Ezt most nem találtuk meg, de lesz itt helyette más!


2024. április 18.

Megyei diákolimpiát nyert a BLG leány és fiú csapata

Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.

Összefügg az uniós és az önkormányzati választások tétje

Dömötör Csaba államtitkár volt a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozatának legutóbbi vendége.

Kerékpáros pihenőhelyek létesültek

A fejlesztéseknek köszönhetően egyre népszerűbb a Mura mente.

Cseresnyés Péter: most éppen az eszteregnyei lombkorona sétányról hazudozik az ÉVE

A Horváth Jácinték által kreált ügyet ráadásul már az országos sajtó is felkapta.


2024. április 17.

Hamarosan indul a strandszezon Zalakaroson

Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.

Fásítás Pusztaszentlászlón

A település második alkalommal vett részt az országos fásítási programban.

Manótorna az óvodásoknak

A legkisebb gyerekeknek is kell a mozgás.

Tavasz van

Megérkezett az eső és a lehűlés Nagykanizsára.

Bemutatták a Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült albumot

A kiadvány az elmúlt évek legnépszerűbb képeit vonultatja fel.


2024. április 16.

Dél-Zala tündérkertje

Séta a budafai arborétumban.

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.

Hetedik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.

Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.

Az Év kerékpárútja

A Pusztamagyaród-Szentpéterfölde közötti szakaszra is lehet szavazni.


2024. április 15.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Visszaesik a hőmérséklet a héten.

Rendezték a horgásztó környezetét Újudvaron

Társadalmi munka keretében veszélyes, elöregedett fát vágtak ki és padokat is javítottak.

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 13.

Kigyulladt a hulladék a bagolai szeméttelepen

Mintegy ezer négyzetméteren égett a szemét.

Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon.


2024. április 12.

Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


2024. április 11.

Kültéri keresztút készült Zalakaroson

Idén 10 éves a helyi plébánia.

Fejlesztési tervek Becsehelyen

Jórészt saját forrásra alapoznak.

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10.

Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő munkaerőpiaci program indul Zalában

A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.

A legtitokzatosabb bormustra

Újra megrendezik a Zalai Borvidék borversenyét.

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09.

A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.

Brüsszelben változás kell!

A Fidesz-KDNP értékeket képvisel, amire érdemes szavazni.

Elítéltek négy embert, aki a börtönből követett el csalást

A cellatársak az intézmény által rendelkezésükre bocsátott, valamint engedély nélkül tartott mobiltelefonjaikat és SIM-kártyáikat használták a bűncselekményhez.

Már lehet jelentkezni a nyári balatoni Erzsébet-táborokba

A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.

Biztonságossá tették a játszóteret Pusztaszentlászlón

Az állapotfelmérés során derült ki, hogy néhány játékelem elkorhadt, ezért cserére szorul.

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


2024. április 08.

Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

Felavatták a Pálinkaházat Sormáson

A Pálinkaház egyben bár, pálinka és oktató múzeum.

Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


2024. április 07.

Miklósfa a répa hazája

22. alkalommal rendezték meg a városrész gasztrofesztiválját.

Javaslatokat várnak a rendőrök

Speedmarathon lesz az utakon április 19-én és 20-án.

Komponálásra fel!

Kis zeneszerzők műveit várja a nagykanizsai zeneiskola.


2024. április 05.

„Országjáró” a Kossuth Rádióval Kanizsán és Miklósfán

A műsor szombaton 10-től délig, majd délután fél 3-tól fél 6-ig lesz hallható.

A NagyON Kanizsa Egyesület ismét benyújtja kérelmét

A helyszín biztosítására vonatkozó kérelmet először napirendre sem vette a dr. Fodor Csaba vezette tulajdonosi bizottság.

Vajon elégedettek-e a nagykanizsaiak?

Elégedettek a nagykanizsaiak?


2024. április 04.

Választási tudnivalók

A névjegyzéki adatok alapján mintegy 228 ezer ember voksolhat a vármegyében 2024. június 9-én.

Programok a hétvégére

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. április 03.

Vezetőváltás a PEN-en Nagykanizsán

Dr. Kaszás Nikoletta helyét Gerencsérné Dr. Berta Renáta veszi át.

Súlyos bántalmazás Nagykanizsán

A rendőrök kamerafelvétel segítségével két órán belül azonosították és elfogták azt a két férfit, akik súlyosan bántalmazták alkalmi ismerősüket.

Májusban indul a próbaüzem

Tizenhét dél-zalai település szennyvízkezelése oldódik meg a beruházással.


2024. április 02.

Már elérhető az egynapos autópálya-matrica

Motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot.

Húsvéti locsolás

Letenyén sem hervadnak el hölgyek.

Rendőrök segítettek életet menteni Nagykanizsán

A rendőr nemcsak szolgál és véd, életet is ment, ha kell!

Hétfőn indult a tavi viharjelzési szezon

A Balatonon összesen 55 viharjelzőlámpa van, ennek köszönhetően egy adott pontról legalább hármat is lehet látni.


2024. április 01.

Szabad-e locsolni?

A locsolkodás, a locsolás, majd a piros tojás átadása után lakomával zárult és zárul napjainkban is.


2024. március 30.

Elindult a hajózási szezon a Balatonon

Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.

Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen

Egy nő maradványai kerültek elő, a holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak.

Családi programok a Zalakarosi Fürdőn

Számos gyerekprogrammal készültek a tavaszi szünet idejére.

Óraátállítás március 31-én

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. 

Élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók Galambokon

90 csomagot osztottak szét még húsvét előtt.

Az agrárium megújítása a cél

A Közös Agrárpolitikáról szerveztek gazdálkodóknak fórumot Kanizsán.


2024. március 29.

Süteményekkel lepték meg a gyermekotthon lakóit

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Heni Cukrászda édességgel kedveskedett a gyerekeknek.

Tojásfa a kórházban

Kanizsai óvodások által készített tojásdíszek kerültek a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház parkjának egyik fájára.

Az idősotthonok lakóit látogatta meg a képviselő

Cseresnyés Péter ezúttal gyümölcsöt vitt az intézmények lakóinak, illetve egy óvodások által készített képeslappal lepte meg az időseket.

Új játékok a gyerekeknek Újudvaron

Az idei húsvéti ünnepekre sikerült az óvoda udvarára, valamint a sportpályára is új játszótéri eszközöket telepíteni.


2024. március 28.

Gyurcsány emberei...

Az ÉVE sikere bizonytalanságot hozna.

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2024. március 27.

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.

Húsvéti utazás az erdei kisvasúttal

A gyerekeket kincskeresés várja Csömödérben.

Húsvéti díszben a dél-zalai települések

A helyi közösségek tagjai az ünnepkörhöz illő díszbe öltöztetik a települések köztereit.

+