Hazai - 2020. szeptember 11., Péntek
#nyelvvizsga #diploma #felsőoktatási intézmény #gazdaságvédelmi akcióterv #intézkedés

ITM: már csaknem 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsgamentesen

ITM: már csaknem 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsgamentesen

(Illusztráció, archív: MTI/Ujvári Sándor)

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően - jelentette be közösségimédia-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás emlékeztetett: azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert a koronavírus-járvány idején nemcsak az emberek egészségét és életét, de a gazdaságot, a magyar emberek megélhetését is védeni kell.

„A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem. A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők, hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket” - mutatott rá az államtitkár.

Kitért arra: a gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez - közölte Schanda Tamás.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Hamarosan indul a strandszezon Zalakaroson

Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.


2024. április 16., Kedd

Hetedik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.


2024. április 15., Hétfő

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Visszaesik a hőmérséklet a héten.


2024. április 10., Szerda

Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő munkaerőpiaci program indul Zalában

A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.


2024. április 09., Kedd

Már lehet jelentkezni a nyári balatoni Erzsébet-táborokba

A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.


2024. április 04., Csütörtök

Választási tudnivalók

A névjegyzéki adatok alapján mintegy 228 ezer ember voksolhat a vármegyében 2024. június 9-én.


2024. április 02., Kedd

Hétfőn indult a tavi viharjelzési szezon

A Balatonon összesen 55 viharjelzőlámpa van, ennek köszönhetően egy adott pontról legalább hármat is lehet látni.


Már elérhető az egynapos autópálya-matrica

Motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot.


2024. március 30., Szombat

Óraátállítás március 31-én

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. 


Elindult a hajózási szezon a Balatonon

Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.

+