# összefogás


2025. december 23.

Ezt nézd, micsoda összefogás bontakozott ki Murakeresztúron!

A tragédia hírére példaértékű összefogás indult a településen és azon túl is. Számos felajánlás érkezett Murakeresztúrról és a környező településekről egyaránt.


2025. december 13.

Dolgoznak a strand megmentésén Lovásziban

Az előzetes kárfelmérés szerint a gépészetet újra kell tervezni, építeni, a gépházban is vannak javítására váró szerkezeti hibák.


2025. november 09.

Bajtársi gondviselés egy életen túl is

Közös német-magyar hadisírgondozás keretében szépült meg a böhönyei és nagykanizsai német-magyar katonatemető.


2025. augusztus 29.

Közösségi parkgondozás Gutorföldén

Példaértékű összefogással tették rendbe a település központjában található parkot.


2025. augusztus 13.

Nagyborosnyón is segítettek – köszönő oklevéllel ismerték el az önzetlenséget

Nagyrada önkormányzata segítségnyújtó akciót indított a bajba jutott községért.


2025. augusztus 10.

„Megígértük, megcsináltuk!” - Hétvégén teljes kapacitással kinyitott a letenyei strand

Hat évnyi szünet után, széleskörű összefogásnak köszönhetően nyílt meg a létesítmény.


2025. július 05.

Nagy erőkkel keresik a kedden eltűnt idős asszonyt

A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.


2025. június 16.

A közösség erejét bizonyították Pákán

Felújítottak egy kőkeresztet a pákai hegyen, mellette megújultak a Háromszenteki kápolnánál található padok és asztalok.


2025. június 02.

Összetartozunk - Összefogás Székelyföldért!

A közmédia az Ökumenikus Segélyszervezettel adománygyűjtést kezdeményezett, és egész napos műsorfolyammal készül június 4-ére, a nemzeti összetartozás napjára.


2025. május 23.

Elég volt, mondják a gazdák és összefognak a tolvajok ellen

Gallyazó tolvajok okoznak óriási károkat a surdi és nemespátrói karácsonyfa-telepeken.


2025. május 09.

Megújult atlétika pályán versenyeztek

Körzeti atlétika versenyt rendeztek Letenyén.


2025. március 05.

Példaértékű összefogás (Galériával)

A sok-sok adomány mellett kormányzati segítség is érkezik a Kőszikla-szurdok infrastruktúrájának megújításához.


2024. augusztus 01.

Tanácskozó testület alakul

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő az új grémium első összejövetelét szeptemberre tervezi.


2024. május 29.

Családi napot tartottak Letenyén

Nagy érdeklődés kísérte az összefogás rendezvényét.


2024. március 29.

Új játékok a gyerekeknek Újudvaron

Az idei húsvéti ünnepekre sikerült az óvoda udvarára, valamint a sportpályára is új játszótéri eszközöket telepíteni.


2023. október 01.

Közösséggé szövik a horvátságot

Negyedszázados jubileumát ünnepelte szombaton Nagykanizsán a Medgyaszay Házban a város horvát nemzetiségi önkormányzata.


2023. július 09.

Fesztivál Nagybakónakon

Széles programkínálat várta a látogatókat a Szeretem Nagybakónakot Fesztivál és Falunapon.


2022. május 03.

Felszentelték a felújított kiskanizsai kőkeresztet

Újrafestették a feszületet, amely mellé növényeket is ültettek.


2022. április 05.

Cseresnyés Péter: gáncsoskodás helyett a város fejlődését szolgáló munkára van szükség

Ne a polgármester és a fideszes önkormányzati képviselők akadályozásával foglalkozzanak, hanem velük összefogva a város fejlődése érdekében dolgozzanak az ÉVE képviselői – ezt kéri tőlük Cseresnyés Péter.


2022. február 15.

A Südők csapata nyerte a murakeresztúri böllérfesztivált

Idén újra megrendezték a Mura-menti Malacságok elnevezésű murakeresztúri böllérfesztivált, ami tavaly a járvány miatt elmaradt.


2022. január 02.

Március 15-én újra Békemenet lesz!

A szervezők kétszer annyi embert várnak, mint amennyien ősszel vettek részt a rendezvényen.


2021. október 25.

Új játszóteret avattak Murakeresztúron

A beruházáshoz a település 5 millió forintot nyert a Magyar Falu Programon.


2021. június 18.

Magyarország jegyzi a világ leghosszabb szurkolói sál rekordját

A sálat egy kisüzemben gépekkel kötötték, a munka nyolc napig tartott, éjjel és nappal, szünet nélkül.


2021. június 16.

Újabb csoda történt az SMA-s Zentével

A hároméves kisfiúért az egész ország összefogott, most egy csodálatos hírt osztott meg az anyukája. 


2021. június 06.

„Grand Opening – Összefogás”

Az első élő kulturális találkozás hétvégéjén Magyarország 14 zenei fesztiválvárosa 14 zenei koncertre várta az érdeklődőket.


2021. április 13.

Újjászületett a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése

A varázslatos könyvespolc közösségi összefogásnak köszönhetően valósult meg.


2021. április 11.

Nemzetközi összefogás az óceánok tisztaságáért

A partnerségbe öt kontinensről csatlakoztak országok.


2021. január 25.

Példás összefogás

A kanizsai horgászok és természetkedvelők mintegy 60 zsáknyi szeméttől szabadították meg a Csónakázó-tó környékét.


2020. október 22.

Összefogás Zétényért

A zebrán gázolták el azt a 7 éves kisfiút, akiért most összefogtak a nagykanizsaiak.


2020. október 08.

Orbán Viktor: Az országnak működnie kell

A miniszterelnök közölte: a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a mindennapokat érintő szigorításokra egyelőre nem kell számítani.


2020. október 03.

Orbán: soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok

A hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.


+