A vérontás után jöttek a bankok, a NATO és az amerikai katonai bázisok

Srebrenicát az ENSZ védett övezetté nyilvánította, mégis bosnyák férfiak és fiúk ezreit gyilkolták meg. A háború után pedig eltűnt Jugoszlávia, megerősödött a NATO jelenléte, amerikai katonai bázis épült, és új gazdasági érdekek jelentek meg a térségben. Szakács Árpád két kérdésre keresi a választ: hogyan engedhették megtörténni Srebrenicát – és kik lettek erősebbek abból a világból, amely utána megszületett?

Védelmet ígértek – mégsem védték meg őket

Srebrenica a boszniai háború egyik menedékének számított. Menekülők tízezrei zsúfolódtak össze a városban, amelyet az ENSZ 1993-ban védett övezetté nyilvánított.

Az ott élő ember számára ez egyszerű üzenet lehetett: itt talán életben maradunk.

Csakhogy a bosnyák erők nehézfegyvereit kivonták, miközben a környező boszniai szerb erők tankjai és tüzérsége a térségben maradt. Srebrenica biztonsága egyre inkább a nemzetközi közösség ígéretétől függött.

1995 júliusában Ratko Mladić csapatai megindultak.

A holland ENSZ-békefenntartók NATO-légitámogatást kértek. A segítség késlekedett, a végül megindított légicsapások pedig korlátozottak maradtak. Srebrenica elesett.

Bosnyák férfiak és fiúk ezreit gyilkolták meg.

Mladić és a gyilkosok felelősségét Szakács Árpád sem vitatja. Ő azonban tovább kérdez:

hogyan történhetett meg egy ekkora mészárlás egy olyan területen, amelynek lakóival azt hitették el, hogy az ENSZ megvédi őket?

Szakács ráadásul egy másik körülményre is felhívja a figyelmet.

Srebrenica és a többi bosnyák enklávé nehezen illeszkedett a háború után kialakítandó területi rendezésbe. A szerző a Clinton-adminisztráció dokumentumaira hivatkozva azt írja, hogy Washington már korábban is az enklávék feladását szorgalmazta a békerendezés részeként.

Aztán Srebrenica elesett.

Emberek ezrei veszítették el az életüket – és egy nehéz területi kérdés is eltűnt a készülő béketérképről.

Szakács szerint ezért a történet egyik legfontosabb kérdése nemcsak az, hogy kik gyilkoltak, hanem az is: mindent megtettek-e azok, akik megakadályozhatták volna a tragédiát?

Kik erősödtek meg a romokon?

Ez a második szál – és Szakács szerint ezt már a háború utáni Balkánon kell keresni.

Jugoszlávia eltűnt.

A következő évtizedekben Szlovénia, Horvátország, Albánia, Montenegró és Észak-Macedónia NATO-tag lett. Koszovóban pedig felépült az amerikai Camp Bondsteel katonai támaszpont.

És itt felbukkan egy érdekes név: Dick Cheney.

Camp Bondsteel építésében és kiszolgálásában fontos szerepet kapott a KBR, amely akkoriban a Halliburtonhoz tartozott. A Halliburton vezérigazgatója 1995 és 2000 között Cheney volt – az Egyesült Államok korábbi védelmi minisztere, későbbi alelnöke.

Szakács számára ez jól mutatja, milyen közel kerülhet egymáshoz politika, katonai érdek és üzlet.

Közben a háborúban megtépázott balkáni gazdaságokba megérkeztek a nemzetközi hitelezők és a külföldi tőke, miközben privatizációk indultak.

A történet pedig harminc évvel később sem ért véget.

Ma már az energia az egyik fő kérdés. Új gázvezetékekkel csökkentenék a térség orosz energiafüggőségét, Boszniát pedig a horvátországi LNG-infrastruktúrához kapcsolnák.

Vagyis a Balkánért továbbra is folyik a verseny. Csak már nem elsősorban tankokkal, hanem katonai jelenléttel, pénzzel, energiával és politikai befolyással.

Szakács szerint itt áll össze a kép

Szakács gondolatmenetének lényege egyszerű: ne álljunk meg a háború végénél, hanem nézzük meg azt is, mi következett utána.

A vérontás előtt létezett Jugoszlávia.

Utána egy másik Balkán született: nagyobb NATO-befolyással, amerikai katonai jelenléttel, megváltozott gazdasági viszonyokkal és egyre erősebb nyugati energetikai kapcsolatokkal.

Szakács ebből nem egyszerűen azt a következtetést vonja le, hogy „aki nyert, az okozta a háborút”. A kérdése ennél fontosabb:

ha pontosan tudjuk, kik veszítettek – kik haltak meg, kik veszítették el az otthonukat és melyik ország hullott darabokra –, akkor miért ne vizsgálnánk meg ugyanilyen alaposan azt is, kik lettek erősebbek utána?

Ki szerzett nagyobb katonai befolyást?

Ki jutott új piacokhoz?

Ki épített bázist?

És ki akarja ma meghatározni, honnan érkezzen a Balkán energiája?

Srebrenicában a fegyverek elhallgattak. A Balkánért folyó küzdelem azonban nem ért véget – csak az eszközök változtak meg.

Forrás: Szakács Árpád – szakacsarpad.com