Trópusi halak csipkedik a fürdőzőket a Hévízi-csatornán

Egy szépen fejlett citromsügér a csatornából. Agresszív és területvédő, a kisebb halakat tápláléknak tekinti Forrás: Magyar Haltani Társaság

A Hévízi-csatorna 22-25 fokos vizében már nemcsak a téli evezősök és a nyári „partizánfürdőzők” érzik jól magukat, hanem egyre több egzotikus halfaj is. A kisméretű trópusi halak egyelőre csak kedvesen csipkedik az emberek lábát, de a kutatók szerint a helyzet már korántsem ártalmatlan: a melegkedvelő, idegenhonos fajok fokozatosan alkalmazkodnak a hűvösebb vízhez, és van köztük olyan is, amely már a Kis-Balatonba is betelepült.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet adatai szerint az elmúlt 24 évben 89 új halfaj jelent meg a hazai vizekben, így az idegenhonos fajok és hibridek száma már 130 körül jár. A mostanában felbukkanó jövevények többsége melegkedvelő díszhal, amely eredetileg akváriumból kerül a természetes vizekbe – így van ez a Hévízi-csatorna esetében is.

A csatornát a Hévízi-tó fölösleges, meleg vize táplálja, amely a Balaton felé folyva még télen is jóval az átlag magyarországi vízhőmérséklet felett marad. Ez ideális környezetet teremt olyan fajoknak, amelyek normálisan csak trópusi, szubtrópusi vizekben élnének meg.

A jukatáni fogasponty, a citromsügér, a tűzfejű tarkasügér vagy a ragadozó jaguársügér ma már mind otthonosan mozog a csatornában.

Ezek a halak valószínűleg szabadon engedett akváriumi halak és azok utódai. A tulajdonos megunhatta őket, vagy kinőtték az akváriumot. Megölni nem akarta, visszavinni nem tudta

– magyarázza Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa, aki évek óta figyeli a térség élővilágának átalakulását.

Szerinte sokat javítana a helyzeten, ha létezne egy szervezett visszaváltási rendszer a megunt akváriumi kedvencek számára, mert jelenleg a „szabadon engedés” tűnik sok gazda szemében a legkönnyebb, „legemberségesebb” megoldásnak – miközben komoly ökológiai kockázatot jelent.

Meleg vízhez kötődnek – egyelőre

Az idegenhonos trópusi halak döntő többsége a meleg vízhez kötött, ezért a kutatók szerint egyelőre csekély az esélye, hogy rövid idő alatt az ország más, hidegebb vizeiben is tömegesen elterjedjenek. A Hévízi-csatorna azonban különleges átmeneti zóna: a tóhoz közeli szakaszon kifejezetten meleg, lefelé haladva pedig fokozatosan hűl a víz.

Aggasztó jel, hogy már a tótól távolabbi, hűvösebb szakaszokon is rendszeresen felbukkannak idegenhonos halak. Ez arra utal, hogy az állományon belül megjelenhetnek olyan vonalak, amelyek jobban tűrik a hideget, és képesek eltávolodni az eredeti melegvizes élőhelytől.

A kutatóknak már van is élő példájuk erre: a szúnyogirtó fogasponty (Gambusia holbrooki) története. A Közép- és Észak-Amerikából származó, melegkedvelő halfajt eredetileg szúnyoglárvák elleni biológiai védekezésre használták – először a Panama-csatorna építésekor, majd később számos országban. Magyarországra az 1920-as évek elején került, és először szintén csak a Hévízi-csatorna meleg vizeiben tartották, ketrecekben.

„Valaki állítólag megrongálta a ketreceket, és a halak kiszabadultak” – idézi fel Takács Péter. A történet innentől tipikus példája annak, hogyan válhat egy „hasznosnak gondolt” idegen fajból tartós jövevény: először csak a Hévízi-tó közeli meleg vízben élt, majd lassan egyre lejjebb húzódott, és ma már a Kis-Balatonban is jelen van. A folyamathoz ugyan kellett közel száz év és nagyjából száz generáció, de egyértelmű, hogy a faj képes volt fokozatosan alkalmazkodni a hűvösebb viszonyokhoz.

Csipkedő halak és új, veszélyes jövevények

A Hévízi-csatorna ma már nemcsak kutatók, hanem evezősök, kajakosok, SUP-osok kedvelt célpontja is télen, nyáron pedig egyre több a szabálytalanul fürdőző látogató. A vízben tartózkodók beszámolói szerint a kisméretű trópusi halak „barátságosan csipkedik” a lábat, karokat – ez sokak számára inkább egzotikus élmény, mint fenyegetés.

A kutatók szemszögéből azonban más a kép. Nemrégiben ugyanis a csatornában kígyófejű hal néhány fiatal egyedét is azonosították. Ez a csoport világszerte hírhedt: a nemzetségbe tartozó fajok többsége nagyon agresszív ragadozó, komoly veszélyt jelent az őshonos halfaunára. Nem véletlen, hogy Magyarországon – az aligátorteknőshöz hasonlóan – tilos kereskedelmi forgalomban tartani őket.

Bár jelenleg csak fiatal példányokról van szó, a megjelenésük már önmagában riasztó jel: azt jelzi, hogy egyre többféle egzotikus faj kerül ki a természetbe, és a meleg vízű menedékként szolgáló csatorna ideális „ugródeszka” lehet számukra.

Mit lehet tenni?

A kutatók szerint a legfontosabb lépés, hogy társadalmi szinten is tudatosuljon:
egy megunt díszhal szabadon engedése nem „kegyes gesztus”, hanem potenciális ökológiai bomba.

Sokat segíthetne:

• egy szervezett visszaváltási vagy leadási rendszer az akvaristáknak,

• a díszhal-kereskedelem szigorúbb ellenőrzése, különösen a veszélyes, tilalom alá eső fajoknál,

• valamint a lakosság folyamatos tájékoztatása arról, milyen következményekkel járhat egy-egy egzotikus faj természetbe engedése.

A Hévízi-csatorna tehát ma még inkább különleges, félig-meddig „törvényen kívüli trópusi akvárium” a Balaton közelében, ahol a fürdőzőket csupán csipkedik az egzotikus halak. De a kutatók figyelmeztetnek: ha nem változtatunk a gyakorlaton, a csipkedésből idővel komoly ökológiai konfliktus lehet, amely már nemcsak a nyaralók komfortérzetét, hanem a teljes balatoni élővilág egyensúlyát is veszélybe sodorhatja.

Forrás: Infostart