Egyedül neveli gyermekeit az a budapesti anyuka, akihez az első csomagokat kivitte a segélyszervezet Wolf Katival. A három gyermek egyike hiperaktív, gyógyszeres kezelés alatt áll, így különösen nehéz az iskolakezdés a GYES-en lévő anyukának (A kép forrása: https://segelyszervezet.hu/)
Tízezer forintos tanszercsomagokat állít össze az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyerekeknek, közölte Gáncs Kristóf, a szervezet elnökigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán. Tájékoztatása szerint idén kétezer gyermeknek szeretnének segíteni az Iskolakezdés együtt! elnevezésű akcióban, ehhez a 1353-as adományvonalon 20 millió forint összegyűjtése szükséges. Az akciót 9 éve indították el, idén az eddigi évekhez képest kétszer annyi gyermeknek szeretnének segíteni, mert a koronavírus-járvány miatt több család került nehéz helyzetbe. A szervezethez naponta több százzal több segélykérés érkezett. Panulin Ildikó, az akcióban partner Magyar Posta szóvivője tudatta, hogy a csomagokat augusztus végéig kézbesítik, az elsőket már útnak is indították. Hozzátette: a vállalatok szeretnek adakozni, de kevés az olyan, amelyik kitartóan áll ki egy ügy mellett. Pedig ez – a szóvivő szerint – fontos lenne, mert a hátrányos helyzetű családoknak a hosszú távú segítség jelent igazi változást.
(Forrás: MTI)
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.
A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.
A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.
Rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze Orbán Viktor.
A húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet kezdete miatt nehezebbé válhat az áprilisi autóbuszbérletek megvásárlása, ezért döntött így a MÁV-csoport.
A tófeji üzem újraindítása nemcsak gazdasági, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírna: a szakmai szervezetek korábban úgy fogalmaztak, hogy a gyár bezárásával gyakorlatilag megszűnt a modern hazai burkolólapgyártás.