Hazai - 2020. augusztus 19., Szerda
#Aranyvonat #Szent Jobb #ereklye #Szent István napi ünnepek #államalapítás #augusztus 20. #vasút #történelem #MÁV

Újra látható lesz a legendás Aranyvonat

Újra látható lesz a legendás Aranyvonat

Az Aranyvonat Ereklyeszállító díszkocsihoz hasonló vasúti jármű rekonstrukciója sehol a világon nem készült (A kép forrása: https://www.facebook.com/vasuttortenetipark, fotó: Kardos Judit/MNM)

Augusztus 20-án, a Magyar Vasúttörténeti Parkban mutatják be az immáron évtizedek óta tervezett, és az elmúlt öt év alatt rekonstruált Aranyvonat szerelvényét. A látogatók ekkor ingyen nézhetik meg az újjáépített járművet, amely egyszerre felel meg a mai vasúti közlekedési szabványoknak és a történelmileg hiteles rekonstrukciós elvárásoknak.

1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az uralkodói ereklyét, a Szent Jobbot a köznyelv által Aranyvonatnak hívott vasúti kocsin vitték országos körútra. Az II. világháború végén elpusztult egykori ereklyeszállítót most újra régi pompájában láthatják az érdeklődök.

Az ereklyeszállító díszkocsi rekonstrukcióját a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Magyar Koronaőrök Egyesülete kezdeményezte 2010-ben. Az ügyet 2015-ben a magyar kormány is felkarolta, és a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg a rekonstrukció elkészítésével. A tervezésben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Vasúttörténeti Park is részt vett.

Az Aranyvonat Ereklyeszállító díszkocsi rekonstrukciójának alapját egy 1900-ban készült vasúti kocsi alváza alkotja, amelyet a MÁV Zrt. kezdeményezésére az Örökségvédelmi Hatóság 2017-ben védetté nyilvánított (A kép forrása: https://www.facebook.com/vasuttortenetipark, fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Magyar Esemény 1945-ig)

„Rendkívüli eredménynek, egyben a magyar vasúttörténet egyik mérföldkövének értékelhetjük az Aranyvonat rekonstruálását, hiszen ezzel egyedülálló értéket közvetíthetünk az utókor számára. A munkafolyamat igazán izgalmas részleteket rejtett magában, a korhű belső tér kialakításához például az eredetire nagyon hasonlító, és a Vasúttörténti Parkban ma is látható, Da 6404-es, úgynevezett Dreher-kocsit használtuk fel. Büszkén mutatjuk be a látogatóknak augusztus 20-án, és persze a kocsi első útját is izgalommal várjuk”, mondta el Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

A rekonstrukció a hosszútávú és rugalmas hasznosíthatóság érdekében úgy készült, hogy a díszkocsi ne csupán helyhez kötött kiállítási tárgyként funkcionáljon, hanem mozgatás, illetve a vasúti forgalomba való bekapcsolódás révén országszerte és széles körben ismertté válhasson, bemutatható legyen.

A feladat világszinten is egyedülálló volt, hasonló újraépítésre még sehol nem került sor, hiszen a korabeli építési sajátságok mellett a modern vasúti közlekedés szabályait is figyelembe kellett venni a munka során.

Aprólékos, történeti forrásokra épülő szemlélet határozta meg a több évig tartó munkafolyamat egészét. Napjainkban, amikor a vasúti kocsik sorozatgyártásban készülnek, rendkívüli kihívást és egyúttal sikert jelentett a minden megoldásában egyedi, korabeli és modern műszaki megoldásokat egyaránt alkalmazó ereklyeszállító díszkocsi kivitelezése, a mai biztonsági elvárásoknak és szabványoknak is megfelelő, de mégis a korabeli kialakításhoz hű anyagok megtalálása, bizonyos kézműves technikák rekonstruálása, újratanulása.

