Ezt most nem találtuk meg, de lesz itt helyette más!


2021. április 15.

Hét magyar aranyat jósol a tokiói olimpiára a Gracenote

A tokiói olimpia éremtáblázatának élén az Egyesült Államok végezhet.

Elvitte a fagy a kajszitermés nagy részét

Az idei már a harmadik év, amelyben tavaszi fagykárok pusztítanak.

„Hadd libbenjen, csörrenjen, perdüljön vagy kopogjon”

Múltunk a jelenben - online játék a Népviselet Napján.

Koronavírus - 5307 az új fertőzött, elhunyt 256 beteg

A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos.

Ittasan vezetett a becsehelyi sofőr

Gyanúsítottként hallgatták ki a kanizsai rendőrök.

Májusban kezdődik a munka a 7-es és a Petőfi utca kereszteződésében

A tervek szerint idén elkészül a körforgalom. A félmilliárdos beruházás kormányzati döntés eredménye, a forrást is az állam biztosítja.

Értékrendet képviselnek

Szeptembertől katolikus történelem- és irodalom tankönyvekből is tanulhatnak a középiskolások.

Drasztikus parazita-invázió jön

Idén nyáron sem lesz a szokásosnál kevesebb kullancs, ráadásul a szakember óva int mindenkit attól, hogy a boltokban kapható sprayk vagy riasztó karperecek hatásának teljes bizalmat szavazzunk.

Ébred az ehető erdő

Hiába biztosított korunkban a folyamatos vitaminbevitel, az első tavaszi ehető vadnövények különleges ébredő erőt tartogatnak a modern ember szervezete számára is.

Két nap pihenő

Szusszanásnyi időre megpihen időjárásunk a következő két napban, majd vasárnap egy újabb légörvény veszi felénk az irányt.


2021. április 14.

Magyarok is szerepelnek a legjobb madárfotósok döntőjében

Varázslatos képek születtek.

Már most érdemes lefoglalni a gyerektáborokat

Ha a Covid közbeszól, a pénz visszajár.

Koronavírus - 3597 az új fertőzött, elhunyt 285 beteg

A magyar lakosság 30,7%-a már kapott oltást, szemben az uniós 15,8%-os átlaggal.

Ki látta a balesetet?

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Készüljünk fel az erős széllökésekre!

Az erős szél miatt eddig kedden már két alkalommal riasztották a megye tűzoltóit, mindkétszer forgalmat akadályozó, kidőlt fák eltávolításához.

Áprilisban is jár a katásoknak a kedvezmény

A mentesség igénybevétele is egyszerű, az automatikusan jár, a vállalkozónak nem kell kérnie.

A Harry Potter szerzője ismét gyerekkönyvvel jelentkezik

A történet a Harry Potter sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az író.

Orbán Viktor: Marad a digitális oktatás a felső tagozatosoknak

Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés után élő Facebook-videóban ismertette a kormány legújabb döntéseit.

Lassú visszavonuló

Így április derekán visszakacsintott a tél, és a hűvösebb levegő bizony csak lassan fog továbbállni, az enyhülés lassú ütemű lesz.


2021. április 13.

Kukásautó helyett lovaskocsikkal gyűjtik a lakossági hulladékot

Magyarországon nem találkoztunk még ilyennel, külföldön viszont divatja van.

Újjászületett a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése

A varázslatos könyvespolc közösségi összefogásnak köszönhetően valósult meg.

Koronavírus - 2837 az új fertőzött, elhunyt 272 beteg

10 818 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 209-en vannak lélegeztetőgépen.

Érvénytelen TAJ-szám ellenére is jár az oltás

Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát.

Fúj, szűr, világít, hangosbeszél

Többtucatnyi elektronikai gyártó repült rá a maszkok fejlesztésére, tömeggyártására. Van ventilátoros, átlátszó, világító, HEPA-szűrős, mikrofon/hangszórós, sőt ultramodern sci-fi-tojásfejes dizájnú változat is. A néha 50–90 ezer forintos darabok is igen

Egyre több kárt okoznak a hódok – mi a megoldás?

Bedrótozták a fákat, amelyeket a hódok rágtak meg a Dráva partján. A barcsi önkormányzat a vízügyi igazgatósággal így próbálja megvédeni a több mint száz növényt a teljes pusztulásról.

Új dunántúli összeköttetések

Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Barcs–Pécs viszonylaton a menetrendi módosítás után kétóránként közlekednek az új Pannónia InterRégió vonatok.

Orbán: Hárommillió beoltott, újabb mérföldkő

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy immáron hárommillió ember lett beoltva Magyarországon.

Télies idő

Szerda estig télies idő várható hazánkban, kiadós csapadékkal, többfelé havas esőre, hóra is számíthatunk.


2021. április 12.

Hasznos tanácsok az szja-bevallási tervezethez

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető a weben keresztül.

Májusban tartják meg a vizsgákat a szakképzésben

A technikumokban és szakképző iskolákban kiemelt fontosságú a szakma gyakorlásához szükséges kompetenciák meglétének ellenőrzése.

Elkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Április 9-től 18-ig rendezik meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált, természetesen online.

Plusz forrás a falusi mikrovállalkozásoknak

Tavasszal indul a Magyar Falu Program vállalkozás-újraindítási alprogramja.

Koronavírus - 5077 az új fertőzött, elhunyt 291 beteg

10 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 249-en vannak lélegeztetőgépen.

Az utak menti illegális hulladék felszámolását végzi a héten a Magyar Közút

A biztonságos munkavégzés érdekében több helyen is kisebb-nagyobb korlátozásra lesz szükség.

A belföldi turizmus legerősebb időszaka jöhet Magyarországon egy friss kutatás szerint

Sosem látott népszerűségnek örvend a Balaton és hatalmas lehetőséget kaphat Budapest.

A nomádok földje kapta a BAFTA fődíjait

Chloe Zhao drámája hét díjra volt esélyes, amelyből négyet el is hozott.

Újra bedörömböl

Erős hidegfront érkezik, amely hullámot vet a Kárpát-medence felett.


2021. április 11.

Eldőlt, Szász-Kovács Emese nem lesz ott a tokiói olimpián

Férfi tőrben Dósa Dániel, női párbajtőrben pedig Kun Anna indulhat magyar részről a vívók április végi, madridi európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén.

Nemzetközi összefogás az óceánok tisztaságáért

A partnerségbe öt kontinensről csatlakoztak országok.

Októberben tartják meg az Ultrabalatont

Amint arra sokan számítottak már, a pótidőpontban, október első hétvégéjére halasztották a 2021-es UltraBalaton futóversenyt, amely több tízezer embert érint.

Megérkeztek a friss magyar zöldségek

Válasszák a friss hazait, segítsék ezzel is a magyar gazdákat! – hangsúlyozza a fogyasztók számára az agrárgazdasági kamara. 

Koronavírus - 6296 az új fertőzött, elhunyt 206 beteg

A beoltottak száma 2 835 894 fő, közülük 1 197 685 fő már a második oltását is megkapta.

A költészet napja - Pályázat kortárs költőknek a járványról

A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született.

Közeleg a csapadék

Valószínűleg nem is kevés hullik majd.


2021. április 10.

Maradtak a bőröndök a gardróbban

Megismétlődtek a januári mínuszok, februárban is 90 százalékos elmaradásban van a kereskedelmi szálláshelyi forgalom az egy évvel korábbihoz képest.

Mit egyen, aki a Covid miatt nem érez illatokat?

Az ételek legfontosabb élvezeti értékét ízük és illatuk adja, ezek hiányában a táplálkozás csupán az életben maradáshoz szükséges napi rutinná válik.

Megszólalt a hamburgerezés miatt feljelentett mentőápoló

A közösségi médiában rövid videóban jelentkezett az a mentőápoló, akit vasárnap egy ismeretlen „feljelentett”, amikor ebédet vásároltak szolgálati időben egy óbudai büfénél.

Koronavírus - 8053 az új fertőzött, elhunyt 245 beteg

10 921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 344-en vannak lélegeztetőgépen.

Irodalmi séta a költészet napján

Online programokat kínál a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben József Attila születésének évfordulóján.

Szlávik: ha az oltások beadása ütemezetten halad, nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

A szakember szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen.

Változékony, tavaszi

Keddig hopp, aztán kopp... De legalább érkezhet érdemi csapadék is.


