Ezt most nem találtuk meg, de lesz itt helyette más!


2021. június 13.

Új csuklós buszok kezdik meg szolgálatukat Zala megyében

A magas komfortfokozatú járművekkel Nagykanizsán is találkozhatnak majd az utasok a helyközi elővárosi vonalakon.

Sirály jósolta meg az Eb nyitómeccsének eredményét

Egyértelműen az olasz válogatottra tippelt, és nem is tévedett.

Jobban van a pályán újraélesztett dán játékos

Eriksen állapota stabil, és már kommunikációra képes.

Autós és kerékpáros ütközött

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Kitartóak és jól kezelik a változásokat a magyarok

Az OTP Bank egy kutatásban mérte fel, vajon mi segíti, vagy éppen hátráltatja a magyarok kitartását.

Megszüntetnék majdnem minden második kórházat Gyurcsányék

A kanizsai Fidesz-frakció vezetője szerint itt az ideje, hogy Horváth Jácint és a kanizsai baloldal nemet mondjon Gyurcsánynak a kórházbezárásokra.

Videóban köszönte meg a kormány a védőnők munkáját

Mintegy ötezer védőnő teljesít szolgálatot Magyarországon.

Frissítő fuvallatok

Hétfőn még mérsékelten meleg idő várható a napsütés ellenére is, a folytatásban viszont egyre melegebb és jobbára száraz levegő érkezik fölénk.


2021. június 12.

Nem unatkoztak a halőrök

A haltelepítések ellenőrzése kiemelten fontos, mert halgazdálkodási vízterületeinket és azok őshonos halállományát manapság egyre több veszély fenyegeti.

Senki sem akar a földeken dolgozni

A túlélésért küzd a kertészeti ágazat.

Június 24-ére hívta össze a polgármester a soros közgyűlést

Az ÉVE-frakció soron kívüli ülést kezdeményezett június 15-ére, azonban a kérelem tartalmi és formai hibás volt.

Cserhátis diák sikere

Benkő Dániel harmadik lett az ország egyik legrangosabb szakmai versenyén

Nem csak a sport otthona lesz – az elképzelések közt már konkrét nevek is vannak a tervezett koncertlistán

A programterv folyamatosan bővül, az elképzelések szerint tematikus vásárok, kiállítások, expók, gyerekfesztivál és élőzenekaros nagykoncertek is lesznek az arénában.

Meccset nézni szabad kivetítőn

A közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek,  arra a vendéglátó teraszokra vonatkozó szabályok irányadóak.

Átmeneti jelleg

Az átmeneti hőmérséklet-visszaesést tartós és jelentős felmelegedés követi, érkezik az idei első hőhullám.


2021. június 11.

Végre újra együtt szurkolhatunk!

Ünnepli a Zwack Unicum limitált szériás focipalackja.

Pályázat indul a járvány leghumánusabb történeteinek összegyűjtésére

A Médiaunió Alapítvány szeretné összegyűjteni és bemutatni a koronavírus-járvány pozitív tanulságait.

A zsebtolvajlás és a csomaglopás ellen küzdenek

A MÁV is csatlakozik a nemzetközi figyelemfelkeltő akcióhoz.

Orbán: A járványok és a népvándorlások korát éljük

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott.

Fél évvel hosszabbodik azok táppénzjogosultsága, akik a járvány miatt nem kaptak gyógykezelést

A kormányrendelet hatálya azokra terjed ki, akiknek a veszélyhelyzet alatt jár le egyéves táppénze, de a járvány miatt, önhibájukon kívül nem jutottak hozzá a szükséges egészségügyi beavatkozáshoz.

Góléhes ragadozókkal néznek szembe a magyarok

Pénteken kezdetét veszi a 16. labdarúgó-Európa-bajnokság, melyre a szokásos négy év helyett ezúttal – a koronavírus-járvány miatt – ötöt kellett várni.

Koronavírus - 199 az új fertőzött, elhunyt 8 beteg

A cikkben mutatjuk a pénteki adatokat.


2021. június 10.

Köszönet a lánglovagoknak

Olajfestményeken keresztül köszöni meg a tűzoltók munkáját Kolozsvári Johanna Mia kunhegyesi amatőr festő.

Visszakaphatják a befizetett szja-t a gyermekes családok

Az átlagjövedelem alatt kereső, gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején - javasolja a miniszterelnök.

