Csúcsforgalom a Balatonnál (A kép forrása: LikeBalaton, fotó: Keszey Ágnes)
Bár úgy szól a mindenki által hangoztatott balatoni mondás, hogy augusztus 20-án véget ér a szezon, ez idén a hosszú hétvége miatt nem érvényes. Rengetegen nyaralnak a Balatonnál, és a hőségben ma a strandok a legkedveltebbek, írja a LikeBalaton.
Már szombat reggel is sokan indultak a balatoni fürdőhelyekre, majd egyre inkább élénkült a forgalom a strandok környékén. A legközelebbi parkolóhelyek mindenhol beteltek, már csak távolabb lehet találni helyet az autónak, így volt ez a gyenesdiási Lidó strandnál is.
Bár a kijelölt – kicsit messzebb, de alig pár perc sétával elérhető – parkolóhelyen is akadtak még szabad helyek ottjártunkkor, sokan a kerékpárút melletti szakaszt választották megállásra.
A nyári balatoni csúcsforgalomban ilyenkor sokszor gyorsabb és könnyebb a haladás biciklivel, sokan választották ezt a közlekedési eszközt.
A strand bejáratnál ugyan többen álltak sorba, de gyors volt a bejutás. Várakozás közben informálódhatnak a strandolni vágyók a fontos hőmérsékleti adatokról, s a kihelyezett kézfertőtlenítőt is használhatják.
Az már néhány éve megfigyelhető a balatoni strandokon, hogy igazi komfortot teremtenek maguknak a vendégek. Vannak, akik kézikocsiban húzzák maguk után a sok-sok felszerelést, s gyakori látvány az árnyékoló sátrak sokasága is a balatoni fürdőhelyeken.
Ami viszont évtizedek óta ismert látvány balatoni strandokon: a homokvárak és az azokat építő gyerekek, s az alkotásba gyakran besegítő szüleik, s a napozó, fürdőző emberek sokasága.
Hosszú évek tapasztalatai szerint vélhetően ezen a hétvégén még el lehet mondani, hogy igazi csúcsforgalom van a Balaton térségében, szinte minden szálláshely teltházas, utána már csökken a vendégek száma a kempingekben, apartmanokban, panziókban, hotelekben és strandokon is.
(Forrás: LikeBalaton)
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.
A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.
A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.
Rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze Orbán Viktor.
A húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet kezdete miatt nehezebbé válhat az áprilisi autóbuszbérletek megvásárlása, ezért döntött így a MÁV-csoport.
A tófeji üzem újraindítása nemcsak gazdasági, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírna: a szakmai szervezetek korábban úgy fogalmaztak, hogy a gyár bezárásával gyakorlatilag megszűnt a modern hazai burkolólapgyártás.