2021. április 09.

Sok gondot okozott az elmúlt egy hét rendkívüli időjárása a gazdáknak

Fagy károsította a gyümölcsfákat, kevés csapadék hullott, és az erős szél is hátráltatta a munkákat.

Elindult a Mount Everest meghódítására Varga Csaba

Ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét.

Orbán Viktor: Már négymillióan regisztráltak oltásra, de ez még mindig kevés

Idén is elmaradnak a szóbeli érettségik, a középiskolák csak a vizsgák után nyitnak.

Ivartalanítási program indult

A kistelepülések kutyapopulációjának „mederben tartása” és a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében indított ivartalanítási programot a Nébih.

Koronavírus - 7325 az új fertőzött, elhunyt 285 beteg

11 363 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 364-en vannak lélegeztetőgépen.

Új márka viszi a prímet a nagycsaládos autóvásárlásban

Az idei év első három hónapjában több mint 2000 nagycsalád tudott autót vásárolni a támogatással.

Maruzsa: az általános iskolák és az óvodák nyitására minden készen áll

Az operatív törzs ma az érettségikkel is foglalkozott - mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Összeszedtük a részleteket.

Elhunyt Fülöp herceg

A Buckingham-palota közleménye szerint a herceg péntek reggel családja körében hunyt el.

Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

A sportoló három nappal ezelőtt koronavírus-fertőzéssel került kórházba.

Tavaszi idő

A télies kitérőt követően ismét visszatér a tavaszi idő.


2021. április 08.

Egyre több a szabadtéri tűz

Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.

Európa a magasból: Magyarország

Látványos légi utazásokon tárul elénk az ország izgalmas portréja.

Hamburgerevéssel vállaltak szolidaritást a tűzoltók

Hatalmas felháborodást okozott, hogy feljelentettek két mentőst, amiért megálltak ebédet vásárolni.

Koronavírus - 4814 az új fertőzött, elhunyt 272 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084 fő, közülük 1 077 947 fő már a második oltását is megkapta.

Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét.

Picasso a vásznon, a mozivásznon

48 éve, vagyis 1973. április 8-án, 91 évesen hunyt el a világ talán legnagyobb festője – aki számos filmrendezőt megihletett, kit viccesen, kit drámaian, kit egészen más módon.

GenDer-Die-Das

Gulyás: 3 millió beoltott után születhet döntés az újraindítás következő lépéseiről

A miniszter szerint még ebben a hónapban 4 millió felett lesz a beoltottak száma, azoké, akik legalább az első oltásukat megkapják.

Közeleg a tavasz!

Lassan visszavonulót fúj a hideg, fagyos levegő, és átadja helyét az enyhébb léghullámoknak, de a következő éjjel még szinte országszerte fagyos lesz.


2021. április 07.

Befejezte az óvodák, iskolák fertőtlenítését a Magyar Honvédség

A távoktatás időszaka alkalmas volt arra, hogy a honvédség fertőtlenítő egységei átfogó vírusmentesítését végezzenek.

Egy színesebb világért

Iskolák, óvodák, önkormányzatok és helyi közösségek is jelentkezhetnek festékért.

Egy korszak véget ér a Magyar Posta történelmében

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.

Koronavírus - meghalt 311 beteg, 1933-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

A magyar lakosság 25%-a már kapott oltást, szemben az uniós 13%-os átlaggal.

Csaknem negyedmillió adag Pfizer-vakcina érkezett az országba

Az április 7-i adagokkal a vállalat által Magyarországra szállított vakcindózisok mennyisége megközelíti az 1,7 millió adagot.

Magára hagyta csecsemőjét egy nagykanizsai nő

Emberölés miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség.

Benzint most tankolj, de a gázolajjal várj péntekig!

A héten pénteken változnak a hazai üzemanyagárak.

Ezért sétáltasd mindig pórázon a kutyádat, ha kirándulsz

Lassan ballagunk a tavasz elé, amikor egy kiránduláshoz, túrához még azok is kedvet kapnak, akik a hidegben inkább bezárkóztak.

Elfagy(ott)

Továbbra is nagy területen fog fagyni reggel, de hétvégén ismét visszatér az igazi tavaszi idő.


2021. április 06.

