült megmenteni

A keszthelyi Festetics-kastélyban található Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.


2025. március 03., Hétfő

Rejtélyes koponya került elő Balatonmagyaródon

Mongolid jellegzetességeket hordoz a maradvány.


2025. február 28., Péntek

Ha farsang, akkor fánkfesztivál!

Az év legédesebb fesztiválját március 1-jén rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.


2025. február 23., Vasárnap

Nagyranőtt rágcsáló okoz egyre több problémát Dél-Zalában

Nagy a baj, a nutriát már vadászattal kell irtani.


2025. február 18., Kedd

Hetvenöt éve pöfög a kisvasút a Balaton mellett +VIDEÓ

A Balatonfenyvesi Kisvasút nemcsak a helyiek és a turisták kedvence, hanem a magyar kisvasutak történetének élő emléke is.


2025. február 15., Szombat

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.

+