A legmegrendítőbb nap

Nagypéntek nem pusztán egyházi ünnep, hanem egy mély lélegzetvétel, amikor megáll az idő (Forrás: Pixabay)

Nagypéntek mindig különleges helyet foglalt el a magyar ember, különösen a parasztember életében: nem csupán az egyházi év egyik legbensőségesebb, legmegrendítőbb napja volt, hanem a mindennapok ritmusát is megállította egy kis időre. Ez volt az a nap, amikor még a földet sem illett megbolygatni, nem vetettek, nem kapáltak, nem mostak és nem főztek.

A parasztember hite egyszerű és mély volt. Tudta, hogy nagypéntek Jézus szenvedésének és halálának ideje, s ezért ezen a napon a házban is csend honolt. Aki csak tehette, részt vett a templomi passión, mezítláb, sötét ruhában, alázattal, fejét lehajtva. Nem szólt harsányan a szó, nem nevetett senki – a gyerekeket is csendre intették. A harangok hallgattak, csak a kereplők hangja szólalt meg, kopogva, zörgőn jelezve az idő múlását és a gyász súlyát.

Az étkezés is különleges volt: sok háznál e napon kenyeret és vizet vettek magukhoz, vagy legfeljebb főtt krumplit. Hús, tej, tojás – szóba sem jött. Azt mondták, aki ezen a napon böjtöl, annak egész évben egészsége lesz. A nagypénteki reggeli harmatnak és a patakvíznek pedig gyógyító erőt tulajdonítottak – megmosakodtak benne, mert hittek benne, hogy az megtisztít testet-lelket.

De nagypéntek nemcsak a lélek ideje volt, hanem a természet rendjéé is. A parasztember tisztelte a földet és tudta, hogy vannak napok, amikor nyugalomban kell hagyni.

„Ami nagypénteken kerül a földbe, nem terem”

– tartották. Így inkább csak körbesétáltak a kertben, megálltak a veteményes szélén, talán egy imát is elmormoltak, de nem nyúltak a kapához, nem bolygatták a földet.

A sírokhoz is kimentek sokan, mécsest gyújtottak, mert úgy tartották, ezen a napon nemcsak Krisztusra, hanem minden elhunyt szerettükre is gondolni kell. A kereszt súlya, Jézus szenvedése ilyenkor mintha az egész emberi nyomorúságot magába zárta volna – a parasztember pedig ezt nemcsak érezte, hanem élte is.

Nagypéntek tehát a paraszti világban nemcsak egyházi ünnep volt, hanem egy mély lélegzetvétel, amikor megállt az idő, elcsendesedett a falu, és mindenki önmagába nézett. Egy nap, amikor a lélek munkálkodott a test helyett.

Egy keveset mi, a modern világ szülöttei is meríthetnénk elődeink Istenfélő, szigorú szabályokon alapuló életviteléből! Bizonyosan jobb hely lenne tőle a világ...