A dísztér koncepciótervének kialakítása egykori tervezőjének, Urbányi Vilmos korabeli elképzeléseinek szellemiségében készült (A kép forrása: https://www.facebook.com/vasuttortenetipark, fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Magyar Esemény 1945-ig)

A rekonstrukció szempontjából a legfontosabb a díszkocsi központi tere volt, amelyben egykor az ereklyét helyezték el. Terveit Urbányi Vilmos készítette, aki az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus kültéri rendezvényeinek díszítéséért is felelt. A dísztér koncepciótervének kialakítása során ezért nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy ha azt minden részletében nem is tudjuk pontosan rekonstruálni, szellemisége megfeleljen Urbányi korabeli elképzeléseinek. A fekete-fehér fényképek is érzékeltették ennek a teljes egészében kárpitozott teremnek egykori pompáját, amely azonban éppen egyszerűségéből, a díszítés visszafogottságából, a különböző anyagokkal való játékból eredt. A kárpitozás színeit az egykori sajtóbeszámolók alapján és korabeli miseruhák segítségével határoztuk meg” – foglalta össze a Magyar Nemzeti Múzeum projektmenedzsere, Mészáros Balázs.

Az eredeti vasúti kocsi a Magyar Államvasutak Dunakeszi Főműhelyében készült, és most ennek utódvállalata, a Dunakeszi Járműjavító Kft. végezte a rekonstrukció tervezési és kivitelezési munkáit. A majdnem 100 éves vállalat történetében különleges kihívást jelentett az ereklyeszállító újjáépítése, amit azzal is kifejezésre juttattak, hogy a díszkocsi augusztus 12-én tartott „búcsúztatóján” a vállalat 206, a munkában részt vett dolgozója díszes, névre szóló emléklapot kapott.

A Szent Jobb ereklyeszállító díszvagon az Aranyvonat augusztus 20-i ünnepélyes bemutatását követően állandó jelleggel a Vasúttörténeti Parkban lesz látható.

(Forrás: mavcsoport.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. január 22., Csütörtök

Fontos üzenetet küldött ügyfeleinek az MVM

A kormány úgy döntött, hogy a fűtésszámlákban jelentkező januári többletfogyasztást a kormány a családoktól átvállalja.


Fordulat előtt a vendéglátás? – 100 milliárdos csomag adhat új esélyt a balatoni éttermeknek

Hiába dübörög a turizmus, a vendéglátás jövedelmezősége látványosan romlik – erre a kettősségre reagál a kormány frissen bejelentett intézkedéscsomagja.


2026. január 20., Kedd

A SZOT-üdülő, amely új pályára állította Zalakarost

Az üdülő 1983-as megnyitása mérföldkő volt: egyszerre nagy számú vendég érkezett Zalakarosra, akik nemcsak a fürdőt vették igénybe, hanem a település szolgáltatásait is.


2026. január 18., Vasárnap

Ingyenes tűzifával segítenek +VIDEÓ

A kormány figyel a rászorulókra a rendkívüli téli időjárás idején.


2026. január 17., Szombat

Háborúellenes nagygyűlés Miskolcon: telt ház, erős üzenetek +VIDEÓ

Orbán Viktor beszédében konkrét célokat is megfogalmazott a következő kormányzati ciklusra.


A Donnál már megfizettük az árát: nem kérünk újabb idegen háborúból!

A magyar emberek nem akarnak újabb Don-kanyart! Nem akarnak magyar katonákat idegen érdekek mentén, idegen földön feláldozni.


2026. január 15., Csütörtök

Nemzeti petíciót indít a kormány +VIDEÓ

A nyugdíjkifizetések és a téli intézkedések is napirenden voltak a mai Kormányinfón.


2026. január 14., Szerda

2025: megdőlt a 2024-es rekord!

A 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.


2026. január 13., Kedd

Megvan! A köztársasági elnök kitűzte a választás időpontját

Április 12-én járulhatunk az urnákhoz és mondhatunk ellent mindannak, amit nagyon nem akarunk.


2026. január 12., Hétfő

Hankó Balázs: a hallgatói életutat támogató pályázat indul

A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.


Soha többé háborút! – a doni katasztrófa emlékezete

A doni katasztrófa nemcsak katonai vereség volt, hanem emberi tragédia is. Tízezrek haltak meg, fagytak meg, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba egy olyan háborúban, amelynek terhét leginkább a közkatonák viselték a politikusok helyett.


2026. január 10., Szombat

Orbán Viktor: 65 régi és 41 új jelölttel indul a választáson a Fidesz-KDNP

Erős csapat, olyan csapat, ami 106 válogatott, magas minőséget képviselő jelöltből áll - mondta a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeiről a miniszterelnök a párt 31. kongresszusán.


2026. január 09., Péntek

Jobb feltételek az egyéni vállalkozóknak

Bővül az átalányadó előnye 2026-tól.

+