Potápi: A muravidéki magyarság a szülőföldjén akar boldogulni

A muravidéki magyarság nem futamodott meg a járvány miatt, hanem épp ellenkezőleg, szülőföldjén akar boldogulni, és ott fektet a jövőjébe – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdai szlovéniai látogatásán.

Koronavírus - 206 az új fertőzött, elhunyt 7 beteg

Kattintson a mai adatokért!

Ez aztán a felelőtlenség! Meggondolatlan manőver az M7-esen

A sofőr valószínűleg eltévesztette az irányt és nem a Budapest, hanem a Siófok felé vezető oldalra szeretett volna felhajtani. Szerencsére nem a főpályán gondolta meg magát, de így is balesetveszélyes szituációkat okozott.

Túl a túlfogyasztás napján

Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna.

Dolgok, amiket a Balatonról neveztek el

Egy sütemény, egy együttes és törpeautó is őrzi a Balaton nevét.


2021. június 09.

Ezek a magyarok idei kedvenc úti céljai

A tavalyinál jóval több görög szigetre lehet majd repülővel eljutni, és visszakerülnek a kedvenc nyaralóhelyek palettájára az olasz és a spanyol városok is.

18 év után újra csúszdázhatunk Balatonfenyvesen

Az Anakonda és a Kamikaze használata életkorhoz kötött.

Koronavírus - 179 az új fertőzött, elhunyt 6 beteg

549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen.

Több millió maszk szennyezi az óceánokat

A koronavírus-járvány sok esetben pozitív hatással volt a környezetre, azonban ez az óceánokról nem mondható el.

Országos tisztifőorvos: véget ért a járvány harmadik hulláma

Mind a járványügyi adatok javulnak, mind a szennyvízben mért víruskoncentráció alacsony, ugyanakkor a vírus továbbra is

219 ezer forintot kaphatnak azok a vállalkozók, akik nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra

A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra.

Áder János: folytatódik a haderőfejlesztés

A magyar honvédek már most is és a jövőben még inkább képesek lesznek szavatolni az ország és a magyar emberek biztonságát.

Elkezdik a sportparkett lerakását a Kanizsa Arénában

Az építkezést a futsalosok is megnézték.


2021. június 08.

A pályakezdők számára a kellemes munkahelyi légkör a legfontosabb

A munkahely kiválasztásánál fontosabb szempont a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya is.

Egyre több a poszt-Covid tünetekkel küzdő magyar

Memória- vagy koncentrációzavar, légszomj és fejfájás, ezek a legjellemzőbb tünetek, de más súlyos szövődmény is kialakulhat.

Betiltják a műfüvet?

A műanyagból készült gyepszőnyegek amellett, hogy kiszorítják a szén-dioxid megkötésében szerepet játszó növényeket a kertekből, a rovarok életterét is beszűkítik.

Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében

Koronavírus - 117 az új fertőzött, elhunyt 17 beteg

591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 63-an vannak lélegeztetőgépen.

Elkezdődött az SMA-ban szenvedő gyerekek kezelése a legkorszerűbb készítménnyel

Elsőként egy kislány kapja meg az áprilistól egyedi méltányosság alapján elérhető, az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszert, a Zolgensmát.

Táborfigyelő: példátlan jelentkezési dömping alakult ki

A sporttáborokat, az angoltáborokat, valamint a kalandtáborokat keresik a legtöbben.

Megvan az idei Év Fája verseny 11 döntőse

Az idei versenyre 27 jelölés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a tizenegy döntős fát.

Gomolyok

Jellegtelen időjárási helyzet - mondja a meteorológia. Magyarul ez jelenleg folytatódó meleg, napos időt jelent kevés helyen záporral, zivatarral.


2021. június 07.

Egy év múlva már szankcionálható lesz a kettős minőség

Jövő nyártól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multi.

Vonattal ütközött egy személyautó Zalában

Műszaki mentésre a nagykanizsai hivatásos és a murakeresztúri önkéntes tűzoltók érkeztek.

Lehetséges a látás részleges helyreállítása

Egy új tudomány született, amely képes részlegesen helyreállítani a látást.

Koronavírus - 81 az új fertőzött, elhunyt 12 beteg

599 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen

Taroltak a magyar természetfotósok a nívós nemzetközi pályázaton

Az egyik kategóriagyőztes a Kanizsa Fotóklub tagja, Simán László lett.

Kislánya született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek

A királynő becenevét kapta a gyermek.

