Ezt most nem találtuk meg, de lesz itt helyette más!


2023. december 05.

Szépkorúak ünnepe Pákán

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is december első hétvégéjén került sor az idősek napi programra Pákán.


2023. december 04.

Örömteli hangulatban telt az idősek napja Fityeházon

Fityeházon az advent első vasárnapját megelőző szombaton tartották a szépkorúak találkozóját.

Zalaiak adventi kirándulása Mariazellbe

A résztvevők igazi téli hangulatú kiránduláson vehettek részt, hiszen aznap a híres zarándokhely havas köntöst öltött.

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

Fodor Csaba és társai ugyanis nem városvezetőként viselkednek, sokkal inkább durcás kisgyerekként, aki mindig mást okol saját sikertelensége miatt.

Vasdiplomás pedagógust is köszöntöttek Tófejen

Idősek napi rendezvényt tartottak Tófejen advent első vasárnapján.


2023. december 02.

Összeomlik a civilizációnk?

Dr. Gelencsér András rektor a NagyON Kanizsa vendégeként érkezett városunkba, s tartott előadást Ne féljünk a valóságtól! címmel.


2023. december 01.

A sikertelenség az ÉVE bélyege

Cseresnyés Péter szerint a szakképzési centrumról példát vehetne a várost irányító frakció.

Ki szeretne a Mikulással vonatozni?

Idén is meglátogatja a Mikulás a vonaton azokat a gyerekeket, akik a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal utaznak december első hetében.

Zalai cukrászda az Év Szaloncukra győztesei közt!

A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 17 győztest.


2023. november 30.

Kisfakoson is befejeződött az útfelújítás

Bruttó 22,3 millió forintból elkészült a Damjanich utca aszfaltozása Kisfakos városrészben.

Testi és lelki „mankó”

A testi fogyatékosággal élők mindennapjait élték meg nagykanizsai középiskolások.

A kormány kikéri az emberek véleményét

Nemzeti Konzultációt indít a kormány, hogy kikérje az emberek véleményét.


2023. november 29.

Tükörsima aszfaltos út vezet egészen a Zöldtáborig

1267 méter hosszon kapott új burkolatot a Majális utca a Csónakázó-tónál.


2023. november 28.

Dél-Zalában is megkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése

Elkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése Dél-Zalában.

Az iskoláig aszfaltoztak

Közel 250 méter hosszúságban kapott új aszfaltburkolatot Miklósfán az Iskola utca.


2023. november 27.

Újabb vendég, újabb témák a polgári esten

Az év utolsó polgári estje következik Dr. Gelencsér Andrással.


2023. november 24.

Túrázók, figyelem!

A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán, Zalaújlak térségében az erdőgazdaság fakitermelési munkát végez, a munkavégzés időszakosan veszélyhelyzetet okozhat a túraútvonalon.


2023. november 23.

Bővült az eszközpark

A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.

A Bolyai matekverseny idei legjobbjai

Idén 13 általános iskola 109 tanulója nevezett a tudáspróbára.

Már nem ázik be az óvoda

A közelmúltban fejeződtek be a munkálatok a ligetvárosi tagóvodában, csütörtökön pedig a műszaki átadás is megtörtént.

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

A csoportszobákba új világítótestek is kerültek.


2023. november 22.

Visszakerültek a munkaerőpiacra

Az elért eredményeket összegezték a zárókonferencián.


2023. november 21.

Ekkora halakat még sosem telepítettek a Csónakázó-tóba

Az idén ez már a nyolcadik haltelepítés volt a tavon.

Megadja Gábor publicistával folytatódik a sorozat

November 24-én, pénteken az Egylet Pincében várja az érdeklődőket a  NagyON Kanizsa Egyesület.


2023. november 20.

Életet mentett a gondosóra Tolnában

Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.

Kitűnően szerepeltek a kanizsaiak a karateversenyen

A kanizsai csapat 7 arany-, 7 ezüst- és 10 bronzéremmel az induló klubok között összesítésben az első helyet szerezte meg.


2023. november 17.

Kijutott az Eb-re a magyar válogatott!

A magyar válogatott Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.

Több mint 10 milliárd forint jutott Dél-Zalába a Magyar Falu Programból

Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.


2023. november 15.

Elkészült a járdaszakasz a bajcsai városrészben

A közelmúltban befejeződött a Vöröshegyi utca járdafelújítása a bajcsai városrészben.

Újabb szakasszal bővült a kerékpárút-hálózat Dél-Zalában

Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.


2023. november 14.

Dalostalálkozót rendeztek Liszóban

Immár 9. alkalommal tartották meg a Sej-haj szép a páva elnevezésű programot.

Karate az Arénában

A sportolók két versenyszámban feszülnek egymásnak.


2023. november 13.

A város fejlődése töretlen, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak

A közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció - az alpolgármester javaslata ellenére - nem szavazta meg a parkoló építéséhez szükséges saját forrást.

A hagyományőrzés küldetés – dalostalálkozót tartottak Palinban

Az Inkey Boldizsár Általános Iskolában kilenc dalkör gyűlt össze az eseményre.


2023. november 12.

Odafigyelnek az idősekre Nagybakónakon is

Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.

A névadó ünnepét tartották Tótszentmártonban

A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal pedig lámpás járást is tartottak a Szent Márton szoborhoz.

Gálaműsor, kiállítás és díjátadó a horvát napon Nagykanizsán

Nagykanizsán tartotta szombaton az országos horvát napot az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége.


2023. november 09.

Programok a hétvégére

Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.


2023. november 08.

A Közbeszerzési Hatósághoz fordult a polgármester

Az ok: a víztorony felújítására kiírt közbeszerzési eljárást - forráshiányra hivatkozva - eredménytelenné nyilvánította a vízmű, holott a fedezet rendelkezésre állt.

Jobb eredmény reméltek a kanizsai asztaliteniszezők

A mérleg: egy győztes és egy vesztes rangadó.

Előzni tilos!

Kedden két szabálytalanul előző sofőrt is elcsíptek a kanizsai rendőrök.

Kiégett egy autó az M7-esen

Kiégett egy személyautó az M7-es autópálya sávolyi lehajtójánál.

+