Hazai - 2020. július 22., Szerda
#Gyopáros Alpár #Magyar falu program #pályázat #kistelepülés #infrastruktúrafejlesztés #támogatás

Újabb pályázatokkal segítik a kistelepüléseket

Újabb pályázatokkal segítik a kistelepüléseket

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos érkezik a Magyar falu program újabb, második körös pályázati kiírásairól tartott budapesti sajtótájékoztatóra (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé ma a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta: a 2020-ban már második körben kiírt pályázatokkal együtt idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket. Tavaly egész évben 16 felhívást hirdettek, idén pedig még további pályázatokat is közzétesznek.

A most megjelent pályázatok infrastruktúrafejlesztést, illetve szolgáltatásfejlesztést céloznak annak érdekében, hogy falvakon élők életminősége jelentősen javuljon.

Az első négy pályázat keretében kistelepülések iskola-, illetve óvodaépületeinek, tornatermeinek, tornacsarnokainak, tornaszobáinak felújítására, új épületek létesítésére lehet jelentkezni. Ezekre a célokra 15 milliárd forintos keretösszeget határoztak meg.

Az ötödik pályázat faluházak felújítására szolgál. Az 5 milliárd forintos keretösszegből olyan, jellemzően többfunkciós épületek újulhatnak meg, ahol a polgármesteri hivatal mellett akár a falugondnok vagy a falugazdász irodája, esetleg egy könyvtárterem vagy egyéb más közfunkció is helyet kap.

A hatodik pályázati forrásból szolgálati lakások felújítására, kialakítására van lehetőség összesen 2 milliárd forint értékben. Ezzel kifejezetten olyan közfeladatot ellátók számára alakíthatók ki szolgálati lakások, amelyek „hiányszakmáknak” számítanak a kistelepüléseken – Gyopáros Alpár ezek közé sorolta

az egészségügyi dolgozók, orvosok, védőnők mellett a pedagógusokat, óvodapedagógusokat, bölcsődei gondozókat, a körzeti megbízottakat és a kulturális foglalkoztatottakat.

A pályázatokat augusztus 5-étől szeptember 4-éig lehet benyújtani. Ahogy a Magyar falu programban eddig, most is vállalják, hogy ezt követően 60 napon belül döntést hoznak a nyertes pályázatokról, a támogatást pedig a döntéstől számított 5 napon belül a nyertesek rendelkezésére bocsátják.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2021. december 05., Vasárnap

Kell a szánkó?

Éjszaka újabb csapadékzóna érkezik, a halmazállapot vegyes képet mutat ismét. Hétfőn fokozatosan elhagyja hazánkat a frontrendszer, mögötte kedden, szerdán nyugodtabb időszak várható, majd csütörtökön újra megmozdul fölöttünk a légkör.


„Meglett férfiak zokogtak"

17 éve voksoltunk a kettős állampolgárságról.


2021. december 04., Szombat

Gyenge lett az idei kukoricatermés

A kukorica és a burgonya hektáronkénti terméshozama sokkal rosszabb, mint az egy évvel korábbi, de az ország egyes részei között is nagyok a különbségek.


Szalmonellás terméket hív vissza a Tesco

A terméket bármelyik Tesco üzletbe vissza lehet vinni, az árát blokk nélkül is visszatérítik.


2021. december 03., Péntek

Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre összesen több mint 320 pályázat érkezett, a szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki.



Minden településen lesz oltási akciónap

A kormányfő kiemelte, hogy a harmadik oltás felvételével a csökkenő védettségi szint újból 90 százalék fölé emelhető.


2021. december 02., Csütörtök

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet

A legfrissebb kormányzati döntésekről tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.



Mától érkezik a decemberi nyugdíj

A kormány folytatja az idősek megbecsülését célzó politikáját.


Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új fertőzött, elhunyt 218 beteg.


Madárinfluenza pusztított a keszthelyi madárparkban

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjában 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak.


Szigorításokról döntöttek az egyetemek

Egyre több egyetem és főiskola tér át hibrid vagy online oktatásra a koronavírus-járvány negyedik hulláma és az egyre növekvő esetszámok miatt.


2021. december 01., Szerda

Magyarország jó úton jár az élelmezésbiztonságban

A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár.


Így cserélheti le régi mobilját támogatással

A NMHH a netrefel.hu oldalon is közzétette a lakosságnak szóló pályázati kiírást és útmutatót, amely pontos leírást ad arról, ki milyen feltételek mellett és milyen összegben jogosult a támogatásra. 



2021. november 30., Kedd

Koronavírus - 6390 új megbetegedés

Kattintson a mai adatokért!


2021. november 29., Hétfő

„Kellemes” novembervég

Lesz itt minden: éjszakai fagy, erős szél, vegyes halmazállapotú csapadék és ez csak a kedd.


Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Itthon az oltási akcióhét első hat napján több mint 740 ezren vették fel a védőoltást.


2021. november 28., Vasárnap

Eseménydús napok

Változékony, időnként szeles idő vár ránk több hullámban változó halmazállapotú csapadékkal.


Kezdődik az adventi időszak

A fények meggyújtásával egyre közelebb kerülünk az ünnephez.


2021. november 27., Szombat

Csigagyár

Újabb mediterrán ciklon érkezik, hatására több hullámban számíthatunk jellemzően esőre, záporra, de estétől, késő estétől nyugat felől növekszik a halmazállapot-váltás esélye.


Elmarad a szigligeti csobbanás

Az Újévi Csobbanás szervezői a járványügyi helyzet miatt lemondták a népszerű január elsejei szigligeti fürdőzést.


Megjelent a 100 milliós pályázat!

A felhívás keretein belül lehetőség van új szálláshelyek építésére, vagy a már meglévők továbbfejlesztésére, az ezekhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatások kialakítására valamint az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.


Háziorvosi szakmai vezető: a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.


2021. november 26., Péntek

Ciklonok fogságában

Az időjárásunkat alakító mediterrán ciklon éjszaka távozik, de a hétvégén egy újabb irányítása alá kerülünk, emiatt több hullámban várható csapadék.



Orbán Viktor: meghosszabbítjuk az oltási hetet

A miniszterelnök jelezte, hogy ha sikerül a fertőzések növekedését megakadályozni, akkor nincs ok a zárásra.

#Nagykanizsa

Hajrá, Kanizsa! Hajrá, Kanizsa Aréna!

Hajrá, Kanizsa! Hajrá, Kanizsa Aréna!

2021. december 04. - Kanizsa

Magyarországnak előre kell mennie

Magyarországnak előre kell mennie

2021. december 04. - Kanizsa

Átvették nyereményeiket az ifjú alkotók

Átvették nyereményeiket az ifjú alkotók

2021. december 04. - Kék hírek

Felállították a város karácsonyfáját

Felállították a város karácsonyfáját

2021. november 28. - Kanizsa

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

2021. november 27. - Kanizsa

Kanizsai adventi forgatag

Kanizsai adventi forgatag

2021. november 26. - Kanizsa

Két órán belül két ittas vezető

Két órán belül két ittas vezető

2021. november 24. - Kék hírek

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

2021. november 23. - Hazai

+