Törökbálinton tart a Budapest és a Balaton közötti kerékpárút szakasz felújítása

A NIF Zrt. beruházásában zajlik a Budapest és a Balaton közötti kerékpárút közel teljes szakaszának kiépítése több szakaszra bontva.

Hihetetlen, de igaz ...

Marad a nyári idő, a csúcshőmérséklet 27, 31 fok között alakul.


2021. június 06.

Hamarosan parfümként fújhatjuk magunkra Van Gogh festményeit

Aki szeretné a festő mandulavirágait, napraforgóit vagy íriszeit illatként magán viselni, annak már nem kell sokat várnia.

Varga Judit: a 2006-os őszi rendőri fellépések 53 áldozata kap kártérítést

„Nem felejtünk!” - jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Nagykanizsán

A készülék egy Kisberki utcai családi házban jelzett.

Koronavírus - ezek a vasárnapi számok

137 az új fertőzött, elhunyt 12 beteg.

„Grand Opening – Összefogás”

Az első élő kulturális találkozás hétvégéjén Magyarország 14 zenei fesztiválvárosa 14 zenei koncertre várta az érdeklődőket.

Nyugdíjba vonul Magawa

Visszavonul a világ talán leghíresebb patkánya.


2021. június 05.

Szolid győzelem

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott Schäfer András góljával 1-0-ra legyőzte Ciprust pénteken a Szusza Ferenc Stadionban.

Koronavírus – Ezek a szombati számok

300-an megbetegedtek, 24-en meghaltak a vírus miatt.

Saját emojit kérnek a rozébornak

Saját emojit kér a rozénak az észak-olaszországi rozébor készítőinek egyesülete az amerikai Unicode konzorciumtól.

Szerelmi bájitallal kezdődik a Művészetek Völgye

Több mint 1800 programmal várják Kapolcsra a fesztiválozókat, idén először is opera is lesz a völgyben.

Miniszterelnöki biztossá nevezték ki Cseresnyés Pétert

Orbán Viktor fontos feladatokkal bízta meg Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselőjét.

Jövő hét közepén megkezdődik a körforgalom építése

Körforgalmú csomóponttá építik át Nagykanizsán a 7-es út és a Petőfi utca kereszteződését.

Ma selyemkesztyűbe csomagolják a magyarság elleni könyörtelenséget – mondta a nemzeti összetartozás napján az országgyűlési képviselő

101 éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot.

Átmeneti zizegés

Egy északkeletről érintő hidegörvény hatására éjszakára kissé mozgalmasabbra fordul időjárásunk.


2021. június 04.

Az idei nyár szabadabb lehet

Ha Magyarország így halad tovább a koronavírus elleni védőoltások terén, az idei nyár sokkal szabadabb lesz, mint a tavalyi, mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Ízletes, puha, rugalmas és mackós

A mackók édes imázsa megrendíthetetlen: nem csak az idősebbek szeretik a maciformájú flakonba töltött mézet, hanem a gyerekek is, de az utóbbiak többsége egyenesen rajong a kedves apró medvék másik édes formájáért, a gumicukorkáért is.

3 milliárd forintos támogatás ösztönzi a diákok nyári foglalkoztatását

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló „Nyári diákmunka” program.

Trianon: 101 éve fáj

Trianon nem a múlt, hanem nagyon is a jelenünk része.

Vers a peronon

Június 4-étől az október 6-ai nemzeti gyásznapig összesen 35 vers tölti meg az utasok lelkét, 125 napon át.

Orbán Viktor: A tömeges oltás helyett jön a készenléti oltás

A kormányfő szerint oltásbiztonságban vagyunk, ezért senkinek nem kell aggódnia sem egy következő hullám esetén, de abban az esetben sem, ha kiderülne, hogy a második után egy harmadik oltásra is szükség van.

A hazai kiskereskedelmi adatok is az újranyitásra utalnak

Az újranyitás elkezdődött Magyarországon az átoltottság növekedésével, idén áprilisban nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az emberek elkezdték elkölteni a megtakarításaikat.


2021. június 03.

Nanotechnológiás védelemmel a biztonságért

Felelős szolgáltatóként és munkáltatóként a Volánbusz a járványügyi adatok javulása mellett is fenntartja az emelt szintű járványvédelmi intézkedéseket.

Idén nyáron is torlódásokra kell számítaniuk a Horvátországba utazóknak

Különösen a horvátországi turnusváltások idején, vagyis péntektől hétfőig a letenyei határátkelőhelyeken alakulhat ki jelentős várakozási idő.