Legkésőbb szerda délelőtt eléri a beoltottak száma a 2,5 milliót

Magyarország oltási rendje a terveknek megfelelően, Európában kiemelkedően teljesít.

Megmaradt a sonka? Sebaj!

Változatos fogások készíthetők belőle, szinte észre sem veszi a család, hogy a húsvéti sonkát csempésztük bele más ételekbe.

Koronavírus - 2 millió 432 ezer a beoltott, 1890 az új fertőzött, elhunyt 170 beteg

A magyar lakosság 24,2%-a már kapott oltást, szemben az uniós 12,7%-os átlaggal.

Újabb pályázati forduló indult, jelentős kedvezménnyel lehet e-kerékpárt venni

A dokumentumokat ebben a fordulóban április 9-ig lehet benyújtani.

Eloltották a nádtüzet a Kis-Balatonnál

Mintegy harminc hektáros területen égett hajnal óta a nádas Sármellék külterületén, a 76-os főút mellett.

Orbán: a beoltottak száma elérte a 2,5 milliót

Holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Háromszor annyi diákhitelt vettek fel 2020-ban, mint egy évvel korábban

Egyre nehezebb a vírushelyzet miatt munkát találni egyetemistaként, így tavaly először fordult elő, hogy a diákhitelként folyósított összeg meghaladta a harmincmilliárd forintot.

A horvát tengerpart és a hajózás lesz az idei nyár sztárja

A balatoni és a horvátországi vitorlázás lehet idén az utazási sláger, mert sokan ezt tartják az egyik legbiztonságosabb nyaralási formának.

Mostantól nem vehetjük adottnak, hogy van elegendő vizünk

A vízválság okozta kihívásokra és az előttünk álló feladatokra hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök az ENSZ online megtartott vízügyi konferenciáján.

Januári éjszaka

Nem irigyeljük sem a gyümölcsfákat, sem azokat, akik gondozzák őket.


2021. április 05.

Húsvéti határjárásra fel!

Húsvéti népi hagyomány a határjárás, amelyet ma is feleleveníthetünk!

Áprilisra is marad a bértámogatás

Immár az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás, a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után.

Mielőbb beoltatnák magukat a kiskereskedelmi dolgozók

Immár túlnyomó többségben vannak azok a bolti dolgozók, akik szorgalmazzák az oltások fölvételének mielőbbi lehetőségét a kereskedelemben.

Magyar arany a Chardonnay világbajnokságon

Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a aranyérmet hozott haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.

Koronavírus - Meghalt 213 beteg, 3874-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

11 806 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1451-en vannak lélegeztetőgépen.

Rosszindulatú tréfákat űznek a mentőkkel

A megtévesztő hívásokat a törvény is bünteti, a pénzbírság 5000 forinttól 150 ezer forintig terjed.

Táncot lejtett az egész Bethesda Gyermekkórház

A Jerusalema táncos kihívás 2020-ban indult el Dél-Afrikából, ehhez csatlakozott most a Bethesda is.

Európa első női hídmestere felel az ország leghosszabb hídjáért

Hanák Tímea volt az első nő Európában, aki mindössze 27 évesen egy viadukt hídmestere lehetett.

A nyitókép nem vicc

A húsvét hétfői kellemes idő kedden már nem tart ki, sőt, akár meglepetés is érkezhet reggelre...


2021. április 04.

Nemzetünk hímes tojásai

Több száz hímes tojás látható a Zsolnay Örökségkezelő kiállításán.

Fenntartható halgazdálkodás a Balatonon

Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba.

Koronavírus - 6566 az új fertőzött, elhunyt 211 beteg

11 571 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen.

Orbán Viktor: a húsvét utáni első-második napon meglesz a 2,5 milliomodik beoltott

Erdő Péter: A feltámadt Krisztus távlatot ad kiszolgáltatottnak tűnő életünknek

Az emberi élet kiszolgáltatottságáról, a világot uraló önzésről és gyűlöletről beszélt húsvéti vigíliáján Erdő Péter, hangsúlyozva, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek.

„Zöldhúsvét” – túlzások nélkül, a valódi értékekre fókuszáltan éljük meg az ünnepet

Ebben az időszakban ünnepeljük a világosság győzelmét is a sötétség felett, valamint az élet győzelmét a bűn és a halál felett.


