A felmérés szerint az iskolaszerek 79 százalékát személyesen veszik meg a szülők (A kép forrása: pixabay.com)
Idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera. Az online piactér 2020 júliusában saját felhasználói körében végzett felmérést, a kérdésekre 3203 válasz érkezett.
A közleményben részletezik, hogy a válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldja meg a kötelező iskolaszer vásárlást, és csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést.
A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként, és még ennél is többen vannak azok - 29 százalék -, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni.
Majdnem minden negyedik ember - 22 százalék - még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani. Akadt olyan is, aki 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet.
A felmérés szerint az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést,
mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat.
Ugyanakkor az esetek közel harmadában online veszik meg az iskolatáskákat, ilyenkor a vásárlók számára a legfontosabb szempont, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.
A közlemény szerint a környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, mivel használt termékeket is keresnek, illetve eladják a feleslegessé vált, iskolához kapcsolódó felszereléseket.
(Forrás: MTI)
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével