A hétvégén immár 17. alkalommal szervezik meg Galambokon a gesztnyés napot (Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Pénteken Nagykanizsán a Honvéd Kaszinóban 18 órakor kezdődik a JazZeneklub, ahol Halász Gyula tart előadást Jazz Kanizsán régen és most. Kutatások, történetek, publikációk az 1920-as évektől napjainkig címmel.
Szombaton Nagykanizsán 18 órakor a Honvéd Kaszinóban a Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél programsorozatban Párniczky András jazzgitáros lép fel.
Szombaton Galambokon immár 17. alkalommal rendezik meg a Gesztenyés Napot a katolikus templom kertjében. Az esemény megnyitója 12 órakor lesz az iskolások műsorával, majd „jó ebédhez szól a tánc” az UFF Dance Néptáncegyüttessel. 14 órától hagyományőrző kulturális csoportok lépnek fel, 16 órakor a Kredenc együttes, 17 órakor Varga Feri és Balássy Betti érkezik. A nap folyamán lesz főzőverseny, a csapatok az ételek mellett készítenek sült gesztenyét és gesztenyepürét is, illetve lesz még termelői vásár és gyerekprogramok is.
Október 11-én, szombaton a fogyatékkal élők nyílt napját tartják Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban 9 órától. Az esemény bemutatkozik a "Napfény" Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete, majd a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete. A továbbiakban 10 órakor Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület elnöke tart előadást Életünk Dél-Zalában címmel. Ezután a Rolldance kerekesszékes tánccsoport szerepel, majd a Miklósfai Szirének.
Nagykanizsán, Miklósfán szombaton tartják a lekvármustrát. Nevezni hagyományos gyümölcsből készített és különleges, ízesített, kevert lekvárokkal lehet. A program a Mindenki Házában 15 órakor kezdődik kulturális műsorral, 16 órakor Harcz Endre tájkertész tart előadást a klímaváltozás kihívásai témában. A rendezvényen termelői vásár is lesz.
Lovásziban szombaton tartják a hagyományos Hűség és hazaszeretet napját. A megemlékezés és koszorúzás 10.30-kor kezdődik a Hűség és hazaszeretet emlékműnél, 11 órakor pedig az ünnepi műsor a Lovászi Olajbányász Művelődési Házban. Itt közreműködik a Mixolid Kamarakórus, és versek hangoznak el Kercaszomorról. Az aulában megtekinthető lesz a Kovácstűzhely melege című kiállítás. Szerszámok és használati tárgyak a kercaszomori Pongrácz Sándor gyűjteményéből valók.
Már egy kézi binokulárral is megfigyelhetőek lesznek a holdtengerek bazaltláva sziluettjei vagy akár a legnagyobb sugársávos kráterek világító, körbe sugárzó sávja.
A kormányfő édesanyja a beszélgetés elején elmondta: minden évben részt vesz a Békemeneten, és akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.
Gazdag, sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket.
Október 15-e a kézmosás világnapja.
Bár a tojás a háztartások egyik leggyakrabban használt alapélelmiszere, kevesen tudják, hogy helytelen kezelése akár élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelenthet.
A rendezvényszervezők hadat űztek az unalom ellen.
A Pacsirták dalai angol nyelven is megjelentek.
Új korszak kezdődik az ikonikus épület életében.
Ha még nem tudja, mit csináljon a hétvégén, adunk néhány ötletet.
Nincs szükség semmilyen különleges eszközre: ha tiszta lesz az ég, a jelenség szabad szemmel is tökéletesen élvezhető lesz.
A somogyi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Iharosberény több éves baráti kapcsolatot ápol a horvát DVD Gorica-Grbasevec tűzoltó egyesülettel.
Mindhárom hónapban melegebb volt a megszokottnál: a június 2,5 fokkal, a július 0,7 fokkal, míg az augusztus 0,5 fokkal haladta meg az 1991-2020-as átlagot.