2021. április 03.

A biztonságos erdőlátogatás fontosságára hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium

A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága emelkedett, országosan 25-30 százalékkal többen kirándulnak.

A vércsoport is befolyásolja a vírusfertőzés súlyosságát

Az A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre.

Az autizmus nem csapás, hanem lehetőség

Lohonyai Dóra író az autizmus világnapjára időzítette második könyvének megjelenését, amelyben saját családja érintettségéről mesél.

A megoldás: a kereső!

Aki módosítani szeretné a szja-bevallási tervezetet, az a portál keresőfunkciójának használatával tudja a legkönnyebben megtalálni a kiegészítendő tételt.

Van, ahol már nyitnak a mozik

A magyar filmrajongók számára egyelőre még csak álom a visszatérés a moziba, de már vannak olyan helyek a világon, ahol gőzerővel működnek a vetítőgépek.

Kalácskalauz

Minden, amit a kalácsról tudni kell a dietetikus szerint.

Koronavírus - 8637 az új fertőzött, elhunyt 242 beteg

Az eddig regisztrált 65 év felettiek 83%-a már megkapta az oltást.

A járvány ellenére is folytatta a hagyományt az országgyűlési képviselő

Cseresnyés Péter jelképes húsvéti ajándékokat vitt az idősotthonokban élőknek, az üdvözlőlapokat, a gyümölcsöket és az édességeket csak a járványügyi elkülönítés után kapják meg a szépkorúak.

Lent, fent, még lejjebb

Szeszélyes arcát mutatja a húsvéti időjárás.


2021. április 02.

Időjárás a Balatonon

Az OMSZ 2021-ben is keresi az év legjobb meteorológiai fotóját és legszebb rajzát.

Feloldották a csónakról horgászás áprilisi tilalmát a Balatonnál

Négy helyen fennmarad a tilalom.

Orbán: Hamarosan látványos hatása lesz az oltásoknak

Az operatív törzs azon is dolgozik, hogy adhatnak-e kedvezményeket a beoltottaknak. Valószínű fognak kapni, de csak azután, ha elértük a három és félmillió beoltottat.

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények.

Otthonmaradásra szólít fel húsvétkor az orvosi kamara

A járvány továbbra is tombol, rengetegen betegszenek meg, kerülnek kórházba, ötpercenként pedig meghal egy újabb honfitársunk.

Ez az újjászületése lehet Európának

Magyar-olasz-lengyel találkozó kapcsán adott interjút Novák Katalin.

Koronavírus - 9055 az új fertőzött, elhunyt 267 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 156 680 fő.

A kezdet vége

Lehűlés kezdődött, a hajnali fagyok ismét visszatérnek.


2021. április 01.

További segítséget kapnak a cukorbeteg gyermeket nevelő családok

Az egész család élete átalakul, amikor kiderül, hogy a gyermek cukorbeteg.

Kanizsai úszó is bizonyíthat az Eb-csapatban

A MÚSZ szerdai elnökségi ülésén elfogadták Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztéseit az olimpiai és az Eb-csapatról.

Tapsifüles és kerekrépa

Vidám nyuszifigura üdvözli a lakókat és a Szent Miklós szobornál járókat Miklósfán.

Kutyatartóknak indít online képzést a Nébih

Az ősszel induló képzés célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnének kutyáikról gondoskodni.

Koronavírus - 9288 az új fertőzött, elhunyt 258 beteg

12 062 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1512-en vannak lélegeztetőgépen.

Elindult a viharjelzés a nagyobb tavainkon

Ezt jelentik a különféle fokozatok, érdemes rájuk figyelni, hogy megelőzzük a bajt.

Kockuló - véleménybuborék

A tankerület marad a Rozgonyi-iskola fenntartója

Az erről szóló szavazás ma zárult le, mert néhányan a március 22-én megtartott voksoláson karanténkötelezettségük miatt nem tudtak részt venni.

Alacsonyabb lesz az ünnepi forgalom a boltokban

Emelkedik a forgalom az üzletekben a húsvéti időszakban a szokásoshoz képest, de az ünnepi felfutás idén sem lesz olyan nagy, mint a járvány előtt.