Koronavírus - mutatjuk a csütörtöki adatokat

315 az új fertőzött, elhunyt 18 beteg.

Folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése

Az intézkedés 2,5 millió embert érint Magyarországon.

A debreceni oltóanyaggyár magyar vakcinát fog gyártani

A magyar vakcinagyár bérgyártást is vállal nyugati és keleti vakcináknak is, a fő profil azonban mindenképpen a magyar vakcina gyártása lesz – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón csütörtökön.

Nők a gazdaságban

Innovatív megoldásokat is hozhat a szerepvállalásuk.

Lélek-Kertész program a cukorbetegek támogatására

A program száz, 60 év feletti résztvevő számára biztosítja az otthoni kertészkedés lehetőségét, összesen több millió forint értékben.

Szombat délutántól 12 órán át nem lesz elérhető a magyarorszag.hu

Tervezett karbantartás miatt nem lesz átmenetileg elérhető az oldal.

Strandra fel!

Pénteken komolyabb változás nem lesz időjárásunkban, a hét végén viszont változékonyabbra fordul időjárásunk.


2021. június 02.

Értük szorítunk majd

Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott végleges keretét az Európa-bajnokságra.

Nyártól szigorúbb lesz a készpénzellenőrzés a külső uniós határokon

Ezentúl egyebek mellett az aranyérmék, aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba.

Rossz hírt kaptak a horgászok

Az etetőanyagok használata valóban felelős lehet az algásodásért.

Mikor menjünk nyaralni?

Mikor lesz a legjobb idő? Máris mutatjuk!

Jövőre is folytatódik az adócsökkentések politikája

A benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos adókönnyítéshez biztosít fedezetet, mondta a pénzügyminiszter Facebookra feltöltött videójában.

Koronavírus – Mutatjuk a szerdai adatokat

275 az új fertőzöttek száma, elhunyt 13 többségében idős, krónikus beteg.

Jönnek az új rendszámok!

Mutatjuk, mi válthatja a három betű-három szám kombinációt.

Fűtési szezon?

A hét végén egy hullámzó frontrendszer éri el hazánkat, hatására több lesz felettünk a felhő, ismét számíthatunk záporokra, zivatarokra.


2021. június 01.

Búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyagoknak

A kormány az új hulladéktörvény bevezetésével a műanyag palackok esetében is visszaváltási rendszer bevezetésére készül.

A görög ábécé betűire cserélik a vírusmutánsok elnevezését

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn bejelentette, hogy a jövőben görög betűkkel fogja kiegészíteni a koronavírus különféle variánsainak eddigi megnevezését az egyszerűbb azonosíthatóság érdekében.

Magyarországon népszerűek a felhőszolgáltatások az okostelefont használók körében

A felmérésben megkérdezettek 61 százaléka már a felhőn keresztül végez biztonsági mentést az okostelefonján található fájlokról.

Tűzhelyen felejtett étel okozott riadalmat egy kanizsai lakásban

A helyszínre kiérkező nagykanizsai hivatásos tűzoltók a füsttel telítődött lakást kiszellőztették.

Koronavírus - 174 az új fertőzött

Kattintson a mai adatokért!

Karrier a turizmusban

Kisfilmekkel, imázsvideóval, új weboldallal elindította szakmanépszerűsítő kampányát a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Nem sikerült a Mount Everest meghódítása

Életveszélyes körülmények miatt félbe kellett szakítania Varga Csabának az expedíciót.

Indul a nyár!

Lassan, komótosan de egyre biztosabban nyáriasabbra fordul időjárásunk.


2021. május 31.

Minden harmadik új bankszámla az ifjúságé

Az is jól látszódik, hogy a fiatalok többet fizettek bankkártyával, az egy vásárlásra jutó összeg pedig egy év leforgása alatt 28 százalékkal 4400 forintra nőtt.

Élj tiszta tüdővel!

A május 31-ei dohányzásmentes világnap alkalmából dohányzásról leszokást segítő kampányt indított a Korányi intézet.

Véget ért a Giro

Valter minden idők legjobb magyar összetett eredményével zárta a versenyt.

Koronavírus - 156 az új fertőzött

Kattintson a mai adatokért!

