Hazai - 2020. augusztus 30., Vasárnap
#időjárás-jelentés

Az ősz kezdetére 10 fokkal hűl a levegő

Az ősz kezdetére 10 fokkal hűl a levegő

Érkezik a hidegfront, mintegy 10 fokkal lehűl a levegő (A kép forrása: pixabay.com)

A meteorológiai ősz kezdetére mintegy 10 fokkal hűl a levegő, helyenként jelentős csapadékkal érkezik a hidegfront. A hétvégén viszont néhol ismét lehetnek 30 Celsius-fok közeli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőre még néhány keleti megyére a hőség miatt adtak ki figyelmeztetést. Ugyanakkor zivatarveszély és a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt is több megyére adtak ki első- és másodfokú figyelmeztetéseket.

Azt írták: hétfőn, a nyár utolsó napján kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd a délelőtti órákban nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a keleti vidékeken lehet a legtöbb napsütés. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, estig a Dunántúlon - annak is főként a déli részein - kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A középső országrészben záporok, zivatarok is kialakulhatnak a nap második részében, a Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Emellett időnként megerősödik a szél, Sopron térségében és zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 16-22 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 22-26, míg keletebbre 27-31 fokig melegszik a levegő.

Kedden, az ősz első napján borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximumhőmérséklet 17-26 fok között alakul.

A héten változékony időjárásra számíthatunk, záporokkal, zivatarokkal, időnként megerősödő széllel.

 

 

Még érdekes lehet ...


2024. április 19., Péntek

Hétvégén elkezdődik a választási kampány

A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.


2024. április 17., Szerda

Hamarosan indul a strandszezon Zalakaroson

Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.


2024. április 16., Kedd

Hetedik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.


2024. április 15., Hétfő

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Visszaesik a hőmérséklet a héten.


2024. április 10., Szerda

Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő munkaerőpiaci program indul Zalában

A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.


2024. április 09., Kedd

Már lehet jelentkezni a nyári balatoni Erzsébet-táborokba

A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.


2024. április 04., Csütörtök

Választási tudnivalók

A névjegyzéki adatok alapján mintegy 228 ezer ember voksolhat a vármegyében 2024. június 9-én.


2024. április 02., Kedd

Hétfőn indult a tavi viharjelzési szezon

A Balatonon összesen 55 viharjelzőlámpa van, ennek köszönhetően egy adott pontról legalább hármat is lehet látni.


Már elérhető az egynapos autópálya-matrica

Motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot.


2024. március 30., Szombat

Óraátállítás március 31-én

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. 


Elindult a hajózási szezon a Balatonon

Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.

+