Több mint 3,8 tonna háromnyaras pontyot telepítettek a Csó-tóba

A most érkezett halak miatt nem vezettek be horgászati tilalmat, így akár azokat is ki lehet fogni a hosszú hétvégén.

Nem tréfál

Bolondok napja ide vagy oda... nincs tréfa! A lehűlés komolyan meg fog érkezni.


2021. március 31.

Égett az erdő Várvölgyön

Nyolc hektáron erdő, aljnövényzet és elszáradt farönkök égtek kedden délután Várvölgy külterületén.

Április 7-ig érvényesek a MÁV-Start és a Volánbusz járataira megváltott márciusi bérletek

A bérletek érvényességének idejét azért hosszabbították meg, hogy a hosszú hétvége után ne alakuljon ki nagyobb tömeg a pénztáraknál.

Koronavírus - 6700 az új fertőzött, elhunyt 302 beteg

A beoltottak száma átlépte a 2 milliót.

Rohamosan változik hazánk éghajlata

Exkluzív szakértői beszélgetést tartott a Mathias Corvinus Collegium és a Klímapolitikai Intézet az éghajlatváltozás magyar mezőgazdaságra, szőlőtermesztésre és borkultúrára gyakorolt hatásáról.

Idén sincs veszélyben a tojásellátás a Magyar Tojásszövetség szerint

A járvány idén sem veszélyezteti a tojásellátást, a kínálat az emelkedő fogyasztást is fedezi - közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel.

Gyógyszerészek: ne a koronavírusos beteg váltsa ki az orvosságot

Eleve az a szabály, hogy amíg a beteg karanténban van, a neki felírt gyógyszert egy hozzátartozónak vagy ismerősnek kell kiváltania.

Nagyszombaton indul az idei hajózási szezon a Balatonon

Várhatóan, miként a tavalyi induláskor, be kell tartani a pandémia miatt bevezetett szigorú előírásokat a hajókon is, amelyek csak korlátozott számban szállíthatnak majd utasokat.

Szép (nyári?) nap

Mind a hangulatát, mind a hőmérsékletét tekintve nyárias lesz a csütörtök.

Jól halad az aréna építése

Elkezdődött a belső festési munkák előkészítése és a csatalakozó út építése is.

Orbán: A vírus oltással állítható meg (Frissítve!)

A miniszterelnök hangsúlyozta: most minden erőt az oltásra kell összpontosítani.


2021. március 30.

A tavaszi árpa és a búza felét már elvetették Zala megyében

A szélsőségesen változó időjárás nem tesz jót az őszi állományoknak és a vetéseknek, hajnali fagyok és a szeles időjárás pedig megnehezíti az aktuális növényvédelmi munkákat.

A nyuszi nem játékszer!

Hanem élőlény, akinek jóllétéért a gazdi felelősséggel tartozik!

Kiszabadították az elakadt óriáshajót

De még így is több száz hajó torlódik a Szuezi-csatornán.

Indul a motoros szezon

Figyeljünk, vigyázzunk egymásra!

A Nébih újra felméri az élelmiszervásárlási szokásokat

A kérdőív kitöltése nagyjából 15 percet vesz igénybe, a felmérésben részt vevőknek anonimitást biztosítanak.

Ezekben az órákban átlépjük a 2 millió beoltottat

4609 az új fertőzöttek száma, elhunyt 274 többségében idős, krónikus beteg.

A nagy tormateszt

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket.

Elektromos kézszárító kontra papír kéztörlő

Melyik a higiénikusabb megoldás? Kattintson a válaszért!

Emelkedő görbe

Akik szeretik a meleget, örülni fognak az emelkedő hőmérsékleti görbének: csütörtökön tetőzik a melegedés mértéke. Nagypénteken azonban markáns hidegfront vonul át, mögötte a húsvéti ünnepekre jócskán visszaesik a hőmérséklet.


2021. március 29.

Uniós oltalmat kapott a Vasi vadkörte pálinka

66-ra emelkedett az uniós oltalomban részesülő magyar földrajzi árujelzők száma.

Koronavírus - 7263 az új fertőzött, elhunyt 189 beteg

A magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,5%-ot szemben a 10,6%-os uniós átlaggal.

Kiemelten ellenőrzik a biztonsági öv használatát húsvétkor

A biztonsági öv használatával enyhíthetők a balesetek következményei.

Már vannak érdeklődők - elkezdődött az ipari park bővítéséhez szükséges közművek és utak építése

A két területen mintegy 170 hektár új iparterület lesz.

1+1 százalék – a felajánlás fontosabb, mint valaha

Több tízmilliárd forintos összeget ajánlhat fel idén több mint négy és félmillió adófizető egy százalék formájában a civil szervezeteknek és az egyházi szférának, a felajánlás a járványhelyzetben még fontosabb, mint máskor.

Felforgatott csapattal és visszafogott játékkal győzött San Marinóban a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra nyert San Marino otthonában a világbajnoki selejtező 2. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Piros tojást, hímes tojást biztonságosan

A szokás szerint locsolkodásért cserébe tojás jár, és sokan még manapság is szívesen készülnek kézzel készített, festett vagy hímes tojással húsvét hétfőjére.

Végre megkóstolták az űrből visszatért borokat

Szőlővesszőket is vittek a kísérletben az űrállomásra, amelyek nemcsak túlélték az utat, de gyorsabban nőttek, mint a Földön maradtak, annak ellenére, hogy kevesebb fény és víz érte őket.

Helló tavasz!

Most már tényleg nem lehet panasz a hőmérsékletre, itt a tavasz!


2021. március 28.

Mutatjuk az újranyitás részleteit

Itt a rendelet: a korlátozások április 8-ig maradnak, és megvan, hogyan nyit Magyarország.

Elütött egy gyalogost – lezárták az ügyet

Egy másik eset megoldásához viszont a lakosság segítségét kérik a kanizsai rendőrök.

Ébred a természet, tisztulj te is méregtelenítő kúrával

Tavasszal nem csak a természet újul meg. Az emberi szervezet számára is szükség lehet a felfrissülésre és a méregtelenítésre, s ez az évszak a legmegfelelőbb arra, hogy ezt megvalósítsd.

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház.

Koronavírus - 9082 az új fertőzött, elhunyt 220 beteg

11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1527-en vannak lélegeztetőgépen.

Hétfő éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak

A kormány döntése alapján több mint 180 ezer köznevelésben dolgozó, 30 ezer középfokú szakképző intézményben dolgozó és 13 ezer bölcsődei dolgozó jogosult a pedagógusok kampányszerű oltására.

Megújult a kektura.hu

A teljesen új külsőt és funkciókat kapott oldalon izgalmas tippeket, hasznos tudnivalókat és rengeteg érdekességet találhatunk a kéktúrákról.

Frontátvonulás

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 13 és 20 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon lesz a melegebb.


2021. március 27.

A várandósok is kérhetik az oltást

Minden esetben egyéni mérlegelés szükséges az oltásról, amelyhez a Magyarországon jelenleg elérhető vakcinák közül a Pfizer és a Moderna vakcinákat lehet használni.

Rekordösszegű kárenyhítő juttatást kapnak a gazdák

A 2020-as kárenyhítési évben az aszály, illetve a tavaszi fagy okozta a legjelentősebb károkat.

Pekingi kvótát érő helyen végzett a magyar szabadkorcsolyás duó

Megváltotta repülőjegyét a kínai fővárosba a tavalyi Európa-bajnokságon 10. magyar egység.

Húsvétkor zárva tartanak a protestáns templomok

A vírushelyzet alakulása miatt döntöttek így.

Koronavírus - 10 167 az új fertőzött, elhunyt 253 beteg

A magyar lakosság átoltottsága elérte a 18,5 %-ot szemben a 10,2 %-os uniós átlaggal.

A tavalyinál nagyobb forgalmat várnak az édességgyártók

A vásárlók egyre nagyobb része keresi a jobb minőséget, emellett bővül a biotermékek, valamint a speciális táplálkozási igényeknek megfelelő édességek forgalma.

Nyár elejéig világszerte hiány lesz a kerékpárokból

A megugrott rendelésszám miatt többszörösére nőtt a szállítási idő.

Le, fel

Vasárnapra átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, majd hétfőtől gyorsan erősödik a nappali felmelegedés mértéke.

+