Külföldi és magyar katonák lepik el a Balaton környékét

Több nemzetközi hadgyakorlat is kezdődött a napokban Magyarországon és java részében Veszprém megye katonai lő- és gyakorlóterein, május végén.

Tisztelet a bátraknak

A Millenniumi Emlékkertben emlékeztek meg a magyar hősökről.

Ideális étrend - van egyáltalán ilyen?

Mutatjuk, mennyi az annyi.

Egyre többen fedezik fel a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincseit

A tavalyi évben minden harmadik, nemzeti parkba látogató vendég ezt a térséget választotta úticélul.

Májusban április, júniusban május?

Június első napjaiban van esély rá, hogy megérkezzen az igazi május!


2021. május 30.

Elhunyt Jankovics Marcell

Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész - közölte az MMA szombaton az MTI-vel.

Turisztikai állásportál indult

A fejlesztők azt közölték, hogy az egyszerű, felhasználóbarát, gyors online álláskereső alkalmazás a karrier.check-inn.hu címen érhető el.

Kína elindította az első teherűrhajóját

A rakétát a múlt héten kellett volna felbocsátani, de az indítást műszaki okokra hivatkozva elnapolták.

Csúcsra pörgette a koronavírus az online vásárlást

Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon, 2020-ban először értek el ezermilliárd forint feletti összesített forgalmat a webshopok.

Trendi esküvői helyszín a Balaton

Hogy ne kelljen akár egy évet is várni a nagy napra, sok fővárosi pár dönt úgy, hogy szombat helyett egy hétköznapot választanak esküvői időpontnak.

Koronavírus - 350 az új fertőzöttek száma

19-en meghaltak a járványban.

Folyamatosak a gyerekek biztonságát szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Idén eddig több mint 140 ezer babát és plüssfigurát ellenőriztek a vámhatáron, és mintegy 350 termék árusítását nem engedélyezték.


2021. május 29.

Meglepő, hogy mennyire különbözőek a méhek közelről

Egy bristoli művész méhekről készített portrésorozatot.

Részleges napfogyatkozás lesz júniusban

Budapestről a holdkorong a napátmérő 8 százalékát takarja ki, Szegedről mindössze a 4 százalékát.

Agrárkamara: a megszokottnál két héttel később érik a szabadföldi szamóca

A jövő hét közepén országszerte elindulhatnak az egyre népszerűbb „Szedd magad!” akciók.

Fedezd fel Magyarországot!

YouTube-sorozatot indított az Aktív Magyarország a világ legjobb magyar helyeiről.

Az ingatlancsalás megelőzhető!

Ingatlan vásárlása, értékesítése vagy felújítása esetén figyeljünk, hogy ne váljunk csalók áldozatává!

Mélypontra fel!

Keddig még egy magassági hidegörvény alakítja időjárásunkat, így az átlagosnál hűvösebb, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő valószínű. Szerdán azonban változás kezdődik.


2021. május 28.

Eltörölni vagy nem: az itt a kérdés!

Még a BL-döntő előtt megvitatja az UEFA az idegenben lőtt gólok szabályának eltörlését.

Elkészült az áramütött madarak éves összesített hatósági bejelentése

2020 januárjától mostanáig 439 bejelentés érkezett 522 elhullott állatról, mely alapján az MME a sajtóközlemény megjelenésével párhuzamosan bejelentést tesz a területileg illetékes természetvédelmi hatóságokhoz és üzemeltetőkhöz, áramszolgáltatókhoz, kérv

Hajléktalanokat fizetett le szavazatokért

A vádlott a választás napján a három hajléktalant Nagykanizsán egy gyorsétteremben megvendégelte, majd autóval Várföldére szállította őket, ahol az italboltban bort fizetett nekik. Itt magyarázta el, hogy melyik polgármesterjelöltre és képviselőjelöltekre

350 milliós bírság Bongo miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 350 millió forintos bírságot szabott ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, amiért burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni.

Orbán: A nyájimmunitás önmagában nem elég

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.

Tűz volt a bázakerettyei intézetben

Egy szoba gyulladt ki, és égett teljes terjedelmében.

Már kapható a hazai spárga

A magyarországi fogyasztás ugyan az elmúlt években folyamatosan nőtt, de még mindig csak mintegy negyed kilogramm/fő.

Koronavírus - 448 az új fertőzött, elhunyt 28 beteg

A regisztráltak száma 5 millió 203 ezer fő és 90%-uk már meg is kapta az oltást.

