Hazai - 2020. július 24., Péntek
#babaváró támogatás #várandósság #terhesség #mberi Erőforrások Minisztériuma #család

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma

Illusztráció

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma, azaz legalább kétszázezer fiatalnak nyújtott segítséget a kormány, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy a bankok 784 milliárd forint babaváró támogatást folyósítottak, 33 ezer esetben már megszületett, vagy úton van a gyerek. A második gyerek megszületése után a maximum tízmillió forint babaváró támogatásból fennmaradó, még törlesztési kötelezettség alatt álló összeg 30 százalékos csökkentésével hatszázan éltek, ötvennégy esetben pedig azoknál a pároknál, akiknek három gyerekük született, a teljes (a gyerekek meg nem születése esetén törlesztendő) összeget elengedték.

Kiemelte: a koronavírus-járvány alatt könnyebbé tették az igénylést.Példaként említette, hogy augusztus 17-éig a gyerek születését követően is lehet igényelni a támogatást, a munkájukat elvesztők jogviszonya pedig meghosszabbodik a veszélyhelyzet idejével, ha szeptember 16-ig újra elhelyezkednek. Továbbá a veszélyhelyzet előtt kötött szerződések esetén év végéig hitelmoratóriumot lehet kérni, mondta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy öt éve vezették be a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelyet azóta 145 ezer család vett igénybe, vagyis a csok 600 ezer ember otthonteremtéséhez járult hozzá 455 milliárd forinttal. Új lakás vásárlásához 42 ezer, használt lakás vásárlásához 95 ezer, meglévő otthon bővítéséhez nyolcezer család kapott csokot. A támogatásban részesülők mintegy fele kétgyermekes, 38 százalékuk leendő vagy már nagycsaládos, 15 százalékuk egygyermekes vagy egy gyermeket vállaló.

Hozzátette, a csokot felvevők kétharmada már meglévő gyerekek után vette igénybe a segítséget, harmaduk pedig a jövőben szeretne gyerekeket vállalni: összesen körülbelül 75 ezer gyereket vállaltak a szerződésekben.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: a járvány alatt az igénylést azzal is könnyítették, hogy a babaváró támogatáshoz elég volt, ha a szerződéskötéskor vagy a feleség vagy a férj volt jelen meghatalmazással, és dolgoznak rajta - tette hozzá -, hogy a szükséges igazolások beszerzését is egyszerűbbé, digitálissá tegyék.

(Forrás: MTI)

 

Még érdekes lehet ...


2025. március 17., Hétfő

Stabil a Fidesz előnye, veszített népszerűségéből a Tisza

A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.


2025. március 15., Szombat

Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.


Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.


2025. március 14., Péntek

Az áfa teljes körű csökkentése populizmus és az államcsődöt vetíti előre

Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.


2025. március 11., Kedd

Orbán Viktor: A túlzó árrések miatt korlátozások lépnek életbe a kereskedelemben

A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.


2025. március 09., Vasárnap

Szennyvízkezelési technológiát épít a SZABADICS Építő Zrt. Horvátországban

A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.


2025. március 07., Péntek

Orbán Viktor népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-tagságáról

A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról


2025. március 06., Csütörtök

Fletó, a nemzet showman-je lakóautóba száll, mert kíváncsi a nép hangjára

Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti


2025. március 05., Szerda

Felemelő hetek állnak előttünk. De mit kell tudni erről az időszakról?

Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.


2025. március 02., Vasárnap

Napos, enyhe idő várható a tavasz első hetében

A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.


2025. február 24., Hétfő

Így vehetik igénybe a nyugdíjasok az áfa-visszatérítést

A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével

+