A mártír kárpátaljai lelkész

Forrás: Kárpátalja.ma

A kárpátaljai magyar történelem egyik csendben szenvedő, mégis jelképpé váló alakja Balogh Sándor református lelkész, aki a szovjet hatalom koholt vádjai miatt halt meg száműzetésben. Életútja egyszerre családtörténet, kárpátaljai magyar sors és egyház- és politikatörténeti lenyomat.

Balogh Sándor 1891. január 14-én született Ung vármegyei Nagyszelmencen, egy gazdálkodó család gyermekeként. Pályája klasszikus „pataki diák” életútként indult: gimnáziumi és teológiai tanulmányait is Sárospatakon végezte, majd innen került az egyházi szolgálatba.

1914 és 1917 között Ungváron segédlelkészként, illetve tábori lelkészként szolgált az első világháború éveiben. Innen Sátoraljaújhely, majd Zsolca következett, hogy aztán 1924-ben – már az anyaországtól elszakított Kárpátaljára visszatérve – elfogadja a minaji református gyülekezet meghívását.

Minaj és Eszeny – gyülekezetek, hagyományok, család

Minajban tizenegy éven át volt lelkipásztor. Itt alapított családot: felesége Gönczy Mária lett, gyermekeik közül Pál és László is itt született. 1935-ben újabb hívás érkezett: Balogh Sándor elfogadta az eszenyi református gyülekezet meghívását, és a család a Tisza-parti faluba költözött. Itt született meg Márta és Sándor nevű gyermekük.

Eszenyben nemcsak a szószékről szolgált. Aktív közösségépítőként ápolta a hagyományokat, sokat foglalkozott a fiatalokkal, és kezdeményezésére I. világháborús emlékmű is készült a templom elé. Balogh Sándor nem a politika, hanem a közösség és a hit emberének számított.

Koholt vádak, letartóztatás, száműzetés

A történelem azonban őt sem kímélte. 1946. október 16-án koholt vádak alapján letartóztatták. „Szovjetellenes propaganda” címén ítélték el, a bíróság ítélete lesújtó volt:
öt év börtön, három év szibériai száműzetés és teljes vagyonelkobzás.

Hiába fellebbezett, a másodfok is jóváhagyta az ítéletet. Az Ungváron tartott tárgyalás után mindössze tíz percig találkozhatott családjával – ez lett az utolsó közös pillanatuk.

Balogh Sándort az Urál-hegység vidékére hurcolták, ahol fakitermelésen dolgozott a –40, –45 fokos fagyban. Időről időre még írt haza levelet; az utolsót már csak más tollával tudták papírra vetni, mivel ujjai megfagytak.

A hivatalos értesítés szerint 1948. február 25-én hunyt el a Cses község mellett felépített lágerben – halálát fagyás okozta.

Ő volt Nagykanizsa korábbi, Fidesz–KDNP színekben megválasztott polgármestere, Balogh László nagyapja.

Forrás: Kárpátalja.ma