Hidegörvény

Közepesen és erősen felhős idő várható elszórtan záporokkal.


2021. május 27.

Az agrárkamara kezdeményezésére egy hónappal rövidebb lehet a téli trágyázási tilalom

A jelenlegi szabályozás több ponton kedvezőtlen, a magyar gazdák számára versenyhátrányt is okozó elemet tartalmaz.

Menczer: a magyar oltási program a világ élmezőnyében van

Az első oltásoknál megelőztük Amerikát, a második oltásoknál szinte utolértük az Egyesült Királyságot.

Június végén újra megrendezik a Múzeumok éjszakáját

Országszerte koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal várják a látogatókat.

A felnőttképzésben is lesz diákhitel

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től.

Koronavírus - 396 az új fertőzött, elhunyt 32 beteg

Kattintson a mai adatokért!

Ronaldo: Elértem a céljaimat a Juventusszal

Cristiano Ronaldo a közösségi oldalán gratulált az Internek a megérdemelt bajnoki címhez, egyben kissé búcsúposztnak tűnő bejegyzésében kijelentette, hogy elérte a maga elé kitűzött célt a Juventusszal.

Meg akart fordulni, de nem adott elsőbbséget

A nagykanizsai rendőrök lezárták az ügyet.

Hétvégén nyit az ország első illatmúzeuma

Május 30-án, vasárnap déltől különleges, ingyenes programokkal várja a látogatókat a Pannonhalmi Főapátság az ország első Illatmúzeumának megnyitója alkalmából.

Marad a hűvös idő

Éjszaka hidegfront vonul át felettünk, amely nem hoz mindenhová csapadékot, a szél azonban ismét nagy területen megerősödik.


2021. május 26.

Szimat nyomozó

Használt zoknikon edződött kutyákkal szagoltatnák ki a fertőzötteket a brit repülőtereken

Egyre népszerűbbek a nemzeti parkok

Több mint 1 millióan látogattak tavaly valamelyik nemzeti parkba, ami segített túllendülni a járványhelyzet okozta társadalmi bezártságon.

Több webáruházban is várható nyárigumi akció

Hosszú évek óta ez az egyik leghidegebb tavaszunk, így bár nehéz elhinni, de már be is köszöntött a nyári gumik ideje.

Koronavírus - enyhe emelkedés

213 az új fertőzöttek száma, elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg.

Beírta nevét az orvostudomány történetébe

Nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzák Karikó Katalin biokémikus munkásságát.

A lábára hajtott, de segítséget már nem nyújtott

A nagykanizsai rendőrök egy 59 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Hétfőig még van idejük a civilszervezeteknek

Hónap végéig kell elszámolniuk a 2019-ben 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek.

Ez a sorozat soha nem érhet véget

Hamarosan a mozikba kerül a Halálos iramban 9., aztán jön még finálé gyanánt a tizedik rész két mozifilm képében, mert a sorozat lezárása annyi akciót tartalmaz majd, amennyi egy filmbe nem fér bele.

Kevésbé markáns hidegfront

A nyugodt, száraz, napos idő nem tart sokáig, május utolsó, illetve június első napjai változékony időjárást tartogatnak számunkra.


2021. május 25.

Idén is bővül a Magyar Falu Program

2021-ben 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére

A csomagolásuk sem lesz már a régi?

Teljesen új irányt vehet a gyümölcsök tárolása.

64 ezer palack készül a BalatonBorból

Az új, 2020-as évjáratú BalatonBorok is 2021. május 19-én a siófoki Mala Garden Design Hotelben debütáltak a nagyközönség előtt.

A vízi rendőrök felkészültek a nyári szezonra

A balatoni rendőrök a korlátozások feloldásával erős szezonra számítanak.

Nem volt eléggé ólommentes egy henna

Hatvanféle női kozmetikum, egyenlő arányban folyékony alapozók, színezett arckrémek és henna hajfestékek mikrobiológiai tisztaságát, tartósítószer- és nehézfémtartalmát vizsgálta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laborja.

Koronavírus - mutatjuk a keddi adatokat

Sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak.

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz peronjain már nem kötelező a maszkviselés

A vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.

Így fest az éjszakai Budapest a nemzetközi űrállomásról

Az égi perspektíva erőteljes benyomást ad a bolygóról, ahol élünk, és az általunk létrehozott civilizációról. 

Legalább egy napra...

..megnyugszik időjárásunk. Szerdán derült, napos, száraz idő várható.

+