Orbán Viktor: Magyarországnak működnie kell!

Orbán Viktor: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak (A kép forrása: koronavirus.gov.hu)

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.

A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! - fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.

Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak. Nem egyedül állok a gáton, hanem van mellettem egymillió-nyolcszázezer ember - mondott köszönetet a kormányfő azoknak, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet és kijelölték a védekezés irányát. Orbán Viktor arról, hogy egymást követő két napon is rekordot döntött a fertőzöttek száma, azt mondta: fel kell készülni arra, hogy ez a szám még magasabb is lesz. A járvány második hulláma idején elsősorban nem a megbetegedések számára, hanem a halálozásokra kell odafigyelni. Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni - emelte ki.

Most másfajta haditervre van szükség, mint tavasszal

Mint mondta, másfajta haditervre volt szükség tavasszal, mint most. Tavasszal Magyarországon is kellett izgulni, hogy képes lesz-e az egészségügyi rendszer megvédeni az embereket. Ma már tudjuk, hogy képes volt rá, amiért köszönet jár az orvosoknak, járványügyi szakembereknek, ápolónőknek, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének is - emelte ki a miniszterelnök.

Elmondta: már vannak tapasztalatok, őszre nyugodt ütemben fel tudták készíteni a kórházakat, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket gyártó vállalatokat arra, hogy lesz második hullám.

202009130731_0913_iskola.jpg (700×393)A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is (A kép forrása: archív, MTI/Varga György)

Hozzátette: a nemzeti konzultáció alapján "pontosan tudjuk, hogy mit várnak az emberek és ez nyugalmat ad". Az emberek elmondták a kérdőívekben: nem akarják, hogy leálljon az ország, azt akarják, hogy működjön. Orbán Viktor szerint a kormánynak az a dolga, hogy olyan védekezést rakjon össze, amely megvédi az emberi életet és közben működőképes állapotban tartja Magyarországot. Ez lehetséges, van ilyen haditerv, eszerint hozzuk a döntéseinket - hangsúlyozta, hozzátéve: most a rugalmasság, a cselekvőképesség, az azonnali reagálás képessége a legfontosabb.

Kiemelte: nem akarnak kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarnak visszalépni a digitális oktatáshoz. A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is. Működjön a turizmus, a vendéglátás is. Nem úgy, mintha mi sem történt volna, de a működőképességet fent lehet tartani - tette hozzá, kiemelve: ehhez az kell, hogy a biztonsági szabályokat mindenki tartsa be.

Fontos, hogy a néhány érvényben lévő szabályt betartsuk

Azt kérte, hogy ott, ahol kell, mindenki viselje a maszkot, tartsa a távolságot, rendszeresen figyeljen arra, hogy ha rosszul érzi magát, ne menjen emberek közé.

Mint mondta, szombaton szankciókról is döntött a kormány: ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, ő és a bolt is kap büntetést, a boltos a második ilyen esetben figyelmeztetést kap, harmadszor már be fogják zárni az üzletet. Megjegyezte: nem az "állam izmait" akarják mutogatni, csak belátást kérnek mindenkitől, viszont ha nem tartják be a szabályokat, akkor azt ki kell kényszeríteni. Ezt nem durván kell, hanem a közjó érdekében világosan, értelmesen, az együttműködés hangján megfogalmazott kérésként - mondta.

Az iskolákról

Elmondta: a nemzeti konzultációban a szülők egyértelműen az kérték, hogy szeptemberben a normális rendben kezdje meg a működését az iskola. Ha baj van, akkor az osztályokat próbálják átszervezni, ha izolálni kell, akkor az osztályokat és nem az egész iskolát zárják be. Mint mondta, tavasszal az egészségügyre nehezedő nyomás csökkentése érdekében volt szükséges a bezárás. Amíg a halálozási számok nem kezdenek emelkedni - márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket - addig fel sem merül az iskolák korlátozása - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az idősekre fokozottan figyelni kell

Közölte: minden szakember egyetért abban, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve, ezért külön figyelmet kell fordítani rájuk. Van járványügyi figyelőszolgálat, ha szükséges, hoznak korlátozó intézkedéseket - mondta.

202009130748_0913_maszk_bolt.jpg (1500×999)A miniszterelnök azt kérte, hogy ott, ahol kell, mindenki viselje a maszkot, tartsa a távolságot, rendszeresen figyeljen arra, hogy ha rosszul érzi magát, ne menjen emberek közé (A kép forrása: pixabay.com)

Orbán Viktor szerint most is van az asztalon néhány ilyen intézkedés, de ezek nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem például arról, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.

Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy

Kiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentették meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.

Az egészségügyi rendszerről elmondta: van több mint tízezer ágy, amit ha kell szombat estétől a betegek rendelkezésére tudnak bocsátani, az ágyak mellé vannak orvosok, ápolók - vezényelni is tudják őket - vannak védekezési eszközök, lélegeztetőkészülékek. Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - hangsúlyozta.

A családok életszínvonalának megvédéséről

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy mindeközben a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tölt be október 1-től.

(Forrás: koronavirus.gov.hu/MTI/hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Hamarosan indul a strandszezon Zalakaroson

Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.


2024. április 16., Kedd

Hetedik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.


2024. április 15., Hétfő

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Visszaesik a hőmérséklet a héten.


2024. április 10., Szerda

Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő munkaerőpiaci program indul Zalában

A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.


2024. április 09., Kedd

Már lehet jelentkezni a nyári balatoni Erzsébet-táborokba

A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.


2024. április 04., Csütörtök

Választási tudnivalók

A névjegyzéki adatok alapján mintegy 228 ezer ember voksolhat a vármegyében 2024. június 9-én.


2024. április 02., Kedd

Hétfőn indult a tavi viharjelzési szezon

A Balatonon összesen 55 viharjelzőlámpa van, ennek köszönhetően egy adott pontról legalább hármat is lehet látni.


Már elérhető az egynapos autópálya-matrica

Motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot.


2024. március 30., Szombat

Óraátállítás március 31-én

A nyári időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet alhatunk, mivel előrefelé állítjuk az órát. 


Elindult a hajózási szezon a Balatonon

Történelmi léptékű fejlesztést végeztek a szezon nyitására a BAHART-nál.


2024. március 24., Vasárnap

Fenntartható környezetszépítés és a közösségépítés

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre.


2024. március 20., Szerda

Budapest és a fürdővárosok vonzották a legtöbb vendéget az ünnepi hosszú hétvégén

Az NTAK adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek.


Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.

+