(A kép forrása: pixabay.com)
A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar alkalmazás használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet - mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Palkovics László elmondta: mivel a fiatalabb korosztály egyre nagyobb arányban érintett a fertőzés terjedésében, a kontaktkutatást segítő VírusRadar használata talán még fontosabb most, mint tavasszal volt, ezért azt kéri, minél többen töltsék le azt.
A miniszter felidézte: a tárca 25 kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ennek egyik eleme a VírusRadar applikáció, amelynek márciusban kezdődött a fejlesztése.
Az applikációt május óta 35 ezren töltötték le.
A miniszter elmondta: az alkalmazás lehetővé teszi azoknak az ismeretleneknek a beazonosítását is, akikkel egy fertőzött huzamosabb ideig egy helyiségben tartózkodott, de akiknek az adatait, elérhetőségét nem tudja megadni. A VírusRadar jelenleg androidos készülékeken, Magyarországon több mint 4 millió eszközön futtatható.
Az alkalmazás a mobiltelefonok rádiójeles, bluetooth-kapcsolatát felhasználva, a háttérben folyamatosan futva rögzíti azoknak a készülékek egyedi, titkosított azonosítóit, amelyek legalább negyed órán át, kétméteres közelségben vannak. Egy fertőzés esetén a felhasználó eldöntheti, megosztja-e a járványügyi szakemberekkel a telefon által rögzített adatokat.
(Forrás: MTI)
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti
Ma, hamvazószerdán veszi kezdetét a nagyböjt.
A hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
A nyugdíjasok a boltban történő vásárláskor egy azonosításra alkalmas kedvezménykártyával élhetnek a visszatérítés lehetőségével