Illusztráció (Fotó: pexels.com)
Az ingatlanközvetítők szerint élénkül a piac, megugrott a kereslet a kiadó nyaralók iránt, és jelentős az első lakást vásárlók aránya.
A Duna House a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett júliusi piaci összefoglalójában kiemelte, hogy a keresleti index továbbra is az elmúlt 5 év legmagasabb értékét mutatja, és már a tranzakciók számában is túlszárnyalta a hazai ingatlanpiac a tavalyi teljesítményét.
A Duna House adatai alapján júliusban a becsült 13 215 adásvétel az előző havi adatokhoz képest 18 százalékos emelkedést mutat, ami a tavalyi év júliusához képest is 4 százalékos erősödést jelent. Budapesten és vidéken is abszolút előtérbe kerültek az első lakásvásárlók, akik már a legnagyobb vevői részesedéssel veszik ki részüket a tranzakciókból, megelőzve az eddigi éllovas befektetőket.
Az ingatlan.com szerdai közleménye rámutatott arra, hogy a Balaton és a Velencei-tó közelében lévő kiadó házak és nyaralók iránti kereslet az év első négy hónapjában alig tért el a tavalyitól, ám májusban és júniusban 70 százalékkal, illetve 50 százalékkal nőtt.
Közölték: a Balaton északi partján - Veszprém megyében - lévő településeken a kiadó nyaralók, házak havi bérleti díja júniusban átlagban 250 ezer forint volt, júliusban pedig 240 ezer forint. A Zala megyei ingatlanok olcsóbban, havonta 100 ezer forintos bérleti díjjal szerepelnek az idei nyári kínálatban. A déli parti - Somogy megyei - tóparti településeken júniusban havi 200 ezerért voltak elérhetők, júliusban viszont már 220 ezer forintot kellett fizetni egy hónapra a szóban forgó ingatlanokért.
A Velencei-tó partján található gárdonyi ingatlanok átlagos havi bérleti díja idén júniusban 130 ezer forint volt, majd júliusban már 215 ezer forintot tett ki. A Velence településen lévő nyaralótulajdonosok 145 ezer, illetve 180 ezer forintot kértek.
Forrás: MTI
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével