A rendezvényen közel száz résztvevő mérte össze fizikai és mentális felkészültségét teljes védőfelszerelésben, lélegzetelállító feladatok során Fotó: Katasztrófavédelem
Bátorság, állóképesség, elkötelezettség – ezek jellemezték a TFA-FCC HUNGARY-Bük 2025 mezőnyét, ahol Zala vármegye tűzoltói is példamutatóan szerepeltek.
Június 20-án Bükfürdő adott otthont az ország egyik legkeményebb tűzoltó megmérettetésének, a „TFA-FCC HUNGARY” nemzetközi versenynek. A rendezvényen közel száz résztvevő mérte össze fizikai és mentális felkészültségét teljes védőfelszerelésben, lélegzetelállító feladatok során. A kihívások sora, az embert próbáló hőség és a nemzetközi mezőny komoly kihívást jelentett – a zalai indulók azonban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A megnyitón Fülep Zoltán tű. dandártábornok és dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok méltatták a tűzoltók elhivatottságát és fizikai felkészültségét.
A versenyzők vállukon tömlővel futottak fel 12 méter magas emelvényre, húztak fel súlyos felszereléseket, kalapácsos erőpróbán vettek részt, sugárcsővel céloztak, majd egy emberméretű bábut is célba kellett juttatniuk.
A látványos feladatokat időre, párban teljesítették, miközben minden mozdulatot szakmai zsűri értékelt.
Zalai tűzoltók az élmezőnyben
Zala vármegye három versenyzője méltán lehet büszke a teljesítményére.
Andrasek Mátyás tűzoltó őrmester, a Letenyei Katasztrófavédelmi Őrs képviseletében a Férfi I-es kategóriában a hivatásosok között a 4. helyet szerezte meg, összesítésben pedig a 9. lett.
Nagy Márton, a Zalaegerszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület versenyzője ugyanebben a kategóriában az önkéntesek között az 5. legjobb időt futotta, összesítésben a 19. helyen végzett.
Ugranyecz Miklós, a Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja a Férfi III-as kategóriában az önkéntesek között a 2. lett, összesítésben pedig a 6. helyet szerezte meg.
A versenyt színes programok, szakmai bemutatók és közösségi események is kísérték, így a tűzoltók mellett a családok és szurkolók is tartalmas napot tölthettek el. A díjátadón a legjobbak elismerésben részesültek, a legerősebb tűzoltónak járó címet idén ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tagja nyerte el.
Forrás: Katasztrófavédelem
1969. július 20-án lépett először ember a Holdra, emiatt július 20-a a Hold napja lett.
Tibor űrrepülésével több évtized után ismét magyar kutatóűrhajós járt a világűrben.
Tudomány, technológia, űrben zajló kísérletek - itt a legújabb podcast a Zalakockán.
A Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.
A gidára egy fa dőlt, egyik lába megsérült és ijedten feküdt az út szélén.
A kivégzés előtt még tortúrás vallatást is előírtak, hogy kiderüljön, az ördöggel is cimborált-e, vagy csak egyszerűen másoknak okozott kárt a vádlott boszorkányos cselekedeteivel.
Hallott már a kerti gezéről?
Érkezik az objektív felelősség a biztonsági öv használatára is.
Az előrejelzések szerint magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.
Kapu Tibor saját élelmiszereket – például Erős Pistát és Piros Aranyat – is vitt magával, ezzel is öregbítve a magyar gasztronómia hírnevét.
Csupán azért, mert gyerekekkel voltak.